Mind your own Mizniss

Stargateland needs you

2010-10-05T23:54:00.000+02:00

Our wonderful community at Livejournal starts it's second phase! If you are more than just interested in the world of Stargate, come and join one of the three teams. Challenges, fun, trivia games and artsy stuff are all included plus great atmosphere at Clubstargate where you can friend like-minded people :) Come and join the fun!

Ez a csodálatos közösség most indítja második körös játékait! Ha a kicsinél jobban érdekel a Csillagkapu világa, gyere és csatlakozz a három csapat egyikéhez. Kihívások, móka, kvíz és művészeti feladatok színezik ki hétköznapjaidat és remek a hangulat a Clubstargate-ben is, ahol hasonló dolgokat kedvelő emberekkel futhatsz össze :) Gyere és szállj be a játékba!

Stargateland közösség/community

2010-07-07T14:59:00.000+02:00

I love everything Stargate. If you do too, take a look at the Stargateland community on Livejournal. I'm sure you'll find great friends, interesting challenges and fun :)

Mindent szeretek, ami Stargate. Ha te is, akkor látogass el a Stargateland angol nyelvű Livejournal közösségbe, ahol nagyszerű barátokra lelhetsz, remek játékokban vehetsz részt és lesz sok móka és kacagás :)

Chuck

2009-12-19T16:45:00.007+01:00

Már mittudomén mennyi ideje itt tökölök vele, hogy írjak végre a Chuck-ról, ami bevallottan is a kedvenc sorozatom. Három esszét téptem szét, az agyam darabokban, úgyhogy here's the deal:

Chuck. Kedvenc. Forever. Legyőzte a House-t. Nézzétek. És éljen Casey ügynök.

Agave 100

2009-12-19T11:08:00.006+01:00

Az olvasás számomra olyan, mint egy falat kenyér az éhezőknek: kész megváltás. Mindennap igyekszem betűközelbe kerülni, még ha csak egy újságcikk erejéig is. Az elmúlt 5 évben főleg újságok, internetes oldalak olvasására szakosodtam, megváltozott élethelyzetemnek ez felelt meg legjobban, legkényelmesebben, de a trend megtörni látszik, egyre gyakrabban betérek könyvesboltba is és visszairatkoztam a könyvtárba (ami közben teljesen átalakult és az Év Könyvtára lett 2008-ban). Pátosz nélkül állíthatom, olyan volt, mint mikor a tékozló fiú hazatér, legalábbis nekem, bár egyik-másik könyvtáros tekintetében is felcsillant a felismerés, hogy emlékeznek rám 4-5 évvel ezelőttről. Ezért jó a kisvárosi könyvtár, észrevétlenül is a couleur locale része vagy.

Bevallom, egy ideje nem a fajsúlyos olvasmányokat keresem. Volt egy idő, mikor több gondolatiságot vártam el a könyvektől, mint nagy átlagban ez lehetséges, ma eleget gondolkozom egyébként is, az olvasás szórakozássá avanzsált. Nő lévén szeretem a romantikusat, de arra ott vannak Austen, Gaskell és társaik. Manapság szinte mindenhonnan önjelölt Bridget Jones-ok ugranak rám a sötétből és bár az említett hölgy kalandjait röhögve olvastam végig, a belőle készült filmet is láttam párszor, a második kötet és film már rágógumi szagúnak tűnt, a Helen Fielding-et követő írónők pedig….nyavalygósak, na. Ez van, nem tetszik. 4-5 próbálkozás után meguntam a szingli nő párt keres témakört, főleg, mert van elég barátnőm, aki szingli és egyikük sem kimondott Terézanyu (de vacak az a könyv, istenem, elpazaroltam egy napot az életemből, hogy végigolvassam…). Megvan a maguk baja, eszükbe nem jut szingliséggel foglalkozni, és a pasizást sem űzik napi szinten, hanem kötelességeiket, munkáikat tartják szem előtt, és emellett igen, érdeklődnek a férfiemberek iránt is. Maradok tehát Austennél meg a Bronte-knál, sokszor újra lehet ám olvasni az Üvöltő szeleket, nem is gondolná az ember.

Jó, de akkor mégis mit, ha nem fajsúlyosat, nem szingliset, de mégis olvasmányosat? Vavyan Fable sajna már nem ír elég gyakran, úgyhogy marad a sci-fi meg a krimi!

Azon nőpéldányok közé tartozom (sorolom magam, sorolnak mások), akik tudják, ki Asimov és mi az Alapítvány (nincs neki számlaszáma és karácsonyra nem vár adományokat, ezt elmondhatom), simán elvezetnének egy űrhajót Picard kapitánnyal, meginnának egy whisky-t Philip Marlowe társaságában és Dashiell Hammett nevéről nem mosópormárkára vagy autógyártó cégre asszociálnak.

Irány tehát a könyvtár, irány a krimi, kaland szekció. Első puhatolózásaimnál már adták idehaza is a Dexter Morgan nevű szeretnivaló sorozatgyilkos kalandjait (Jeff Lindsay tollából) és szerencsémre bele is futottam a sorozat alapjául szolgáló könyv egy példányába, amit azon nyomban ki is vettem. Azóta mind megvan, angolul, eredetiben szívesebben olvasom az angolszász darabokat (nem sznobság, csak szakmai ártalom). A magyar kiadó nevét viszont azonnal megjegyeztem, Agave névre hallgat és tetszett a design-ja is. Aztán egy idő után feltűnt, hogy mennyi Agave hever az említett szekciókban. Különleges sokkot okozott, hogy kiadták Ray Bradbury műveit (tavalyi sokkom Thomas Pynchon magyar megjelenése volt, nem hittem el, Csató Péter tanár úr, innen is üdvözöllek, látom magam előtt széles mosolyodat). Úgy éreztem, megtört a jég, megszületett az ÉN kiadóm.

Sznobság vagy nem (nem érdekel, nem adok rá) egy idő után kezdtem úgy keresgélni a könyvtár polcain, hogy melyik kötet Agave. Így ismerkedtem meg Donald James-el (a Vadim letehetetlen), Philip K. Dick-el (hát, vele nem leszünk barátok, de a Galaktikus Cserépgyógyász nem volt túl megterhelő, csak kicsit disztópikusan lehangolóó), Steven Saylor-ral, a nagyszerű és izgalmas C.J. Sansom-mal (nyáron sikerült apósomat is rajongóvá tenni) és az utolérhetetlenül könnyed, izgalmas, érdekes, szuperlatívuszokba mártott Lawrence Block-al.

Block megvett kilóra. Meg az uramat is. Három állandó karaktere közül nem tudom, melyiket szeretem legjobban (de, tudom, Bernie Rhodenbarr-t) és a kedves párom meg én felváltva kapkodjuk ki egymás kezéből a köteteket és elhatároztuk, hogy kipróbáljuk a bourbon kávét á la Matt Scudder. Végre megint van közös olvasásélményünk (fénykorunkban Hamvas Béla volt az), van mivel kigolyózni a tévét, van rendes tagoltság az életünkben: bevezetés, tárgyalás-kifejtés, befejezés és nem nekem kell kiötölnöm, mit is akart mondani az író, mert az istenadta megmondja magától is. Mindketten egyetemi diplomával rendelkezünk az urammal, nem okoz gondot a magas művészet megértése, csak már annyira magas néha, hogy vinnem kell magammal az oxigénpalackot is, ha levegőhöz akarok jutni.

Nagy Agave rajongásom csúcspontja jelenleg, hogy a kiadó 100. könyveként megjelentette az Agave 100 c válogatást, amelyben már kiadott és kiadni szándékozott írók műveiből közöl részleteket, hogy az is kedvet kaphasson az olvasáshoz, aki eddig tartott a fent említett szerzők egy-egykönyveinek megvásárlásától. Ez az ötlet végképp meggyőzött arról, hogy az Agave tulajdonosai komolyan gondolkodnak a szórakoztató irodalommal kapcsolatban és hosszú távra terveznek. Most mit mondjak…az elkövetkező pár évben remélem, nem lesz gondom azzal, mit olvassak. Javaslom a művek szemrevételezését és rongyosra olvasását.

Teagirl Project 2: Hungarikum

2009-12-14T14:21:00.001+01:00

Valaha szándékomban állt elkezdeni egy tearovatot, és be is mutattam az alattunk levő teaboltot, ami azóta is méltónak bizonyul a bizalomra. Sőt, mióta a teázás kiegészítőihez is hozzá lehet jutni a boltban, azóta egészen komoly szintre emelkedtek a listámon. Azt a teaboltot, amibe egyszer véletlenül tértem be Pécsett és az ott dolgozók elkápráztattak hozzáértésükkel és választékukkal, ma sem előzi meg semmi, de kis egri boltunk már lohol a nyomában.

A második jegyzetem is a teához kapcsolódik, de ma nem boltajánlóra szántam el magam. Univerzális téma ütötte fel a fejét nemrég egy baráti társaságban, amihez mindenki hozzá tudott szólni, mert így vagy úgy találkozott már ezzel a teafajtával. Ez pedig nem más, mint az intézményi tea.

Hogy mi az? Hát tudjátok: kórházi tea, menzatea, diáküdülő reggeli teája, óvodai tea, egyszóval az életünk minden területén jelenlévő képződmény, aminek eredete kétséges (gondolom, azóta van, mióta intézmények vannak), de a nagy többség kedveli, megissza, 10 fős társaságunkban is csak egy ember ragaszkodott hozzá, hogy márpedig az pocsék, de ő meg az intézményi tejeskávét kedveli, így hát mégsem lóg ki annyira a sorból.

A kategóriába nem sorolandó bele a gépi tea, még akkor sem, ha azt valamilyen intézményben elhelyezett gépből nyerjük. Sőt, még a teák nagyon tág értelemben vett kategóriájába sem sorolható, mert annyira a teatársadalom perifériáján helyezkedik el, hogy az olyan teapáriák, mint a Nestea meg az Ice Tea (amiket amúgy én is megiszok, de csak a Nesteát, a többinek műanyag utóíze van, a Liptonostól egyszer még hánytam is), hozzá képest minőségi, rangos termékek. A gépi tea vízzel feloldott granulátum, ami szerintem tealevelet sosem látott, így róla nem is kívánok több szót ejteni.

Az intézményi tea viszont szinte mindig kommersz filteres tea felhasználásával készül. Összesítve a megkérdezettek háttérismeretét (nem reprezentatív felmérésről beszélünk persze) és a jómagam által végzett kutatást (egyszer a kórházban kifaggattam a szakácsnőket) arra jutottunk, hogy az intézményi tea alapaanyagai között legtöbbször a Garzon szerepel (szinte a legolcsóbb kapható feketetea), emellett meghatározhatatlan mennyiségű citromlé (Olympos, nem valódi citrom, az intézményi költségvetésbe nem fér bele és maximum az óvodák dadusairól tudom elképzelni, hogy citromot facsargatva készítik a teát az ő kis drágáiknak. Fontos azonban tudni, hogy a C vitamin 70 fokon elbomlik, így a citromos tea csak akkor bír egészségmegőrző értékkel, ha kicsit hagyjuk kihűlni és úgy kerül bele a valódi citromlé, amúgy az egész csak placebo).

A harmadik alapanyag a cukor, szintén meghatározhatatlan mennyiségben, de sejtésem szerint kb annyi van benne, hogy Schobert Norbi szeme kiakad, szó bennszakad, lehellet megszegik. Még az Update 3-as kategóriába sem fér bele, meg kellene neki nyitni a 4-est.

Az elkészítéshez szükséges kellékek:

Vájling/nagylavór/üst/nagyfazék (nincs lehetőség a teafőzővel lacafacázni, embertömegekre készül ez a teafajta).
Fakanál (keveréshez, mert a fémkanál nem ér le a vájling aljáig).
Feltételezem, hogy azért csak kell hozzá evőkanál, hogy belemérjék a cukrot, de lehet, hogy több helyen is inkább az olcsóbb belezuhintásos módszert választják.

Ha minden összetevő az edénybe került, sima kevergetéssel összevegyítik őket, még egy kis előkóstolás, hogy megfelelő-e az arány mindenből és aztán már szervírozható is a nedű.

Kis társaságunk tagjaiban felmerült, hogy az intézményi tea iránti rajongásunk pusztán pszichésen előállított élmény, melyhez azért menekülünk, hogy az említett intézményekkel kapcsolatban legalább egy jó emlékünk maradjon ott tartózkodásunk idejéről, de ilyen mélyen itt nem kívánok belemerülni a témába. Ha esetleg szakértő téved erre, kommenteljen.

Én egyet tudok: bármennyit is kísérleteztem itthon, képtelen voltam előállítani az említett teafajtát. Próbálkozásaim mind hagytak kívánnivalót magunk után. Akinek esetleg sikerült, az posztoljon, szabad felületet biztosítok tapasztalatai megosztására.

Christmas Countdown

2009-11-07T11:04:00.001+01:00

Christmas Countdown - Christmas Layouts

This is Diversity - a változatos honlap

2009-08-06T08:37:00.004+02:00

Csekkoljátok le a This is Diversity honlapot, ahol érdekes cikkeket, írásokat, véleményeket találhattok a világról, a titeket körülvevő dolgokról emberekről. Különös tekintettel szeretném ajánlani Tollakur Hansen most megjelent cikkét, mely a Feröer szigeteket mutatja be nagy általánosságban, később pedig remélhetőleg egy cikksorozat kerekedik majd az írásokból. A Feröer-szigetek rejtett kis zegzug ebben a világban, ahol egyébként Izland felé megáll a Dániából induló komp. Talán egyszer le kéne szállni alaposabban megnézni :)

Check out the This is Diversity website, where you can find interesting articles, texts, opinions about the surrouding world and people. Let me recommend the freshly published article of Tollakur Hansen, who introduces us the wonderful Faroe Islands in general, and hopefully later we'll get to see a number of those articles on the website. The Faroes is a little cosy place in this wide world where the ferry starting from Denmark makes a stop on his way to Iceland. We should probably get off that ferry at the islands to give them a better look :)

http://thisisdiversity.com/

http://thisisdiversity.com/articles/all/2382/the-faroe-islands-whats-that/

Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlatok 2009. júl.15-19.

2009-05-19T11:03:00.003+02:00

www.szalokitalalkozok.hu

Már most kezdjetek el helyet szerezni, mert ha az lesz, mint tavaly is, tűt nem lehet majd leejteni! :) A szuperhősök ide járnak. A reklám rendezőjének, F. Robinak pedig innen is gratulálok.

10 dolog, amit szerettem a LOST 5. évadban

2009-05-18T15:48:00.025+02:00

10 dolog, amit szerettem a LOST 5. évadban

Az elmúlt évadról is csináltam hasonló összegzést, most is volt bőven válogatni. Talán a sok megdöbbentő esemény (meg Keamy) miatt az elmúlt évad jobban megnyerte a tetszésemet, de akárhogy is nézzük, azután hogy az írók felvonultatták a készleteik megapatronjait, pl a sziget elmozgatást (és Keamy-t), az ötödik évadra megértem, hogy nem sikerült akkora szájtátós tüzijátékot összedobálni, hogy az überelni tudja az össze negyedik évados csihipuhi, wehavetogetback és benjaminlinus-os érzést (meg Keamy-t).
De azért nem panaszkodom, távol álljon tőlem. Nem tudom, hogy bírom ki a következő évadig, könyörgöm, valaki gyorsan találja fel a hibernálást, hogy azokat a hosszú hónapokat átaludhassam. Addig is elmesélem, milyen élményeket fogok dédelget gondolatban, amíg várom a befejező évadot.

No.10: Rose és Bernard
Az isten szerelmére, éljenek túl mindent és mindenkit. Imádom őket. A megjelenésük olyan szinten meglepő volt, mint mikor egy rég elveszett barát megjelenik az ajótd előtt és meginvitál egy kávéra (ez esetben teára). Nagyon igaznak éreztem minden egyes mondatukat, de azért nem lehetünk kemények a főszereplőinkkel: elvégre mi azért nézzük ezt a sorozatot, mert mozgalmas, mert mindig valaki kavar valamit, és mert mindig találnak valami lelőnivalót, a magasabb cél érdekében. Igaz, célt is többet találnak, mert ahány ember, annyi vágy, aztán ha ezek ütköznek, egy hidrogénbomba erejével ér fel. Ha Rose és Bernard életéről kellene végignéznem egy sorozatot, azt hiszem, tiltakoznék, de kettejük fináléban való megjelenése és szerelmük, boldogságuk összetartó ereje simogatóan üde színfoltot jelentett a finálé lőterepre emlékeztető szerkezetében. Éljenek a boldog emberek.

No. 9: Lapidus kitartó jelenléte
Fogalmam sincs, mit keres ott Lapidus, viszont remélem, jó oka volt szerepeltetni Lindelof-éknak, és persze hálás is vagyok nekik érte. Ha van valaki, aki képes bármilyen helyzetet elfogadni és azt mégis a valóság talaján lereagálni, az ő. Jack-nek négy évad kellett, hogy elhigyje, hogy a sziget nem csupán szimpla véletlenek egybeesése folytán olyan furcsa, mint amennyire, hanem igenis, akár helyzetváltoztatásra is képes. Lapidus ott volt, látott mindent és megpróbált túlélni, igen ügyesen. Túlélte Keamy-t, túlélte a szigetről való kikerülést, aztán túlélte a visszakerülést és miután szembesült a ténnyel, hogy Locke-ból kettő van, egy élő meg egy halott, szimplán egy „Terrific!”-el elintézte. Szeretem Lapidust, nyerő nálam. Kivételesen nem mint pasi, hanem mint karakter, bár Jeff Fahey fénykorában is az a tipikus amorózó típus volt és most sem vesztett nagyon fényéből. Viszont érettebb a karaktere, mint a kisfiús mosolya.

No. 8: Richard Alpert meg a szemhéjtus
Röhej, de az évad követése során nem egy alkalommal hallottam, olvastam, hogy Nestor Carbonell Alpert-karakterét Maybelline reklámnak titulálják. Esküszöm, nekem ez korábban fel sem tűnt, de egy ideje én is elkezdtem figyelni, hogy most akkor tényleg? És valóban, mintha kicsit ki lenne festve. De lehet, hogy egyszerűen csak ilyen gyönyörű szeme van (van is neki). Karaktere fontos szerepet kapott az ötödik évadban, megtudhattuk róla például. Hogy a „How old?” kérdésre vele kapcsolatban a válasz simán csak annyi: „Old.” És emelett Ben említette, hogy personal advisor szerepet tölt be Jacob mellett és már nagyon-nagyon régóta megvan neki ez az állás. Bele sem merek gondolni, mióta. Mindenesetre a korábban nagy tudásúnak és mindenhatónak gondolt Alpert-et láthattuk döbbentnek, izgatottnak, cselszövőnek és kishitűnek ebben az évadban, ami nagyon jót tett a karakterének. Nem csak a festett szemű Other volt, hanem ténylegesen Ricardos, aki néha villogtatja a latintudását is és gőze sincs, mi a fenét akar közöttük John Locke. Jövőre vissza vele, de mindjárt!

No.7: Jack, mint újonc takarító
Szerintem ehhez nem kell nagyobb kommentár. Apám, a gerincsebész csodagyerek kapott egy felmosóvödröt és hirtelen megérezte, hogy ez most konkrétan az az időpont, amikor jobb, ha lejjebb ad az egójából. Ez az egyetlen esemény magában foglalta Jack egész évados jellemfejlődésének (már ha volt ilyen) legfontosabb pontját: Jack a hős orvos magasságaiból valahova a terroristák szintjére ereszkedett le, akik azt hiszik, hogy mások életének kioltása árán is a szent ügyért kell küzdeni. Rohadt önző döntés volt, Jack. Megérdemled a lapátot (szó szerint). De azért én még mindig kedvellek. Szerintem lassan én vagyok az utolsó :)

No.6: Juliet és Sawyer
Ennek a kapcsolatnak lehetett észlelni a jeleit már a harmadik évad végén is, bár akkor még csak simán harcostársakként működtek együtt, de szépen felfejlődtek a kapcsolat irányába. Aranyosak voltak, különösen a Dharmában töltött idejük alatt rázódtak össze és lettek bájosan, kisfiúsan, kislányosan szerelmesek egymásba. Mindketten megérdemeltek már némi boldogságot, de valljuk be, ha ez a szerelem tovább domesztikálódik, és szülnek pár gyereket meg vesznek kutyát, kábé ugyanolyan izgalmas lett volna őket nézni, mint Bernard és Rose képzeletbeli sorozatát. Bár tény és való, Jules szívesen maradt volna Rose-nál egy teára, legalábbis látszott a tekintetén, ő is tudta, hogy ezek a dolgok nem így intéződnek el, ezen a szigeten legalábbis biztos nem. Kiemelkedő színfolt volt az ő boldogságuk ebben az évadban, csakhát tudtuk, hogy ez kb annyira életképes ötlet, mint mondjuk Bennel megígértetni, hogy egy órát nem hazudik (erős szedatív hatása alatt, teljes kómában mondjuk el tudom képzelni, bár szerintem még az agyhullámai sem mondanának igazat a monitoron). És LaFleur tök unalmas pasinak tűnt.

No.5: A sziget múltjának ugrásokban történő ismertetése

Jó volt megtudni egyet-mást erről a legendás szigetről. Holmi Horuszhoz hasonló szobrok ácsorognak a parton…Widmore volt fiatal srác és középkorú göndör-böndör is és a szigeten élt. Widmore meg Eloise a szigeten összejöttek és kavartak. A franciák sokan voltak, mikor megérkeztek és Rousseau egész helyes csajszi volt. A füstszörny is régi, nemcsak Richard Alpert. A Dharma hatalmas projektként indult és akkoriban ismeretlen technikát vonultatott fel a szigeten és hihetetlen, hogy emberek megpróbáltak normális életet élni egy olyan helyen, ahol tudták, hogy a védővonalon kívül ellenséges, lövöldözős furcsa alakok támadhatják meg őket. És erre a helyre családokat, gyerekeket vittek. Á, döbbenetes. Engem nem viselt meg annyira az időben való ugrálás, mint szegény Charlotte-ot, de azért nagyon figyelnem kellett. Ez a sorozat már rég nem szerez magának új nézőt, max csak ha valaki az elejétől kezdve ledarálja újra, hogy felvehesse a fonalat jövőre is. De nem is kell. Lindelof-ék által megszülettünk mi, Lostie-k. Én már Trekkie is vagyok. Tiszta tudathasadás

No.4: Szólások-mondások
Az idei évad is aranyköpések súlyától volt nehéz, de számomra Ben Linus cinizmusa viszi a pálmát. Azért mondjuk aki igazán kitett magáért idén, az még Hurley volt. Sawyerizmus most több akadt, mint elmúlt évben, ez is emelte a színvonalat. Annyira szeretném, ha egyszer-kétszer Jack is mondana valami emlékezeteset, de egyszerűen szerintem Carlton meg Damon úgy megfájdalmasították Jack karakterét, hogy az önálló életre kelt és már maguk sem mernek hozzányúlni a szereplő szövegeihez. Hagyják, hagy garázdálkodjon.
Idézeteket találhattok minden tisztességes rajongói oldalon, hadd álljon itt személyes kedvencem csak emlékeztetőnek (Richard Alpert és John Locke beszélgetése):

-What is it?

- A compass.

- What does it do?

- It points North, John.

No.3: Az utolsó rész
Ez kész. Olyan vagyok, mint egy kisgyerek, akinek egy darab játéka van összesen és megmutatták neki egy pillanatra a Harrods játékosztályát. Megígérték, hogy majd ha jó leszek, visszamehetek és akár kaphatok egy egész építőkocka készletet is, de arra még várni kell. Donnerwetter!
Elég jó vagyok az olyan karakterszínészekből, akik mindig megkapják a kisebb szerepeket, nem feltétlenül dominánsak, de emlékezetesek és elég sokszor megjegyzem a nevüket, ez nálam valami hobbiféle. Most milyen jól jött. Nyitó jelenetben ül Titus Welliver fekete ingben meg Mark Pellegrino fehérben a parton, és rejtélyes dolgokról beszélgetnek, méghozzá igen sok felhalmozott ideggel a hangjukban, legalábbis ami Titus karakterét illeti. A fansite-ok máris elkezdték Esau-nak hívni, legyen hát Esau a rövidség kedvéért. És ott ülnek ezek. Pellegrino a Dexterben hívta fel magára a figyelmet, mint egy igen agresszív volt férj, aki totál tenyérbemászó és szívesen szurkolnál Dexternek, hogy tegye már el láb alól. De jó volt, kifejezetten megjegyeztem magamnak. A Life-ban meg Titus Welliver borzolta az idegeim, nagyon csúnya, csúnya bácsit játszott, de szerencsére Crews nyomozó helyretette, olyan helyre, amit megérdemelt. De őt is megjegyeztem, a karaktere az őrület határán mozgott, nem volt nehéz. És ott ültek a parton!!! Olyan, mintha a hullámvasúton rakétameghajtással indítanának el. Onnantól nem volt megállás.
Igazából nem állt ösze még a teljes kép, csak szösszenetek világolnak elő a nagy szivárványos katyvaszból. Rose-t meg Bernard-ot már említettem, Jacob kis utazásai előre izgalommal töltöttek el, hogy na lám csak, ki lesz a következő, akit megérint, Jack meg Sawyer összekerülése kataklizmával fenyegetett, bár a ki kinek a nője villongást hagyhatták volna, John Locke marsa egyértelműen vitte a pálmát, és az a meganagy szobor ott a parton!!! Á, nem is tudtam merre kapkodjam a fejem. Ó, volt egy bombájuk is, ami, ahhoz képest, hogy igen érzékeny plutónium töltet volt, kibírta hányattatásait (ide-oda dobálás, rohangászás, lövöldözés) és Juliet volt kénytelen kovakövet pattintani rajta, hogy végre felrobbanjon már. Túl poénos volt a vége főcím komorságához képest, de ez a LOST, tanulj meg élni vele, vagy ne nézd. Szuper finálé. Várjuk az utolsó évadot, és több Titus Wellivert meg Mark Pellegrinót please. Meg Keamy is visszajöhetne, ha már John Locke visszajött. Megoldják.

No.2: Benjamin Linus
Everything I know about manipulating people came from Benjamin Linus
Tagja vagyok a fent nevezett facebook csoportnak. Nem kell szerintem magyaráznom, hogy miért. Amióta a pasas megjelent a színen, könyörgök, hogy minél több részt kapjak belőle, és idén volt szerencsénk egymáshoz, meglehetősen sokat. Ben nem az őrjítően szexi kategória, hanem a „hihetetlen, micsoda egy hazugsággép, de mégis kedvelem” kategória. Ben a kiszámíthatatlan, akinek a jelenléte a való életben aligha lenne kívánatos, de így sorozatban mindig felkavarja az állóvizet. Mintha egy Csehov darabba beküldenének egy atombomba beállítottságú fazont. Ványa bácsi meg a többiek hirtelen elfelejtenének beszélni szerintem. Néha a Lost szereplőinek is eláll a lélegzetük Ben manipulációitól.
De most láthattuk megint minden oldalát. A kisfiúsat, a megbánósat, a megbántottat, a fáradhatatlant, a hihetetlenül pofátlant, a hideg számítót és az elgyengülőst. Vissza nekünk Ben-t a jövő évadra is. És mostmár kénytelen lesz harmadjára is végezni John Locke-al, legalábbis ezzel az új hibrid fazonnal. Ben az a fajta sorozatgyilkos, aki csak John-t öli meg sorozatban, a többieket mindet sikerült elsőre. Hát mennyire fura már ez????

No.1: John Locke
John Locke-hoz fűződő kapcsolatomról azt kell tudni, hogy a kezdetek kezdete óta ő a legkedvencebb kedvenc karakterem. Sokféle fejlődésen ment keresztül, elbizonytalanodáson, megvilágosodáson és igencsak fájdalmas tapasztalatokon. Központi figura volt végig, különösen ami Jack-el való kapcsolatát illeti, hiszen Jack az ún. man of reason szerepet hordozta, egészen a mostani évadig, Locke pedig mindig a man of faith kategóriát töltötte ki, nagyon meggyőzően.
Amikor múlt évadban megláttam a koporsóban, úgy éreztem, ennek nem lesz jó vége. Mit csinálok én Locke nélkül az ötödik évadban? Miért kell valakinek meghalnia, hogy megválthassa a szigeten lévő többieket? Mit tudhat Locke, amit mi nem? Aztán mikor megjelent pár résszel később a szigeten, miután az Ajira gépe lezuhant, hangos hihííííí! keretében az asztal alá estem. Ott állt John Locke a tengerparton, a sötét öltönyében, amiben eltemették és merengett a hullámok szabdalta parton. Ilyen nincs, a sziget nem lehet ennyire cool, hogy feltámasztja a halottat! Aztán a szegény ember lánya visszagondol, hogy na és mi is a helyzet Jack apucijával, Christian-el, aki igen gyakran előfordult a sziget rejtettebb pontjain, és mindig a jó időben, hogy tanácsot adjon a tipródóknak. És ott állt Locke, átvette az irányítást, nyomta a bölcs rizsát, Ben-t a frász törte ki, hogy a fazon, akit kötéllel megfojtott, itt áll előtte és feltámadott. Annyira cool volt az a Locke, mint a korábbi Locke sohasem. Mind elhittük, hogy John megtalálta a sziget és a küldetése értelmét, hogy mostmár többet tud a szigetről, mint bárki, beleértve Ben-t, akit a füstszörny jól megfenyegetett, hogy ha nem csinálja azt, amit John mond, levadássza és megsemmisíti. Elég meggyőző volt.
Aztán valami félresiklott. John Locke elindította az embereket, a saját embereit Jacob házához, hogy mind ott legyenek, amikor John átveszi a hatalmat. Meg akarja ölni Jacob-ot. Ez furcsa volt és ijesztő. John gyilkolni akar? Csak úgy, magától? John? Hát miféle küldetésed van neked? Eléggé elbizonytalanodtam. És nem is véletlenül.
A finálét nézők számára már tiszta sor, hogy nem lehet egyszerre az ember a koporsóban is, meg a szobor lába alatt is. Hogy ha John Locke valóban halott, akkor ki lehet az a férfi, aki annyira más, mint John és mégis épp úgy néz ki, mint ő? Aztán persze minden kiderül, és várhatjuk következő évadig, hogy vajon Esau, aki ki tudja, milyen isteni vagy ördögi technikával John-á vált, vajon hogy fogja John-t használni? Látjuk-e még viszont a mi hívő vaddisznóvadászunkat? Vagy csak ezt a fájdalmasan gonosz mosolyú facsimilét, akiről már tudjuk, hogy egyetlen célja, átvenni a hatalmat minden felett, ami a sziget és Jacobot eltüntetni a föld színéről. John Locke annyi értelmet nyert az évad első felében és most a másodikban minden átalakult, az értelmezés is, a küldetés is…ahogy most áll a helyzet, John arra született, hogy Esau barátunk használja őt a teljes puccsra. Vagyis John hiába hitt, a hite nem arra sodorta, amerre akarta. John ugyanolyan báb, mint Ben, vagy még rosszabb, hiszen testet adott a gonosznak, az antagonistának, annak, aki fekete ingben ücsörög a parton és arról ábrándozik, hogy végül legyőzi Jacobot. Nem jó az üzenet, legalábbis nekem egyelőre nagyon nem tetszik. A karakter viszont briliáns. És Terry O’Quinn, Locke alakítója hihetetlen. Ő volt a legnagyobb spoiler azzal kapcsolatban, hogy valami történt, valami megváltozott és nem vettük észre. És csak ültünk döbbenten és most várjuk, hogy visszatérjen ez a különös, új teremtmény és megláthassuk, legyőzhető-e. Le akarja-e egyáltalán győzni valaki. Ó, légyszi, legyen már 2010.

Csík Zenekar - Most múlik pontosan

2009-04-09T19:21:00.002+02:00

Kedvelem a hagyományos népzenét, de sosem állok meg csak egy lépcsőfoknál, így amikor a Csík zenekar, akiket régóta kedvelek, továbblépett, én is léptem velük. Csodálatos, hogy zeneértő, zenetudó művészek alkotják a zenekart, olyanok, akik bármilyen színpadon megállják a helyüket (szerintem nyugodtan adhatnának egész estés koncertet a New York Metropolitan-ben, nem tudom, ők mit szólnának az ötlethez, majd megkérdezem :D). Üdítő sokszínűséget közvetítenek úgy, hogy közben nem vesztik el az általuk korábban megismertetett alapokat, nem vállnak terndkövetővé, és nem is határoznak meg trendet. Egyszerűen csak vannak, léteznek a muzsikájukban. Nem leszek soha zenekritikus, nem is török ilyen babérokra, csak szeretném, ha minél többen figyelnének fel rájuk, mert megérdemlik.

Egriek figyelem, április 14. 18 óra, Csík koncert a Szépasszonyvölgyben. Legyetek minél többen!

http://www.csikband.hu/index.php

The Hugo Awards 2009

2009-03-31T14:24:00.005+02:00

Szeretem ezt a Hugo Awards-ot. Annyira változatos. Minden kategóriával nem untatnám az olvasóközönséget, de azért a saját érdeklődési köröm is erősen képviselteti magát a listán. És mutatnám kiemelten az általam igencsak kedvelt jelölteket.

Best Novel
(639 Ballots)

Anathem by Neal Stephenson (Morrow; Atlantic UK)
The Graveyard Book by Neil Gaiman (HarperCollins; Bloomsbury UK)
Little Brother by Cory Doctorow (Tor Teen; HarperVoyager UK)
Saturn’s Children by Charles Stross (Ace; Orbit UK)
Zoe’s Tale by John Scalzi (Tor)

(Jó, be kell valljam, marhára nem olvastam még a Graveyard Book-ot, de mostmár muszáj lesz, az elmúlt héten is vagy hétszer találkoztam a könyvvel különböző fórumokon. És tetszik a fedlap dizájnja.)

Best Graphic Story
(212 Ballots)

The Dresden Files: Welcome to the Jungle Written by Jim Butcher, art by Ardian Syaf (Del Rey/Dabel Brothers Publishing)
Girl Genius, Volume 8: Agatha Heterodyne and the Chapel of Bones Written by Kaja & Phil Foglio, art by Phil Foglio, colors by Cheyenne Wright (Airship Entertainment)
Fables: War and Pieces Written by Bill Willingham, pencilled by Mark Buckingham, art by Steve Leialoha and Andrew Pepoy, color by Lee Loughridge, letters by Todd Klein (DC/Vertigo Comics)
Schlock Mercenary: The Body Politic Story and art by Howard Tayler (The Tayler Corporation)
Serenity: Better Days Written by Joss Whedon & Brett Matthews, art by Will Conrad, color by Michelle Madsen, cover by Jo Chen (Dark Horse Comics)
Y: The Last Man, Volume 10: Whys and Wherefores Written/created by Brian K. Vaughan, penciled/created by Pia Guerra, inked by Jose Marzan, Jr. (DC/Vertigo Comics)

(Istenem, a Firefly örökké élni fog és ha valaha lesz űrhajóm, csakis Serenity-nek fogom elnevezni. Csináljanak már még egy évadot abból a nyomorult sorozatból, könyörgöm és adjanak valami nagy és masszív díjat Joss Whedonnak.)

Best Dramatic Presentation, Short Form
(336 Ballots)

“The Constant” (Lost) Carlton Cuse & Damon Lindelof, writers; Jack Bender, director (Bad Robot, ABC studios)
Doctor Horrible’s Sing-Along Blog Joss Whedon, & Zack Whedon, & Jed Whedon & Maurissa Tancharoen , writers; Joss Whedon, director (Mutant Enemy)
“Revelations” (Battlestar Galactica) Bradley Thompson & David Weddle, writers; Michael Rymer, director (NBC Universal)
“Silence in the Library/Forest of the Dead” (Doctor Who) Steven Moffat, writer; Euros Lyn, director (BBC Wales)
“Turn Left” (Doctor Who) Russell T. Davies, writer; Graeme Harper, director (BBC Wales)

(Jó. Rendben. És akkor nekem azt tessék megmondani, hogy ebből hogy tetszenek majd választani. Nehéz lesz. A Doctor Who két legelképesztőbb epizódja, az évtized talán legötletesebb webisode-os megoldása /Doctor Horrible/ a csodálatosan egyedi Nathan Fillionnal és Neil Patrick Harris-szel és a Lost WTF szájtátós, múlt évadbeli, agyrobbanást okozó, mindent megváltoztató szösszenete. Nem lennék döntnök ebben az esetben.

És megint csak hozzátenném. Valaki adjon már egy masszív díjat Joss Whedonnak, plíz! Lehetőleg akkorát, amit nem lehet, csak málhás szekérrel hazavinni)

http://www.thehugoawards.org/

Dark is Rising/ Ébredő Sötétség

2009-02-08T19:48:00.002+01:00

Dark is Rising (Ébredő sötétség)

Tavaly legnagyobb örömömre Christopher Eccleston elég foglalkoztatott volt, és az imdb szerint idén is az lesz, halleluja. Ha ő nincs és nem fogadja el az egyébként hihetetlenül félresikerült Seeker: The Dark is Rising c. filmben a Sötét Lovas szerepét, sosem hallok talán Susan Cooper-ről vagy a film alapjául szolgáló Dark is Rising könyvsorozatról. A film nézhető, akár többször is, de az irodalmi adaptációs hamisítás csúnya példája, így aki nem szereti a könyvekhez hűtlen feldolgozásokat, az vagy a könyvet ne olvassa el vagy a filmet ne nézze meg, mert így is, úgy is csúnyán káromkodik majd.

Vissza a könyvhöz. Az öt kötet beszerzése két fázisban zajlott, először is a Bookstation nevű kedvenc idegennyelvi könyvesboltomban online lecsaptam három használt, ezért leértékelt példányra (szám szerint a kettes, hármas és ötös kötetekre), ami pedig nem volt elérhető kicsiny hazánkban, azt kedves los angeles-i kontaktom szállította nekem (puszi Ildika barátnőnek hathatós segítségéért!) Tudatosan készültem ugyanis a film megtekintésére, mindig elolvasom a vászonra álmodott könyveket mozizás előtt. A filmet több részesre tervezték, mivel a sorozat is öt kötetből áll és meglepő módon (bár így utólag mégsem olyan meglepő) nem az első, hanem a második kötet filmesítésével kezdtek.

Az első köteten pillanatok alatt átrágtam magam (Over sea, under stone) és minden pillanatát élveztem. A Drew testvérek (Jane, Barney és Simon) kalandja a csodás ékszerként ragyogó Trewissick falucskában, bácsikájuk, a rejtélyes és első látásra talán bogarasnak tűnő Merriman Lyon professzor társaságában üdítő olvasmány volt. Annyira megkedveltem a kis lókötőket, akik saját egyéni képességeiket egy különleges grál keresésének szolgálatába állították, hogy teljesen meg voltam ütközve, mikor kiderült, a második kötetben egy szó sincs róluk, hanem holmi Will Stanton, a hetedik fiú hetedik fia fejlődésregénye az egész. De aztán megadtam magam a Fény és a Sötétség küzdelme és Will egyszerű, hétköznapi kisfiúból Öreggé válása történetének. Merriman Lyon tökéletes átvezetője a két történetnek, igaz, megdöbbenünk szerepváltásán, de hát nála ez egy idő után fel sem tűnik. Ha nincs épp ott az események sűrűjében, akkor is ott van, kisugárzása erős (már megfigyeltem, hogy az angol irodalomban kedvelt az idősebb mentorfigura alkalmazása, biztos az iskolarendszer jellegzetességeiből fakad, Uncle Merry pedig kifejezetten nem egy egyszerű, professzor jellegű mentor, hanem minden létező vezérlőelme archetípusán túlmutat – Gandalf szerintem kismiska hozzá képest). Izgalmas, számunkra egzotikus, az angolszász olvasók számára pedig az ismerős környezetben elrejtett varázslatos helyszíneken járunk, minden ősi monda mögött igazi mágia rejlik, és a legenda kibontása visz minket közelebb a Sötétség erőinek legyőzéséhez, megadja Will számára az eszközt, hogy erős legyen és felkészült a végső pillanatban.
Hihetetlen nyomatékot kap a szó mágiája, mely életre kelti a látszólag halott, de valójában régóta titkos helyeken nyugvó Jeleket, melyeket egy versbe foglalt térkép segítségével találhat meg Will és a többi kereső.
A két harcoló fél életében nem a halál a legrosszabb lehetőség; a halál alig van jelen, az elmúlás minden formája része egy körforgásnak, tehát sohasem búcsúzunk végleg semmitől, és a Sötétség nem veheti el az egyszerű, hétköznapi emberek életét, akik az útjában állnak: közvetve érinthetik csak őket, s minden amit okozhatnak, csak az emberek figyelmetlenségén, gyarlóságaikon keresztül tehetik.
Nem árulhatom el a keresés és a harc végét, mert hátha valaki elolvasná. De azért annyit elmondhatok: akik kedvelik a rejtélyes, ifjúságnak szóló regényket, melyek most élik reneszánszukat, azok nem fognak csalódni. Főleg úgy, hogy ez a regényfolyam bőven a hetvenes években íródott, tehát nem koppintja Harry Pottert, ez már biztos. De simán, erőlködés nélkül illeszkedik a Gyűrűk ura és a Harry Potter közé, mint egy összekötő elem, amely erősen kötődik az artúri mondavilághoz de modern környezetbe helyezve és ezzel egyedülállóvá és mégis ismeretlen ismerőssé válik minden olvasó számára.

Linkek:
http://en.wikipedia.org/wiki/The_Dark_Is_Rising_Sequence
http://en.wikipedia.org/wiki/Susan_Cooper
http://www.thelostland.com/welcome.htm

Obama elnök beiktatási beszéde /Obama's inauguration speech/

2009-01-20T23:46:00.002+01:00

Text of Obama's speech for his inauguration as 44th president

WASHINGTON - My fellow citizens,

I stand here today humbled by the task before us, grateful for the trust you have bestowed, mindful of the sacrifices borne by our ancestors. I thank President Bush for his service to our nation, as well as the generosity and cooperation he has shown throughout this transition.

Forty-four Americans have now taken the presidential oath. The words have been spoken during rising tides of prosperity and the still waters of peace. Yet, every so often the oath is taken amidst gathering clouds and raging storms. At these moments, America has carried on not simply because of the skill or vision of those in high office, but because We the People have remained faithful to the ideals of our forbearers, and true to our founding documents.

So it has been. So it must be with this generation of Americans.

That we are in the midst of crisis is now well understood. Our nation is at war, against a far-reaching network of violence and hatred. Our economy is badly weakened, a consequence of greed and irresponsibility on the part of some, but also our collective failure to make hard choices and prepare the nation for a new age. Homes have been lost; jobs shed; businesses shuttered. Our health care is too costly; our schools fail too many; and each day brings further evidence that the ways we use energy strengthen our adversaries and threaten our planet.
These are the indicators of crisis, subject to data and statistics. Less measurable but no less profound is a sapping of confidence across our land — a nagging fear that America's decline is inevitable, and that the next generation must lower its sights.

Today I say to you that the challenges we face are real. They are serious and they are many. They will not be met easily or in a short span of time. But know this, America — they will be met.
On this day, we gather because we have chosen hope over fear, unity of purpose over conflict and discord.
On this day, we come to proclaim an end to the petty grievances and false promises, the recriminations and worn out dogmas, that for far too long have strangled our politics.

We remain a young nation, but in the words of Scripture, the time has come to set aside childish things. The time has come to reaffirm our enduring spirit; to choose our better history; to carry forward that precious gift, that noble idea, passed on from generation to generation: the God-given promise that all are equal, all are free, and all deserve a chance to pursue their full measure of happiness.

In reaffirming the greatness of our nation, we understand that greatness is never a given. It must be earned. Our journey has never been one of short-cuts or settling for less. It has not been the path for the faint-hearted — for those who prefer leisure over work, or seek only the pleasures of riches and fame. Rather, it has been the risk-takers, the doers, the makers of things — some celebrated but more often men and women obscure in their labor, who have carried us up the long, rugged path towards prosperity and freedom.
For us, they packed up their few worldly possessions and traveled across oceans in search of a new life.

For us, they toiled in sweatshops and settled the West; endured the lash of the whip and plowed the hard earth.

For us, they fought and died, in places like Concord and Gettysburg; Normandy and Khe Sahn.

Time and again these men and women struggled and sacrificed and worked till their hands were raw so that we might live a better life. They saw America as bigger than the sum of our individual ambitions; greater than all the differences of birth or wealth or faction.

This is the journey we continue today. We remain the most prosperous, powerful nation on Earth. Our workers are no less productive than when this crisis began. Our minds are no less inventive, our goods and services no less needed than they were last week or last month or last year. Our capacity remains undiminished. But our time of standing pat, of protecting narrow interests and putting off unpleasant decisions — that time has surely passed. Starting today, we must pick ourselves up, dust ourselves off, and begin again the work of remaking America.

For everywhere we look, there is work to be done. The state of the economy calls for action, bold and swift, and we will act — not only to create new jobs, but to lay a new foundation for growth. We will build the roads and bridges, the electric grids and digital lines that feed our commerce and bind us together. We will restore science to its rightful place, and wield technology's wonders to raise health care's quality and lower its cost. We will harness the sun and the winds and the soil to fuel our cars and run our factories. And we will transform our schools and colleges and universities to meet the demands of a new age. All this we can do. All this we will do.

Now, there are some who question the scale of our ambitions — who suggest that our system cannot tolerate too many big plans. Their memories are short. For they have forgotten what this country has already done; what free men and women can achieve when imagination is joined to common purpose, and necessity to courage.

What the cynics fail to understand is that the ground has shifted beneath them— that the stale political arguments that have consumed us for so long no longer apply. The question we ask today is not whether our government is too big or too small, but whether it works — whether it helps families find jobs at a decent wage, care they can afford, a retirement that is dignified. Where the answer is yes, we intend to move forward. Where the answer is no, programs will end. And those of us who manage the public's dollars will be held to account — to spend wisely, reform bad habits, and do our business in the light of day — because only then can we restore the vital trust between a people and their government.

Nor is the question before us whether the market is a force for good or ill. Its power to generate wealth and expand freedom is unmatched, but this crisis has reminded us that without a watchful eye, the market can spin out of control — and that a nation cannot prosper long when it favors only the prosperous. The success of our economy has always depended not just on the size of our Gross Domestic Product, but on the reach of our prosperity; on the ability to extend opportunity to every willing heart — not out of charity, but because it is the surest route to our common good.

As for our common defense, we reject as false the choice between our safety and our ideals. Our Founding Fathers, faced with perils we can scarcely imagine, drafted a charter to assure the rule of law and the rights of man, a charter expanded by the blood of generations. Those ideals still light the world, and we will not give them up for expedience's sake. And so to all other peoples and governments who are watching today, from the grandest capitals to the small village where my father was born: know that America is a friend of each nation and every man, woman, and child who seeks a future of peace and dignity, and we are ready to lead once more.

Recall that earlier generations faced down fascism and communism not just with missiles and tanks, but with sturdy alliances and enduring convictions. They understood that our power alone cannot protect us, nor does it entitle us to do as we please. Instead, they knew that our power grows through its prudent use; our security emanates from the justness of our cause, the force of our example, the tempering qualities of humility and restraint.

We are the keepers of this legacy. Guided by these principles once more, we can meet those new threats that demand even greater effort — even greater cooperation and understanding between nations. We will begin to responsibly leave Iraq to its people, and forge a hard-earned peace in Afghanistan. With old friends and former foes, we will work tirelessly to lessen the nuclear threat, and roll back the specter of a warming planet. We will not apologize for our way of life, nor will we waver in its defense, and for those who seek to advance their aims by inducing terror and slaughtering innocents, we say to you now that our spirit is stronger and cannot be broken; you cannot outlast us, and we will defeat you.

For we know that our patchwork heritage is a strength, not a weakness. We are a nation of Christians and Muslims, Jews and Hindus — and non-believers. We are shaped by every language and culture, drawn from every end of this Earth; and because we have tasted the bitter swill of civil war and segregation, and emerged from that dark chapter stronger and more united, we cannot help but believe that the old hatreds shall someday pass; that the lines of tribe shall soon dissolve; that as the world grows smaller, our common humanity shall reveal itself; and that America must play its role in ushering in a new era of peace.

To the Muslim world, we seek a new way forward, based on mutual interest and mutual respect. To those leaders around the globe who seek to sow conflict, or blame their society's ills on the West — know that your people will judge you on what you can build, not what you destroy. To those who cling to power through corruption and deceit and the silencing of dissent, know that you are on the wrong side of history; but that we will extend a hand if you are willing to unclench your fist.

To the people of poor nations, we pledge to work alongside you to make your farms flourish and let clean waters flow; to nourish starved bodies and feed hungry minds. And to those nations like ours that enjoy relative plenty, we say we can no longer afford indifference to suffering outside our borders; nor can we consume the world's resources without regard to effect. For the world has changed, and we must change with it.

As we consider the road that unfolds before us, we remember with humble gratitude those brave Americans who, at this very hour, patrol far-off deserts and distant mountains. They have something to tell us, just as the fallen heroes who lie in Arlington whisper through the ages. We honor them not only because they are guardians of our liberty, but because they embody the spirit of service; a willingness to find meaning in something greater than themselves. And yet, at this moment — a moment that will define a generation — it is precisely this spirit that must inhabit us all.

For as much as government can do and must do, it is ultimately the faith and determination of the American people upon which this nation relies. It is the kindness to take in a stranger when the levees break, the selflessness of workers who would rather cut their hours than see a friend lose their job which sees us through our darkest hours. It is the firefighter's courage to storm a stairway filled with smoke, but also a parent's willingness to nurture a child, that finally decides our fate.

Our challenges may be new. The instruments with which we meet them may be new. But those values upon which our success depends — honesty and hard work, courage and fair play, tolerance and curiosity, loyalty and patriotism — these things are old. These things are true. They have been the quiet force of progress throughout our history. What is demanded then is a return to these truths. What is required of us now is a new era of responsibility — a recognition, on the part of every American, that we have duties to ourselves, our nation, and the world, duties that we do not grudgingly accept but rather seize gladly, firm in the knowledge that there is nothing so satisfying to the spirit, so defining of our character, than giving our all to a difficult task.

This is the price and the promise of citizenship.

This is the source of our confidence— the knowledge that God calls on us to shape an uncertain destiny.

This is the meaning of our liberty and our creed — why men and women and children of every race and every faith can join in celebration across this magnificent mall, and why a man whose father less than sixty years ago might not have been served at a local restaurant can now stand before you to take a most sacred oath.

So let us mark this day with remembrance, of who we are and how far we have traveled. In the year of America's birth, in the coldest of months, a small band of patriots huddled by dying campfires on the shores of an icy river. The capital was abandoned. The enemy was advancing. The snow was stained with blood. At a moment when the outcome of our revolution was most in doubt, the father of our nation ordered these words be read to the people:

"Let it be told to the future world...that in the depth of winter, when nothing but hope and virtue could survive ... that the city and the country, alarmed at one common danger, came forth to meet [it]."

America. In the face of our common dangers, in this winter of our hardship, let us remember these timeless words. With hope and virtue, let us brave once more the icy currents, and endure what storms may come. Let it be said by our children's children that when we were tested we refused to let this journey end, that we did not turn back nor did we falter; and with eyes fixed on the horizon and God's grace upon us, we carried forth that great gift of freedom and delivered it safely to future generations.

Thank you. God bless you. And God bless the United States of America.

(Isten áldja az új amerikai elnököt, sok sikert kívánok a munkájához.)

You know You're Hungarian...

2009-01-14T09:43:00.002+01:00

1. When you use sour cream more than ketchup.

2. When your parents come to visit for 3 weeks and you all stay in a one bedroom apartment.

3. When feeding your guests is your main priority even if they claim they're not hungry and in which case you get slightly offended/upset that they don't want your hospitality.

4. When someone says that Hungarian "is like Russian and all those other Slavic languages," and then you have to go into great detail about the origins of Hungarian with a scolding history lesson.

5. When Paprika is just as important as salt & pepper on the table & in food.

6. When you know what Unicum is and prefer it over Jagrmeister.

7. When it's shocking for you to realize that TV channels of foreign countries don't broadcast full live coverage of kayak-canoe and water polo world championships in prime time.

8. When you tell someone that you are Hungarian, they ask "Are you hungry?" Then you congratulate them on being the millionth person to say that to you.

9. When you've heard, "If you're hungry, why not go to Turkey?" at least once in your life.

10. When you have a relative who's named Attila. Or Jozsef. Or Janos. Or Laszlo.

11. When half of your mothers friends husbands have the name Jozsef.

12. When you know that the "goulash" you see in many restaurants has in actuality little/nothing to do with the gulyas leves we really eat.

13. When meeting another Hungarian in a country outside of Hungary is amazing.

14. When you know the meaning of "kurva" even if you don't know any other Hungarian word.

15. When you love Túró Rudi but can't really explain to foreigners what the hell that is until they try it.

16. When your foreign friends ask you if you still believe that Santa Claus brings the presents on the night between December 24th-25th... then you answer somehow confused that Santa Claus brings the presents on the 6th of December and it is actually Little Jesus who brings the presents on Christmas, but the presents are already there on the 24th at 6PM.

17. When a pancake is extremely flat in your country and you roll it up instead of folding it.

18. When you know the phrase "three is the Hungarian truth".

19. When you do not speak with your mouth full.

20. When guys keep telling you that Hungarian girls are the cutest and prettiest and hope that you just believe it and they get laid.

21. When they wanna show off by saying that they know your capital: Bucharest and no, they are not joking!

22. When you go into a Chinese restaurant and order your Sechuan chicken with french fries, cucumber salad and ask for a few slices of bread as well.

23. When you have a funny accent in every other language you speak.

24. When you love Mákos Guba and you can't explain what MÁK is, neither GUBA to anyone.. and if you finally can, everyone will think you're some kind of weirdo for eating that.

25. When catching a bus an old lady with lots of heavy bags runs by you and reaches the bus first, then sits down panting and complaining how old she is and how the stuff is heavy and young people are not well educated, etc.

26. When you start counting on your hand with one being the thumb.

27. When you can swear for 5 minutes straight, with one breath, not using the same word, ever.

28. When you know what 'lángos' is.

29. When you can show off your engagement ring, worn on the opposite hand.

30. When you know why the bells of every church ring every day at noon.

31. When you have difficulty pronouncing words started with "W" in English, but you're capable of creating long and meaningful sentences using only "E" vowels in you mother tongue.

32. When you would rather stand up in a tram/trolley when there are plenty of seats available.

33. When you have more excuses for the controllers than you have tickets.

34. When the train hasn't even left the station, but you are already eating your home made sandwiches (usually with half a paprika or tomato in it). And most likely include Wienerschnitzel.

35. When you call a 79 km long lake (the Balaton) the Hungarian Sea. And you are able to swim across it!

36. When you can eat ANYTHING deep fried (with breadcrumbs on it) and can make spirits (pálinka) of (almost) EVERYTHING, including paprika of course!

37. When you NEVER leave home with wet hair because you can get a cold and you ALWAYS bring your hair dryer when going abroad, and are astonished when people do not have one in their own homes!

38. When you sit always on the same place and chair, even when the (class)room is empty and "your" place is in the end of the room.

39. When zou cant tzpe on and english kezboard because y ans z are mixed up.

40. When you know the difference between s and sz. and also u and ü.

41. When you know what a pogácsa/dobos torta/kürtős kalács/főzelék/túrógombóc is, and love most of them.

42. When you understand cynism and sarcasm; you sometimes go cynical/sarcastic yourself.

43. When you kind of dislike Turkish/Albanian people even tough you have never seen one in your life - you have the strange idea that they must all be related to Jumurdzsák and his evil lot.

44. When you are more creative in cheating then any other nationality.

45. When Winnie the Pooh and The Flintstones is actually much funnier translated into your language than the original.

46. When you go abroad and joke with the people there as at home and they just don't understand but get possibly hurt by your funny remarks.

47. When you are snobby and think that anyone who has not read Dostoyewski and Bulgakow is not an intelligent human being.

48. When your language has two words for love.

49. When you deeply believe that Budapest (or your hometown) is the most beautiful city in the whole wide word and -just to make sure- you swear for that before going up to the Eiffel tower.

50. When you know that "a copper angel whistling on a willow tree" is actually a swear-expression!

51. When you have Szaloncukor! On a Christmas tree! :D

52. When you have a nameday and no one foreign understands what that is good for.

53. When instead of a good fruit salad, you'd rather make Pálinka out of your fruits, (and you swear on its healing power - of course).

54. When you use fruit to make soup.

55. When you greet everyone with a kiss on the cheeks! - Even a guy to another guy.

56. When you know that all geniuses and celebrities have some relation with Hungarians. Or they just simply are Hungarians.

57. When you put ketchup on your pizza.

58. When you collect and take home spoons, glasses, blankets, magazines etc. from the airplane.

59. When you can pronounce easilly long words like: megszentségtelenithetetlenségeskedéseitekért" and you even know it has a meaning.

60. When you smuggle in drinks and food in your bag when you go to the cinema, just to save money.

61. When you know that all parts of a pig are edible, and it takes only half a day, some friends from the countryside and 2 liters of palinka to prove it.

62. When you put on makeup and fancy clothes even when going to the grocery store.

63. When you have guests, you make at least 2 kinds of soup (sweet and salty), 4 different main courses, and at least 2 kinds of cakes, even though you know it's way too much.

64. When you know what is the difference between "puszi" and "csók"!

65. When you think it's perfectly reasonable to take small kids (<1 year) for a walk when the outside temperature is below zero, because they need some fresh air.

66. When you know what a Hungarian orange is. It's slightly yellower, it's slightly sharper, but it is our own.

67. When you tell to every single person that the Rubik's cube was invented in Hungary.

68. When for every meaning there are about 5 words.

69. When any foreigner's passing mention of Transylvania will set off a twenty-minute rant about the Treaty of Trianon.

70. When you have ever poured yourself a nice glass of milk - from a plastic bag.

71. When you start singing one of the saddest songs at midnight on New Years Eve when everyboy else is happy as can be.

72. When it surprises you again and again, how much more impressive and chiselled are the Hungarian translations of most non-Hungarian poems, than the original ones.

73. When you say 'Jo etvagyat' before you start a meal and "Egészségedre" if somebody is sneezing or for drinking.

74. When you steal sugar packets from different coffee places.

75. When you know what tejbegriz is, and love it!

76. When you tell everyone that Lugosi Béla is from Hungary, more so, the real Dracula himself was Hungarian, and anyway, hollywood majorly was created by Hungarians.

77. When the telephone rings in your house, everybody yells "telefon!!!" as if people needed to be told that the phone was ringing, and needed to be picked up.

78. When your dog is a guard dog, not a pet.

79. When you know your language has the best and most clever jokes!

80. When your parents could tell if you were lying as a kid by feeling how 'soft' the tip of your nose was.

81. When you can make astonishingly delicious dishes without spending more than 3 euros (krumplistészta, káposztástészta, túróstészta).

82. When you swear that garlic and tea with honey can cure sicknesses in less than a day.

83. When all the neighbors in your apartment complex want peace and quiet as if they were living in a "kertes haz". You tell them to go move out of the city into a "csaladi haz".

84. If you've never been to a school in America, you are scared shit of it, because all you ever see about it on the news are school shootings.

85. When you've experienced the worst customer service ever known to mankind.

86. When you've ridden the BKV for free, either not gotten caught, or been able to talk your way out of a fine.

87. When you love to swim and swim in one of Budapest's outdoor pools at least 2 times a week.

88. When you can hum or whistle the Malév signal, even if you fly "fapados".

89. WHEN YOU KNOW THAT HUNGARY'S POLITICIANS ARE OUT FOR THEMSELVES, LINING THEIR POCKETS, AND FUCKING UP THE COUNTRY.

90. When you were a child you had to eat carrots all the time... and when you asked the question: Why? your parents answer is: "To make you whistle better"!

91. When you are a shitty tipper.

92. When there's a Petőfi, a Széchenyi, and a Kossuth street even in the most behind-the-world kind of settlement. And you can get ANYWHERE in Hungary just by consistently following the Kossuth street through all towns you go.

93. When you laugh at Americans who think paying $3.00/gallon for gas is a lot.

94. When you tip your doctor.

95. When at least one member of your family had or still has a wartburg/lada/trabant and is proud of it!

96. When if you had a same size older cousin or sibling, then you pretty much inherited his/her clothes and school stuff, including a map with Czechoslovakia and Yugoslavia on it - where you used to spend some of your holidays with the family, anyway.

97. If you are not a native Hungarian, and other Hungarians can tell, and when you go visit Hungary/Budapest you feel like person a non grata when you're there 'cause a lot of people will assume things about you and think you're super rich and automatically be jealous of you, and then go out of their way to try to make you unhappy.

98. When you know that beside the unquestioned Finno-Ugric relations with the Finnish, we have the Polish-Hungarian brotherhood as well.

99. When you are having a hard time explaining to any foreigner that actually, your family name is the first in your name, and it is not your given one.

100. When everyone having ever lived in Hungary has at least one aquintance of each of the following surname groups: Kis(s), Nagy, Varga, Kovács and maybe even Béres and Balogh.

101. When you've traveled to/vacationed in/visited at least 10 countries in your life.

102. When you don't use measuring cups when cooking.

103. When you are standing next to the two largest suitcases at the airport.

104. When you have rugs covering every inch of your house.

105. When you live abroad and you could kill to eat proper Hungarian food!!

106. When your neighbour sun tans topless.

107. When people question you for eating a sandwich for breakfast.

108. When mixing red wine and coke is a delicious combination and you can't believe that foreigners think its weird.

109. When every 2nd person you know is either a Gabor, a Feri, Csaba, Gyorgy, Balasz, Eva, Bea, Ezster, etc.

110. When - even if you have a cold - your grandmother tells you to gargle with salt water!

111. When you have ever had a Romanian say something bad about Hungarians.

112. When you can think of at least 5 different varieties of pörkölt and couldn't imagine your life without rakott káposzta or somlói galuska.

113. When you know that CS, DZ, DZS, GY, LY, NY, etc. are all ONE LETTER, and when telling it to your foreign friends, they all think it's weird.

114. When you say 'Szia' or 'Hello' instead of 'Viszlát' to your friends when you say good-bye to them, and your foreign friends think it's weird as well.

115. When you think that a glass of 'pálinka' or 'forralt bor' is better than medicine.

116. When you know what 'kakaós csiga' is.

117. When you have a bumper sticker on your car or map in your home of "Nagy Magyarorszag".

118. When you smuggle salami back from Hungary.

119. When you can (actually) pronounce Gy, as in HOGY VAGY - and not say hogi-vagi.

120. When you think thats weird that Americans dont have gates around their homes.

121. When having a barbecue means roasting lard on a stick and dripping the grease on bread.

122. When friends/family celebrate your birthday by pulling your ears.

123. When there is thermal water or a spa in your hometown or very close to your hometown.

124. When you have a good time with your friends by singing songs containing the words temetõ (cemetery), keresztfa (cross), sírhely (tomb), meghalt (dead).

125. When you think zsíros kenyér and pálinka is a balanced meal as long as you also have onions.

126. When you know you can easily find a shop open in the middle of the night to buy alcohol and you will not be asked for ID.

127. When you know which nation has the most Nobel prize winners related to its population.

128. When you know what tepertos pogacsa is.

129. When you have to stand out to the rain to grow tall.

130. When rántotta is an egg food and not hitched by something.

131. When people from all over the world keep on asking you if you understand anything from Finnish language.

132. When you can talk about the most intimate things with complete strangers on the bus, waiting for the doctor, etc., but you are avoiding discussing your financial state even with your closest relatives.

133. When you know that the front passenger seat in a car is called "anyos-ules"... and then proceed with a few mother in law jokes to top it off!

134. When you can't make do with normal sized pillows, they have to be huge or minute.

135. When there are more books in your apartment than in a foreign friend's entire neighborhood.

136. When you speak to foreign people in Hungarian, but slower and louder than normal to make them your language understandable!

137. When you eat bread with just about everything, even with potatoes.

138. When you never eat your steak if it's not very well done - like roasted dark.

139. When you are a citizen of the only country that has a crown with a tilted cross on the top.

140. When most of your childhood games revolved around 'bújocska', 'fogócska', and 'snúr' preferably with fillér-s (the old hungarian 'cents').

141. When you live abroad and wonder around in a bookstore, you very frequently end up in the travel section, longingly staring at the photos of the unbelievably gorgeous Budapest (or which ever city you are from).

142. When your mom chases you with a wooden spoon and your dad says "Vigyaz, mert mindjart ossze akad a bajuszunk.." even when you're clearly a girl.

143. When you are eating something that looks like a plate full of puke, you call it "Lecso". But it tastes amazing!

144. When you speak a language that no one can understand in a whole world... only Hungarians.

145. When your grandma gives yous "madartej" for dessert.

146. When you can't simply say "fine, thanks" when someone asks "how are you?" but you rather go into details of your life.

147. When you think that huzat equals certain death because again, this was handed down to you by your omnipotent and all-knowing mother.

148. When you say "kurva" to describe something amazing!

149. When your foreign friends have a hard time understanding that your friends in Slovakia and Transylvania are Hungarians by birth but not Hungarian citizens.

150. When you blame everything on the communists, when you have to pay to use the bathroom in public places and eat turosgomboc, turos palacsinta and everything else with turo and your American friends come over for dinner and they won't touch anything because they think desserts with cottage cheese are gross.

151. When you don't waste food... you save the leftovers for the next day.

152. When you can't be overjoyed enough with the phenomenon that other people can't understand a single word in your language.

153. When you can't leave the house without your pockets full of zsebkendõ.

154. When you know that Karinthy was as great a humorist/satirist as Mark Twain.

155. When you go to visit Hungary, and no matter how many times you tell people you're from CANADA, they still think you're American.

156. When you know the ghost man who hangs around Jόkai tér but you have never bought a flower from him.

157. When you rub a bronze horses balls for good luck.

158. When you have hopped around on one leg and slapped your thighs randomly to demonstrate how your people dance.

159. When you have wondered why the main airport is called Ferihegy, when there's not a mountain in sight.

160. When in Paris, in front of the fanciest club, you are drinking a 4 euro wine, and press the tap inside the bottle with your housekeys, and you get everything wet, and you have to pour out some of the wine to be able to drink it (so the tap floating inside the bottle doesn't block the way of the wine).

161. When you consider poets historical figures on par in significancance with kings and presidents.

162. When you can recite at least ten poems from memory.

164. When you have to explain the difference between the Hungarian flag, and the Italian one.

165. When your childhood fairytales didn't end as "they lived happily ever after" but "they lived happily until death".

166. When your fellow citizens feel to bitch abour you or your actions just for the sake of it.

167. When you know what a "sport szelet" is and you are obsessed with it!

168. When you think sült kenyér makes for a perfectly wholesome, tasty breakfast.

169. When you send your kids to the grocery store to buy beer and cigarrettes for you.

170. When you find a great pastry shop in Budapest serving fantastic coffee but only opens at 9a.m. and you start work at 8a.m.

171. When you fill your fridge completely after a simple every day shopping.

172. When you are in day camp and are envying the other kids who have peanut butter and jelly sandwiches on white bread while you, the immigrant, have Hungarian salami and smoked ham sandwiches with hot mustard on rye... and NO ONE will trade with you. (Although, I don't see that as being bad, peanut butter is SO unoriginal. Lmao. - Viki)

173. When you talk to your Magyar friends automatically with an accent because it's what you are used to hearing them speak English with... or you communicate in half-Angolul, half-Magyarul and find having to abruptly break out of the accent to talk to an outsider jarring.

174. You hate it when people mispronounce the surname "Nagy" as "Nay-gee".

175. You resent people speaking disparagingly about Hungary's participation in WWII, saying that Magyars "just rolled over" -- and you are not afraid to tell them the other side.

176. If you're a teenage girl, old women come up to you, grab you by the hips, shake you a little, and declare/order: "Larrge hípsz! Eez gööd forr makinkg bébísz -- YOU MEET MY SON."

177. When you can't imagine any of your daily meals without meat -preferably red one mainly from pork- and/or bread which has to be the oldschool CE European "paraszt" loaf.

178. When you have the largest collection of plastic bags in the world, but will still take loads from Tesco because they are free.

179. When you go to a restaurant you put the bread from the table into your bag so you can eat it at home.

180. When you keep an old black and white TV or any other useless object because maybe one day it will be good.

181. When your grandmother tells you that if you make a certain face it will stay that way if you do it for too long.

182. The family band breaks out the cimbalom, hegedu, duda, and tarogato after eating csirkepaprikas for lunch on a Sunday afternoon!

183. When anyone who disagrees with you during a discussion is instantly called a "fasiszta!!"

184. When you grow your own "eros paprika" in your backyard to guarantee the hotness.

185. Foreign people don't get it when you explain the whole "you can't eat watermelons after the 15th of August cause Lőrinc peed into them" thing.

186. When you/your family have ever used the water heater with the open flame in the bathroom that scares the hell out of every foreign friend because it makes such a noise.

187. When your reputation for being able to negotiate revolving doors is legendary.

188. When you or your relatives put Vegeta in everything.

189. When your friends or family think you are crazy and yell at you because you dont wear "papucs" around the house at all times to prevent yourself from "felfazni".

190. When you can drink as much or more than an Italian, but either smell half as bad or twice as bad.

191. When you eat pizza with a fork and knife.

Buti-tájm

2009-01-08T17:07:00.001+01:00

Száguld a csiga az erdőben, szembejön vele a róka.
- Hova, hova, csiga koma ilyen sietve? – kérdi.
- Jaj, jön az APEH a vagyonosodási vizsgálattal, hát nálunk nekem is van egy házam, az asszonynak is, a gyerekeknek is külön-külön…na gondolhatod.

Róka megijed, ő is elkezd rohanni. Szembejön vele a gólya.
- Hova, hova, róka koma, ilyen sietve?
- Jaj, ne is kérdezd, most hallottam, hogy APEH vagyonosodási vizsgálat van a csiga ellen, ha ezeke megtalálnak, lesz nemulass, mert ugye nekem is saját bunda, asszonynak is saját bunda, mint a hét kölöknek saját bunda…gondolhatod.
- Hát – töpreng a gólya – még szerencse, hogy nekem nincs ilyesmire gondom, mivel nincs semmi, amit találhatnának nálam.
- Nana, gólya! – csóválja a fejét róka koma. – És a fél év Afrika????

Boldog Új Évet!

2008-12-31T15:23:00.003+01:00

Minden kedves olvasónak, barátnak, blogtársnak kívánok sikerekben gazdag, boldog új évet!

Boldog Karácsonyt!

2008-12-26T09:31:00.002+01:00

Boldog, áldott ünnepet kívánok mindenkinek, legyetek jók, töltekezzetek fel az ünnepi időszakban testben és lélekben. Az új évet pedig várjátok lelkesedéssel, virslivel és lencsével :)

LOST évadváró - képekben

2008-12-20T13:59:00.015+01:00

Aki megnézte a visszaszámlálót az oldalamon (Lost countdown, jobb oldalt), az láthatta, hogy kábé mennyire izgulok. Aztán kijöttek az új promóképek meg minden...szóval egyre jobban, ráadásul egyszerre tér vissza a Lost a téli szünetét töltő Fringe-el. Fieszta. Agymenéses, körömlerágásos, dupla kapucsínós fieszta. Ha január 21. után nem lennék többet, az azért van, mert hozzánőttem a monitorhoz.

Fringe - a népszerű peremsorozat

2008-12-12T19:41:00.012+01:00

Nem szeretek túlságosan borzongani, de most egy műsor miatt bevállaltam. Amerikában nemrég indult a Fringe című sorozat, amelyet hétről hétre egyre többen néznek, ezt bizonyítandó a FOX berendelte a teljes évadot, és valószínűleg a sikerszéria folytatódhat, mert jövőre egészen biztosan láthatunk majd egy második évadot is a sorozatból. Aztán meg majd a többit :)
Tudományos-fantasztikus sorozatról lévén szó, mindenki csak saját felelősségére vállalja be, tekitve, hogy nem kis adag cidri-faktor található benne (na jó, úgy még nem féltem egyik résznél sem, mint mikor az x-aktákban a gumiemberes rész volt), de mindenképp érdemes neki esélyt adni, mert olyan tudományos és fantasztikus megoldások kapnak szerepet benne, amitől néha az ember tátja a száját (pedig, ha tudná, mi minden repülhet bele, miközben tátja…)

Történet röviden: Olivia Dunham FBI-ügynök egy nem éppen szokványos nap után (egy egész járatnyi, titokzatos és gyors fertőzésben elhunyt hulla, robbanástól sújtott boyfriend meg mindenféle rejtélyes betegség felbukkanása) egy ördögi eseménysorozat közepén találja magát, mely események mind részei egy globális kísérletsorozatnak, a Mintának, amiről mindenki csak suttogva mer beszélni, és közben legalább 5 titkos aktát lobogtatva. Valaki kísérleti terepnek használja a Föld bolygót és nem szégyelli magát. Mindezen események közvetlen közelében pedig ott található minden idők legsikerebb vállalata, a Massive Dynamic, akiket Olivia egyre jobban utál az epizódok során, minél többet találkozik velük. Ráadásul a nyomozáshoz szorosan kapcsolódik egy 17 évig elmegyógyintézetben kezelt professzor, Dr Walter Bishop, aki korábban rengeteg kutatást végzett az úgynevezett peremtudományok (fringe sciences) területén, de egy tragikus végű laboratóriumi baleset után kényszerpihenőre utalták. Hogy kihozhassa és dolgoztathassa a jó doktort, Oliviának szüksége van Bishop fiára, Peter-re, aki ugyan nem elmegyógyászati eset, de szupermagas IQ-ját (190), beilleszkedni képtelenségét (2 hónapnál nem bírja tovább egy állásban) és zűrös életét tekintve legalább annyi problémája van vele, mint Walterrel. Olivia nagyon tehetséges ügynök, mert a vonakodó Peter-t hazacipeli Bagdadból és a nagy „boldog” családi újraegyesülés után nekikezdhetnek a nyomozásnak. Semmi nem megy zökkenőmentesen, de azért egyre jobban csiszolódnak.

A sorozat a negyedik epizódtól, a The Arrival-tól kezdett igazán beindulni, mindenféle szinten, a terep addig az ismerkedésé volt. Az Arrival viszont olyan terepre ráncigál minket, amikre nem számítottunk, váratlanul érnek és elkezdődhet egy olyan ámokfutás, amiben csak a LOST fénykorában volt/van részünk.

Személyes érintettségem annyi, hogy a Dawson és a haverok idején nagyon-nagyon Joshua Jackson párti voltam, míg a legtöbben Dawson iránt rajongtak. Bevallom, meg sem tudom mondani annak a színész srácnak a nevét, meg hogy játszott-e azóta valamiben. Igazából nem is érdekel. Az, hogy Josh felnőtt, arcszőrzete van és emberes izomzata, felemelte őt a szívemnek igen kedves kategóriába. Arról nem is szólva, hogy szerintem tehetséges színész, a játéka a szerep hangulatának megfelelően laza vagy a végletekig koncentrált.
A másik kedvencem a sorozatban Walter Bishop és alakítója, John Noble. Mind a színész, mind a karakter sokkal tágabb univerzumban mozog, mint mi, halandók, és Noble bevallása szerint élvezetes egy olyan ember bőrébe belebújni, aki szinte bármit kimond, ami eszébe jut és zseniális felfedezései közepette képes folyton az evésre gondolni, nem is beszélve a 17 évig tartó bezártság nyomairól, melyek rendszeresen arra kényszerítik Bishop-ot, hogy kimondja a vele történt szörnyűségeket, olyan következtetéseket levonva a világ folyásáról, melyeket mi, átlagpolgárok csak magunkba fojtva, sűrű pirulások közepette merünk még magunk előtt is bevallani.

De ezek után ne gondolja senki, hogy a sorozat nyüzsög a naturalista részletektől. Korántsem. Minden a megfelelő helyen van elhelyezve, a megfelelő ideig, sosem sokkolva, inkább csak felizzítva az idegeket és a sejtetés sokkal többet hoz ki a helyzetekből, mint azt a vértől tocsogó bulvár hétköznapjainkban megszoktuk, vagy ahogy Dexter Morgan kartárs mondja: if it bleeds, it leads (vagyis ami vértől tocsog, az vezető hír – Morgan kartársról meg majd később, ő egy egész Dexter blognapot megérdemelne).
Nézzetek bele, szigorúan csak gyerekmentesen, lehetőleg ne teljes sötétben, egyedül, éjfél előtt J

Csinálj hópelyhet! / Make your own snowflake

2008-11-17T16:37:00.003+01:00

Mindjárt itt a karácsony, addig is, míg visszaszámolunk, csináljunk hópelyhet. A legjobb a dologban az, hogy a virtuálisan készített hópelyhed elmented, papírból magad is elkészítheted a saját mintádat, egyedivé téve ezzel a lakást, az ablakot, a karácsonyfát. Mókás és szerintem mindenki szeret kísérletezni, nem igaz?

Make your own snowflake:

http://snowflakes.barkleyus.com/

Kipécézve

2008-10-27T18:31:00.004+01:00

Na, ilyet sem csináltam még, és most is rendhagyó leszek :) Az igazság az, hogy nagyon jó ötlet ez a kipécézés, de nekem nem lesz hét emberem, akit bejelöljek, mivel összesen kábé négy ember blogját olvasom rendszeresen :)
Tehát a szabályok
:1. Linkeld be a blogdba azt, aki kipécézett!
2. Ossz meg magadról 7 dolgot, akár különleges, akár hétköznapi!
3. Pécézz ki 7 embert, nevezd meg őket és linkeld be a blogodba!
4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukban, hogy ki lettek pécézve!

Regi mindenre rá tud venni, mert ő is ugyanúgy ismeri a kétgyerekes anyukák sorát, mint én, így hát sok hasonló örömünk és gondunk akad, úgyhogy ha már ő belekezdett, ne én szakítsam már meg a sort :)

Tehát a 7 dolog magamról:
1. Annyira imádom a famíliám. Meg a barátaim. Az emberek, akik körülvesznek, mind hozzátesznek valamit az életemhez és ez engem mindig megnyugvással tölt el. Innen merítek energiát és adok is, amikor csak tudok. Így működöm :)
2. Istennel szoktam néha beszélgetni, mindig válaszol, ha nem is szóban, de mindig kapok valami jelet. Ez is megnyugtató. Igyekszem jól élni és sosem visszaélni a szerencsémmel.
3. Nálam az emberek sosem onnan indulnak, hogy megismerkedünk és esetleg tiszteletet érzek majd irántuk. Mindig pozitívról indul a mutató.
4. Szeretek a látszatok felett is látni. Nem hiszem el, hogy amit látok, az úgy és csakis úgy igaz. Keresem a dolgok sokrétű jelentését.
5. Nem félek a kommersz dolgoktól. Nem tartom őket alantasabb műfajnak, mint a klasszikust. Általában jó és rossz műveket különböztetek meg. Ebbe belefér a Tartuffe mint szeniális komédia, meg a House mint zseniális sorozat.
6. Szeretem a sorozatokat. Szeretem a sorozatokat. Szeretem a sorozatokat. És nem, nem vagyok függő. Á, dehogy. Fú, mikor is lesz a LOST 5. évad premier?
7. Szeretem a négy elemet. Különleges dolgokat tartogatnak a számunkra. Mindig összhangban akarok velük lenni. És nem, nem vagyok ezoterikus. Meg semmi ilyen modern tudományos, keletről átvett nyugatiasított trendi izémizé. Csak szeretem a négy elemet és nem félek használni őket :)

Na, akik nekem a listámon vannak:
Gabi: http://screwdriver.blogol.hu/
Ildikó: http://darilh.freeblog.hu/
Svorczék az utánozhatatlanul csodás mosolyú kis Álmossal: http://almos.freeblog.hu/
Meg persze Regi, aki kipécézett, de hát ha egyszer nincs 7 emberem :D http://www.federicsek.blogspot.com/

Not At Home by Gabriella Fuer

2008-10-13T19:49:00.000+02:00

Hello Tourist, on the right side! :) Gondolkoztál már azon, hogy milyen turistának lenni? Hogy annak van-e koncepciója, látens vagy nagyon is szembetűnő oka, célja, alfája-omegája? Lehet. Fűr Gabinak, a londoni University of Westminster fotó szakos hallgatójának biztos van. Hallgasd meg, nézd meg, ő mit gondol a turizmusról. Nagyszerűen komponált képek és szöveg, szenzualitás és egyben érzelmi elhatárolódás, tömörség. Gondolatébresztő. Olyasmiket látsz majd, amit te magad talán sosem fogalmaztál meg. Enjoy!

Fűr Gabi fotói a flickr-ön : http://www.flickr.com/photos/16912049@N06/

Save Stargate Atlantis Petition - petíció a Csillagkapu Atlantisz megmentéséért

2008-10-09T16:44:00.001+02:00

Jó nagy város, csak kevés a játszótér. :)

Egy jóképű, zseniális fizikus nem érthet mindenhez, például azt is meg kell tanulnia, hogy ne úgy tartsa a fegyvert, mit az anyáknapi virágcsokrot. Dr Rodney McKay (David Hewlett)

Joe Flanigan és Jason Momoa lazítanak.

Jewel Staite, aki szerintem a világ egyik legszebb nőszemélye. Amúgy Dr Jennifer Keller-t alakítja.

A skótok meg a kanadaiak így mulatnak, ha együtt vannak (Paul McGillion és David Hewlett)

Azért érdemes eredetiben megnézni ezt a sorozatot, mert az a skót kiejtés, amit Paul McGillion produkál, külön élmény. Elég ha csak megszólal, már vihogok. :) A színész amúgy Dr Carson Beckett-et játssza, remekül :)

Na, nézd. Megint egy David Hewlett. Hmm, vajon melyik szereplő lehet Mizchris kedvence?

A második-harmadik évados nyerő csapat (fenn Rachel Luttrell, jobb oldalt Torri Higginson)

Todd, a kedvenc lidércem elmerült valami forgatókönyvszerűségben. Christopher Heyerdahl alakítja nagyszerűen. Saját fanklubja van neki is, Todd-nak is :)

Ezen hátul Mitch Pileggi is ott van. Zseniális. Mindig, mindenben, ebben is.

Ragaszkodom, tehát vagyok. Ez lehetne a modern ember jelszava, hiszen annyira hozzászoktunk mi, akik jó világban élünk, hogy megkapjuk az általunk áhított dolgokat, mindenféle különösebb erőfeszítés nélkül. És persze ami a miénk, arról nem mondunk le egykönnyen. Ez a mi túlélésünk: biztosítani a megszokottat és ha ez valamiért nem sikerül, akkor fellázadunk és még a magunk kis forradalmára is képesek vagyunk. Megmozdulunk, felemeljük a szavunk és összefogunk azokkal, akik a hasonló célért küzdenek. Legyen ez nagy vagy apró cél, mégis a miénk, kötődünk hozzá, sokat jelent nekünk.
A saját magam kis ragaszkodása ihlette ezt a bejegyzést: nemrég az MGM bejelentette, hogy 5 sikeres évad után kapát kap a scifi csatornán futó Stargate Atlantis, illetve mégsem teljesen kapa, hanem kasza, mert nem tövestül vágják ki az egészet az ablakon (ahhoz túl jó a nézettsége), hanem a rajongók kedvéért tovább éltetik filmsorozat formájában, amelyet először leadnak a tévében, aztán a rajongók megvehetik mjad dvd-kiadásban is a filmeket. Nem tudom, hogy mi miatt döntött így az MGM, valószínűleg a következő SG sorozat, a Stargate Universe-re kíván összpontosítani, annak felfuttatására van szükség.
Ez persze engem, meg az eddigi 23ezer petíciót aláíró személyt nem vigasztal. A Stargate Universe-t fiatalos hangvételűnek hirdetik, bár az SGA sem kifejezetten nagyapóknak szólt, itt a karakterek is abba a korosztályba tartoznak, akiket az MGM meg akar célozni. Én még nem találtam azonosulási pontot ennek a sorozatnak a terveiben, úgyhogy kicsi az esélye, hogy nézem majd. Én az a fajta SG rajongó vagyok, aki látta ugyan a Csillagkapu originált, de nem ragadt benne a sorozat sodrában, viszont az Atlantiszt meglátni és megszeretni egy epizód műve volt.
Ez hát az én kis ragaszkodásom. Mindenre rábólintok, ami ésszerűnek tűnik, de ez most érzelmi kérdés és ezt nem eresztem, ha csak halvány remény is akad. Legyetek olyan szívesek az oldalt található petíciót aláírni, ha épp nincs semmi dolgotok, van érvényes e-mail címetek és/vagy szerettek blogoló sorozatfüggőknek támogatást nyújtani. Köszönöm mindenkinek!!
Viszonzásul egy kis képes ismertető a nyerő csapatról.

Monk 100

2008-09-05T21:23:00.000+02:00

Örömmel vetettem bele magam a Monk új, hetedik évadjába, és mint mindig, most is élvezettel szemezgettem a sorozat hivatalos honlapján (http://www.usanetwork.com/series/monk/) . Sok más honlap tanulhatna az oldal sokszínűségéből, az információk szakszerűségét, mennyiségét illetően. Ma este van a 100. adás, Monk ünnepel. Ennek örömére én is megemlékezem a magam módján: némi képarzenállal. Köszi, USAnetwork meg Monk és csapata, hogy ennyi örömet okoztatok nekem az elmúlt években. Mindig hűséges voltam hozzátok, ez ezután sem lesz máshogy. Tony Shalhoub rulez!!!! :) És Isten veled, Stanley Kamel, hiányozni fogsz.

House Promo Fotók, 5. évad - A csapat / House promo shoots, season 5 - The Team

2008-08-31T12:24:00.001+02:00

Na, ki a kedvencem? (rögtön House után?) Na, kit szeretek a legjobban? Jimmyyyyyyy! :D

Úgy érzem, múlt évadban méltánytalanul hanyagolták Jesse-t. Idén remélem több Jesse lesz és kevesebb Taub.

Mindig kell egy csapat :) Kicsit sokan vannak, kíváncsi leszek, kinek milyen sors jut a mostani évadban.

House Promo Fotók, 5. évad / House promo shoots, season 5

2008-08-31T12:12:00.000+02:00

Édes, kicsi szívem... :D

Csak annyit fűznék ezekhez a képekhez hozzá: ki mondta, hogy nincsen neki szíve???

Only one remark: who said he has no heart???

Lenyomatok/ Imprints

2008-08-23T19:19:00.001+02:00

I've been to London. I've also been to Stratford-upon-Avon, watching David Tennant and Patrick Stewart in Hamlet. I enjoyed the whole holiday immensely. I really have no words for the experience. I'll be back.

Voltam Londonban. Stratford-upon-Avon-ben is voltam, megnéztem David Tennant-et és Patrick Stewart-ot a Hamletben. Az egész nyaralást rendkívül élveztem. Igazából nincsenek szavaim az élményre. Visszatérek.

Valaki elment közülünk.../Someone has gone...

2008-08-23T19:14:00.000+02:00

And I Weep

by Cynthia E. Jones

Traces of yesterday still on my mind

while my heart sets to melody

Strings within, they do chime

as I watch your spirit set free

The void, dark and black

a hole is left there of

My days will be different now

accompanied by the mourning dove

A black ribbon, waves to the wind

in beak and in memory

Sadness inflames me

and this pain, burns to my core

Még egy kis Marat Safin / Some more Marat Safin

2008-07-01T13:38:00.000+02:00

Hajrá Marat Safin! /Three Cheers to Marat Safin!

2008-07-01T13:27:00.000+02:00

Kedves Marat Safin!

Mivel az elmúlt két hétben olyan szenzációsan versenyeztél Wimbledon-ban, mostmár nyerd is meg, légy szíves. Köszi.

Üdv

Mizchris

Ui: Zseniális vagy.

Dear Marat Safin!

Since you have been so good at Wimbledon so far, would you please just go and win the championship, thank you.

Love

Mizchris

PS: You're brilliant.

Igenis, Miniszter Úr! dvd-n / Yes, Minister! on dvd

2008-06-30T21:16:00.000+02:00

Alant volt egy bejegyzésem a csodálatos, vicces Igenis, Miniszter Úr! könyv formában való megjelenésével kapcsolatban és mintegy megemlítettem, hogy dvd-n is megjelenhetne már. Íme az illetékesek bejegyzése a blogba:

Kedves Mizchris!

Elkezdtük a DVD változat megjelenésének előkészületeit.Örömmel vettük érdeklődését, és várjuk azon egri könyvesboltok jelentkezését, akik akár hálózattól függetlenül is érdeklődnek a könyvek forgalmazás iránt.

Ez a legjobb hír idén, vagonnal fogok rendelni a családomnak, sőt, kötelezővé tenném az összes politikusnak, mind a könyvet, mind a sorozatot. Várjuk szeretettel :)

Free state by Vica Pataki

2008-06-17T22:01:00.000+02:00

Free State

Lazy days –
the greenness of the grass
so fresh
the dew
I’d like to taste and
immerse
in the blue
and cool morning sky
the fregrance of the ocean
like lotion to my soul
I lay down
stretch out
and touch the yellow sun
I’m numb
done
by the beauty of summer and
I’m one
with this
free state of mind
it’s all
mine –
and I keep smiling.

Vica Pataki
http://vicapataki.deviantart.com/

Bottle Shock - nem rázni, fektetni!

2008-06-16T16:31:00.000+02:00

Bottle Shock

Filmet sokféleképpen választ az ember. Nekem például elég, ha Tom Cruise benne van, akkor tudom, hogy ezt nagy valószínűséggel nem nézem meg (kivéve ha egyszer Christopher Eccleston és Mr Szcientológia egy filmben szerepelne, de kétlem, hogy Mr Eccleston valaha is szerepelni akarna a villogó mosolyú világsztár oldalán). Ha viszont Alan Rickman neve olvasható a stáblistán, egyértelmű, hogy azt a filmet nem egyszer, nem kétszer, hanem legalábbis sokszor meg fogom tekinteni. Alan Rickman karizmatikus, kiszámíthatalan, de kiszámíthatóan élvezetes, minden egyes szerepében más karakterjegyeit villogtatja, szinte tárháza a fanyar mosolyoknak és a szelíd tekinteteknek, összes kedvencem közül ő az ideális férfi számomra a www.celebmatch.com szerint (bocsánat a frivolságért, de esős délutánokon olyan jól esik ilyen kis édes semmiségekkel szórakozni, mint ez a program) és mindig sikerül olyan témájú filmekben domborítania, amelyek valamiért vonzanak engem is. Így folyton összetalálkozunk, ez a mi sorsunk.
Gyakran követem figyelemmel a filmfesztiválokat és a Sundance programjában leltem rá a Bottle Shock c. film rövid ismertetőjére, honlapjára, bemutatkozó filmjére. Örömmel fedeztem fel benne a sármos Rickman-t, de már maga a téma is elég vonzónak ígérkezett. Bor, borverseny, szép tájak, szerelmi szál, Alan Rickman…ezt látnom kell.
(A legfrissebb hír egyébként : a 34. Seattle Nemzetközi Filmfesztiválon a Bottle Shock c. filmben nyújtott alakításáért Mr Rickman elnyerte a legjobb színésznek járó elismerést. (Golden Space Needle Award). )
Fogalmam sincs, mikor lesz alkalmam magyar moziban (esetleg már rögtön dvd-n) megtekinteni ezt a filmet, de addig is álljon itt egy rövid kis összefoglaló és néhány izgalmas kép azoknak, akik szintén el tudnak bódulni a napfényes Napa Valley igéző romantikájától, a nemzetek békés, szőlőtőkével szegélyezett harctéren folyó harcától vagy éppen Alan Rickmantől. A filmben hódít még Chris Pine, Bill Pullman, Rachael Taylor, Freddy Rodriguez, Dennis Farina és az elbűvölő Eliza Dushku.
Amíg ideér, nézzétek meg a honlapot: www.bottleshockthemovie.com/ , garantáltan jó szórakozás.

Egy igaz történeten alapszik a Bottle Shock című film, mely az 1976-os híres párizsi borkóstolás történetét meséli el, ahol is egy vakkóstolás keretében a Napa Valley borai legyőzték a híres francia borokat és ezzel Kaliforniát a bortérképre helyezték. A történetet egy apa és fia, Jim (Bill Pullman) és Bo Barrett (Chris Pine) szemszögéből láthatjuk, akik a Chateau Montelená-t alapították a hetvenes évek elején és akiknek a Chardonnay boruk megnyerte a „Párizsi döntést”. Jim Barrett, aki korábban sikeres ingatlanügynök volt, emblematikus személy a kaliforniai bortermelők között, akik maguk is azért mentek Napába, hogy világszínvonalú borok készítésébe kezdjenek.

A Bottle Shock egyszerre sokminden: Steve Spurrier, a vonakodó brit története, aki Párizsba vezet egy borboltot, akinek nyilvános „akrobatamutatványa” paradigmaváltást eredményezett a borászvilágban; apa és fia történet, ahogy Jim és Bo felülemelkednek saját problémáikon, hogy közösen húzzák ki Chateau Montelenát – amiről azt hiszik, tökéletesen használhatatlan bortermő terület - a hitelezők karmai közül; egy románc története a borászatról tanulni igyekvő fiatal egyetemi hallgató (Taylor) és a borász fia között, aki épp a felnőtté válás útjára lépett; és végül egy fiatal hispán borász története (Rodriguez), aki egyedül próbál boldogulni. Háttérben a hetvenes évek forradalma dübörög és a franciák dominanciája érvényesül a bor világában (már évszázadok óta) ezek az ágrólszakadt vidékiek kiálltak Kaliforniáért, Amerikáért, a borért. És a bor világa már sosem lesz ugyanaz, mint előttük.

People choose films differently. For me, it is enough if the cast includes Tom Cruise, this makes me nearly absolutely sure I will not watch the movie (only in case Christopher Eccleston and Mr Scientology would be in the same film, but I doubt that Mr Eccleston would hurry to join the shiny smiley star keenly). But if Alan Rickman is among the actors, it comes naturally that I will watch that film not only once, twice but at least many times. Alan Rickman is charismatic, unpredictable, but predictably enjoyable, he flashes different aspects of his character in each role, he is the living storehouse of wry smiles and gentle glances, he is the ideal man for me from all my favourites according to www.celebmatch.com (sorry for the frivolous remark, but spending time with such sweet nonsense on rainy afternoons is just so delightful) and he always finds films for himself that attract me too. So we keep on meeting, this is our destiny.
I regularly monitor film festivals and I found Bottle Shock’s short review and trailer in the program of Sundance FF. I was glad to see Mr Rickman in the cast but the topic seemed equally attarctive. Wine, wine contest, beautiful sights, love, Alan Rickman…it is a must-see.
The freshest news is that Alan Rickman got Golden Space Needle Award as best actor at the 34th Seattle International Film Festival. Congratulations!
I have no idea whether this film arrives in Hungarian theatres soon or ends rightly up on dvd but till then here is a little summary and some interesting photos for those who are easily seduced by the romance of sunny Napa Valley, by the battle of nations on a battlefield lined with vine-stocks or by Alan Rickman. Also seducing: Chris Pine, Bill Pullman, Rachael Taylor, Freddy Rodriguez, Dennis Farina and lovely Eliza Dushku.
Until it gets here, take a look at the homepage: www.bottleshockthemovie.com/ , entertainment guaranteed.
Based on a true story, Bottle Shock chronicles the events leading up to the famous Paris
Tastings of 1976, wherein Napa wines bested the exalted French wines in a blind tasting
and put California wines on the map for good. The story is told through the lives of
father and son, Jim (Pullman) and Bo Barrett (Pine), who founded Chateau Montelena in
the early 1970s and whose Chardonnay went on to win what was eventually coined
“Judgment of Paris.” Jim Barrett, who had been a successful real estate attorney
previously, is emblematic of the California vintners’ spirit – mavericks who had come to
Napa on a quest to make world class wines.

Bottle Shock is many things: the story of Steve Spurrier (Rickman), an unwitting British
wine shop owner in Paris whose publicity stunt set the stage for a paradigm shift in the
wine world; a father and son story as Jim and Bo overcome their differences to save
Chateau Montelena from creditors and what they think is an entirely ruined vintage; a
romance between a young beautiful university student (Taylor) who came to learn the
wine business first hand and wound up falling in love with a vintner’s son who was just
coming of age; and finally, the story of a young Hispanic vintner (Rodriguez) just
branching out on his own. Against the backdrop of the turbulent 70’s and in the shadow
of the French who had dominated the world’s viticulture and viniculture for centuries,
these “hicks from the sticks” rose up for California, for America, for wine. And the world
of wine was never the same.

Igenis, Miniszter Úr! /Yes, Minister!

2008-06-06T15:46:00.000+02:00

Nagyon szeretem az Igenis, Miniszter Úr! és Igenis, Miniszterelnök Úr! című sorozatokat. Amikor indították nálunk, még volt politikus a családban (szerencsére azóta észhez tért), és döbbentesen jókat röhögtünk azon, hogy amit látunk, az nálunk is megvalósult, kicsit később ugyan, mint a briteknél, de a fontosabb dolgokat adaptáluk és persze mindezek hátulütőit is. Most legnagyobb örömömre megjelent könyv formában is a történet, az egyik szerzője, Jonathan Lynn pedig június 5-én maga dedikálta a könyvet. A könyv kapható lesz az Alexandrában és a Libriben is, bár a mai nap folyamán hiába néztem körül a könyvünnepes sátrakban itt Egerben, csak értetlen tekintetekkel találkoztam, de a jó öreg internet megint segített:

Íme a magyar honlap, ahol mindent megtalál, akit érdekel a dolog és még online rendelhet is a könyvből. Én két példányt azonnal megrendeltem, kell egy apuéknak is.

http://www.yesminister.hu/index.cgi?r=&v=7807391021&l=&mf=&p=nyitooldal

Még annyit hozzátennék, hogy lassan már a dvd kiadáshoz is nekikezdhetnének az illetékesek.

10 dolog, amit imádtam a LOST 4. évadban, No.1.

2008-06-06T15:37:00.000+02:00

"We have to move the island!"

És úgy lett. Reggel és este, nyolcadik nap. Vazz.

10 dolog, amit imádtam a LOST 4. évadban, No.2.

2008-06-04T10:54:00.000+02:00

10 Things I Loved In LOST Season 4
No.2: Ben és a Ben-központú epizód (The Shape of Things to Come)

Ben óriási. Michael Emerson zseni. Így együtt meg nagyon egymásra találtak. Biztos fura, hogy az embernek az egyik legkedvesebb karaktere korántsem kedves vagy éppen jóképű vagy éppen jó szörfös vagy mittudomén. Ben Linus teljesen más, mint akit szeretni szoktunk, mint akit az ember szívesen kedvencnek választ. Bejamin Linus egy manipulatív gazember (te jó ég, ezt mintha mondták volna már valakiről, tudjátok, van az a doki, nem is jut eszembe a neve…na tudjátok, amelyik fájdalomcsillapítón él és handsome like hell :D), okos, briliáns, mondhatnám és ahogy többen is megfogalmazták, egy hazug. Sosem tudhatod, mikor csap éppen be, senki nem tudhatja, mi jár a fejében, mégis, bármennyire is ismerik, valahogy mégis mindig képes magát kihúzni a csávából, és elhitetni egy újabb hazugságot másokkal vagy éppen keresztülvinni az akaratát anélkül, hogy kényszerítő eszközöket alkalmazna. Ez Ben. Zseni, mondom.
Az epizód maga pedig már régóta váratott magára, sehol egy rendes Ben-központú epizód, már mindenki volt mindenféle flashback-ben, hát hol van Ben? És aztán jött. De olyan kalandos, izgalmas, áll-leejtős formában, hogy azt hiszem, jövő tavaszig nem heverem ki. Eleve az, hogy valaki téli dzsekiben találja magát a sivatag kellős közepén Tunéziában, az azért elég jó felvezető. Aztán pedig az egyik legkiműveltebb harcjelenetet produkálja, amit valaha láttam. Fincsi.
Ez a rész rengeteg kérdést vetett fel, de a fináléban sok mindent sikerült is megválaszolni. Ebben a részben láthatjuk szemtől szemben Benjamin Linus-t és Charles Widmore-t, a két ellenfelet, elsiratunk egy kedves, ártatlan szereplőt és megpecsételődik Keamy sorsa, mikor megöli Ben lányát, Alexet. Meg persze sok más is akad, az már a hab a tortán.
Személy szerint el tudnám viselni, ha Michael Emerson megkapná már azt a nyomorult Emmy-t a következő alkalommal. Erősen fogok neki szurkolni.

10 dolog, amit imádtam a LOST 4. évadban, No.3.

2008-06-04T10:06:00.000+02:00

10 Things I Loved In LOST Season 4
No.3: Keeeeeamy!

Amikor ezt a karaktert kitalálták, nem hiszem, hogy sejtették, hogy az emberek nem fogják a halálát kívánni olyan nagyon, mert végre egy olyan karakter a sorozatban, aki nemcsak a levegőbe beszél, hanem végrehajtja a parancsot és kész. Kiszámítható, magyarul. A másik oldal meg az, hogy a szigeten annyi fenyegető rejtély veszi körül a lakosokat, hogy ahhoz képest Martin Keamy üdítően egyértelmű: valós fenyegetést jelent, de tudják is, hogy lehet ellene harcolni. Nincsenek természetfeletti képességei (bár tény és való, hogy nagyon szépen kijött abból a hátlövésből, amit Richard ráküldött, és még volt ereje Ben-ig elvánszorogni), nincsenek hátsó szándékai: Ben-t akarja, élve és sértetlenül, a többiek meg nem számítanak, úgyis mindenki kinyiffan, ha lángba borítják a szigetet távozásuk alkalmával. Ez Keamy. A karakter nem éppen kedvelnivaló, mégis, valahogy az ember várja, hogy na mi lesz a következő megmozdulása. Ahogy alakítója, Kevin Durand mondta: szereted utálni ezt a fickót.
És hát akkor ugye Kevin Durand…hát nem lehet nem megnézni ezt az embert. Első alkalommal, ahogy feltűnt, azon töprengtem, hogy honnan ismerős, aztán persze kiderült, hogy legutóbb a Thresholdban láttam egy mellékszerepben, de egyéb küldetései is voltak/vannak a fickónak, úgy tűnik, felfedezi magának Hollywood. Innentől kezdve én csak örülök :)
A kanadai Durand egyébként nincs elszállva a sikertől, ami nem is olyan hirtelen jött számára. Korábban is elég foglalkoztatott filmes arc volt, arról nem is beszélve, hogy hazájában sokszor fellépett komikusként, 1994-ben el is nyerte a Kanada Legviccesebb Embere címet. Nyilván ez LOST-beli szerepén nem látszik, egyáltalán nem találtam semmi poénosat a karakterben. Durand számos zenés produkcióban is részt vett Russell Crowe-val, akit egyik közös filmjük, a Mystery, Alaska forgatásán ismert meg, fellépett Crowe bandájával, a Thirty Odd Foot of Grunts-al, emlékezetes alakítása a Nowhere c. rap-paródia, amit szeretettel ajánlok mindenkinek megtekintésre.

10 dolog, amit imádtam a LOST 4. évadban, No.4.

2008-06-04T09:57:00.000+02:00

10 Things I Loved in LOST Season 4

No.4: Idézetek

Idén kevesebb Sawyerizmus volt, kicsit hiányoltam is, bár a fináléban azért kaptunk egy kis ízelítőt még belőle, főleg, mikor Frank Lapidus-t Sawyer csak egyszerűen Kenny Rogersnek titulálta (a hasonlóság miatt ez jogos is).

Nem válogattam különösebben sokat ki, mindenki nézze meg és szemezgesse ki a sajátját. Az én kedvencem idén egyértelműen a "Destiny is a fickle bitch" (a végzet egy állhatatlan szajha) Ben szájából. Meg volt rengeteg gag is, ennek nagyon örültem, a legédesebb Ben és Hurley kabin előtt játszódó néma jelente volt, amikor is megosztoztak egy csokoládén. Semmi értelme nem volt a rendszerben, de mégis...valahogy odaillett és szerintem sokan mások is megjegyezték.

10 dolog, amit imádtam a LOST 4. évadban, No.5.

2008-06-03T18:26:00.000+02:00

No.5: Az elrejtett utalások kutatása
Élvezem, hogy a LOST –rajongók táborába tartozom. Okos emberek társaságába kerültem és mind versengésben vagyunk, hogy ki tud minél több izgalmas részletet megsejteni vagy kihámozni a sűrű elpötyögtetett utalásokból. A Harry Potter óta nem szórakoztam ilyen jól.
A pár másodpercre bevágott jelentek, képek, újságkivágások, feliratok, tévéadások, amiket ha jobban megnézel, rájössz, hogy hűűű, ez jelent valamit, jelentik a nap egyik fénypontját, és már mész is az általad válaszott LOST közösségbe megvitatni a társaiddal a látottakat. Mindig vannak a legfanatikusabbak, akik hajlandóak visszanézni egy egész évadot akár, hogy kiderüljön, hogy az adott fazont vajon hol láttátok már korábban, és ami Nestor Carbonell-t illeti, szerintem ő az egyik ilyen kedvenc utalásunk :D
A kedvenceim a beszélő nevek, amik vagy tényleg jelentésükkel utalnak valamire vagy olyan személyhez tartoznak, akinek az életművét átvizsgálva, talán következtethetünk a nevet viselő karater jelenére/jövőjére. John Locke, Daniel Faraday, Charlotte Staples Lewis, Desmond Hume, Jeremy Bentham…nemhiába van a LOST-nak saját wikipédiája. Mire jön a következő évad, addira sikerül majd megértenem a Kazimir-hatást :)

10 dolog, amit imádtam a LOST 4. évadban, No 6.

2008-06-03T17:47:00.000+02:00

10 Things I Loved in LOST Season 4

No.6: Sawyer átalakulásai

Josh Holloway-t mindig jó fejnek tartottam, akárcsak az általa megformált James Ford-ot, vagyishát Sawyer-t. A fickó mindig tud valami olyat művelni a karakterével, amitől az sosem állandó, mindig tud meglepetést szerezni. Amikor azt hiszed, ez a pasi képtelen gyilkolni, akkor hidegvérrel kinyírja a drága Mr Friendly-t vagy épp Locke apukáját, aki amúgy megérdemelte. Amikor azt mondod, ez egy valódi gazfickó, akkor kap egy lehetőséget, hogy megmutassa, mekkora szíve van. Ha épp azt mondanád rá, ez mekkora tuskó, akkor megjelenik egy könyvvel a kezében vagy éppen egy klasszikustól idéz Captain Bunnykillernek (Ben Linus egyik álneve). Ez az ember tehát csupa ellentmondás, de jól feszegeti a kereteit. Ezenkívül én azon szerencsés helyzetben vagyok, hogy Josh Holloway nem indítja be nálam a kémiai folyamatokat (lásd fokozott nyálelválasztás), így ráadásul sokkal elfogulatlanabban tudom megítélni a teljesítményét. Nagyon jó színésznek tartom, így röviden. Az ötödik évadban szerintem még többet kihozhatnak majd a karakterből, elvégre nem kell folyton Jack ellenpólusát játszania, hanem a nagy fehér mágus távollétében akár még főnök is lehet. Remélem. És azt is remélem, hogy a ránehezedő feladattól nem fogja elbőgni magát folyton, mint Jack. Egy sírós Sawyer a halálba kergetne. Tehát: hajrá, James!

10 dolog, amit imádtam a LOST 4. évadban, No 7.

2008-06-03T17:29:00.000+02:00

10 Things I Loved in LOST Season 4

No.7: Jack Shepard doki szakállal

Jack roppant idegesítő karakter lett a negyedik évadra, még én is, aki egyébként isntenítettem, mostanra már frászt kapok tőle. De volt az a pár flashforward, amiben feltűnik a nagy fehér megmentő doktor nagyon mattosan (hehe, ez magyarul milyen jól hangzik :D), szakállasan, zakkantan, totál szétzüllve, és már az sem érdekel, hogy végül is megint bőg, mert már nem jólfésült, nem okosabb mindenkinél, hanem összeomlott. Amikor meglátta, hogyan tűnik el az a rejtélyes sziget, amit Locke olyan szeretettel vett körül, és amit ő nem volt hajlandó különlegesnek látni, végképp megdőlt elmélete a világról (man of science – a tudomány embere). Az agresszív, alkoholista Jack valahogy valóságosabbnak tűnik, mint a mindenkiért kiálló, hősies, vezéregyéniségként feszítő, messianisztikus Jack. Köszönjük, kedves készítők, kellett már nekünk egy kis kanossza-járás Jack részéről.

10 dolog, amit imádtam a LOST 4. évadban, No 8.

2008-06-03T15:15:00.000+02:00

10 Things I Loved in LOST Season 4

No.8: Sok érzelem, csóközön.

Sok ember van, aki nem szereti, ha túltengenek a csókolózós jelenetek egy sorozatban, nos, azok most ebben az évadban biztos méltatlankodtak kicsit. Nem számoltam össze, hány epizódban csattant el csók, de akár minden epizódra is juthatott egy :) Az évadzáró emlékezetes puszijai pedig beégtek a romantikusabb lelkek retináiba is.
Nekem pont megfelel a LOST-érzelemadag, amit minden héten kapok, elvégre az ember emocionális lény, kivéve House-t, aki nem ember, hanem zseni, neki szabad (imáááádom House-t meg Hugh Laurie-t :D). Idén aztán volt Jack-Kate-Sawyer háromszög, Jack-Juliet-Kate háromszög (mindenki Jack-et akarja, szerintem ezért utálják olyan sokan a pasit annyira :D), na és persze továbbfejlődött Jin és Sun kettőse, kaptunk némi betekintést Rose és Bernard magánéletébe, na és persze Ben-Jack-Juliet, hát ezt se felejtsük el (You are mine!! - Ben, a birtokló).
Persze, a legnagyobb durranás, amit már mindenki zsebkendőszorongatva várt, az Penny és Desmond egymásra találása vagy legalábbis valami pozitív fordulat kettősük történetében. Már a telefonnál is zokogtunk, mikor Penny a karácsonyfa alatt állva megkapja eltűnt élete szerelmétől azt a hívást és Desmond csak pár percig beszélhet, de amikor azt mondja: Szeretlek! Megtalállak!, akkor azért azt lehetett tudni, hogy nem csak úgy kimondta a nagy sz betűs szót, hanem tudja is, mit beszél. És lőn a finálé, és lőn Penny és Desmond egymásra találása. Hetedik nap.

10 dolog, amit imádtam a LOST 4. évadban, No 9.

2008-06-03T14:40:00.000+02:00

10 Things I Loved In LOST Season 4.

No. 9: Flashback és flashforward (Visszatekintés és előretekintés)

Ezzel a technikával jó nagyot lendítettek nekem a sorozatomon. Korábban csak azt láthattuk, mi történt a szereplők múltjában, de idén bizony megkaptuk azt is, amire majd a jövőben számíthatunk. És mivel a készítők a visszatekintést és előretekintést is próbáltál úgy megoldani, hogy eleinte ne tudja az ember, éppen melyiket látja, izgalmas volt találgatni, hogy az adott jelenetet már a jövőben láthatjuk, vagy az adott szereplő hátrahagyott múltjának emlékképeiről van szó. Ezt mesteri módon igazán a Jin és Sun történetben alkalmazták, szem nem maradt szárazon ésmegtanultuk, hogy mondják koreaiul: Kérek egy pandát!
Furcsa volt viszont látni Jack és Kate kettősét, illetve rádöbbenni, hogy csak hatan kerültek vissza a szárazföldre (the Oceanic Six), a többiek ki tudja, hol vannak. Aggódhattunk értük,hogy meghaltak, ottragadtak vagy Ben Linus és Widmore küzdelmének estek áldozatul (aztán a fináléan kiderült minden). Elégedett vagyok a készítőkkel, mert megválaszolták a legfontosabb kérdéseket, de azért hagytak a végén pár kérdőjelet, amire tovább lehet kutatni majd a választ a következő évadban.

10 dolog, amit imádtam a LOST 4. évadban, No 10.

2008-06-03T13:34:00.000+02:00

Ten Things I Loved in LOST Season 4

No. 10. : A jó pasik a sorozatban.

Legyél kicsi vagy nagy, megfontolt nő vagy cserfes fruska, a karakteres férfiakat kedvelő asszonyszemély vagy és a jóképű gazfickók iránt érdeklődő kis rafinált rafina, biztosan megkapod ettől a sorozattól a heti esztétikum adagodat. Női szmeszögből nézem, mert nő vagyok, de a férfiak sem panaszkodhatnak azért, hiszen a női szereplők különlegesek, egyediek és legtöbbjük tehetséges színésznő. Meg gyönyörű is mellesleg.

Élvezem nézni a sorozatot, mert nemcsak az izgalmak tárháza, hanem a jóképű színészeké is. Személyes kedvenceim vannak, azért nem az egész LOST-férfikínálatot ölelem fel, átvitt értelemben :) Beosztom magamnak. Terry O'Quinn (John Locke), aki ugyan az idősebb korosztályhoz tartozik, de zseniálisan dolgozik a szerepében és nem elhanyagolható a vállmérete; Henry Ian Cusick (Desmond Hume), a szeretnivaló skót, aki egyszerűen képtelen rendesen begombolni az ingjeit, ezért mindig kivillan a mellkasa; a frissen érkezett és szó szerint halálgyorsan távozó Kevin Durand (Martin Keamy), aki 2 méteres termete és csodás felkarja mellett olyan új színt hozott a sorozatba, amire már rég szükség volt, brutális karakteréhez nem illő huncut tekitetéről meg már ne is beszéljünk; Michael Emerson (Ben Linus), a vérbeli new yorki fickó, akit folyton mindenki a gülüszemével piszkál, pedig egy nagyon karakteres férfi és bizony jóképű is, nekem legalábbis. A maradék jóképű színészgárda viszont már nem tartozik az én tetszési halmazomba, de azért képet beteszek róluk :)

A 10 dologból ez a legkevésbé fontos faktor a számomra, de mégsem elhanyagolható, és bizony engem odaragaszt a tévé elé, hogy láthassam, vajon Desmondnak megmondta-e már valaki, hogy is kell használni a gombot és a gomblyukat :)

Már megint ők/ It's Them Again

2008-05-27T09:36:00.000+02:00

Ezeket meg csak úgy beraktam, mert tetszenek a képek. John is csatlakozott azon sztárok táborába (pl David Thewlis, Viggo Mortensen) akik úgy érzik, szőrt kell növeszteniük. Legalább Philip-ben bízhatok, neki valószínűleg nem engedi otthon a három kedvenc lánykája (kedves feleség plusz két csodás kislány). :D

These pics are just for the sake of loveliness, I like them. John joined the team of stars like David Thewlis and Viggo Mortensen who feel the urge to grow facial hair. I count on Philip not growing bushes all around his face, I bet his three favourite girlies (nice wife and wonderful daughters) won't let him :D

Együtt megint / Together Again

2008-05-27T09:05:00.000+02:00

Miután a Life On Mars végetért, sok rajongóban támadtak kételyek, hogy vajon a sorozat spin-off-ja, az Ashes to Ashes megállja-e majd a helyét John Simm nélkül, Philip Glenister oldalán egy új "good cop"-al, Keeley Hawes-al, aki ráadásul még nő is (ez nem az én véleményem, valamelyik rajongói fórumról idéztem).
Az ATA első évadja lement, elég meggyőző volt, én például minden részt külön szertartás keretében néztem végig (kajával, innivalóval való berendezkedés, fotelba kényelmesedés, ilyenek), tehát nem volt gond, a nézőszámok is igazolták ezt. De azért hiányzott a jó öreg Simm-Glenister páros.

Nem tudom, hogy az én és hasonlóan gondolkodó társaim kedvéért történt-e (nem hiszem, azért csepp vagyok a tengerben), de mindenesetre jót röhögtem, mikor megláttam a Tuesday c film plakátját meg a szereplőket. Amikor Philip Glenister egyszer azt mondta, hogy annyiszor játszottak már együtt Simm-el egy filmben, hogy kifejezetten szerződésük van arra, hogy minden évben legalább egy közös filmet kell csinálniuk, azt hittem, viccel. Még mindig azt hiszem, viccelt, mindenesetre azért az is vicces, hogy tényleg csináltak idénre is egy közös bulit a Simm-Glenister rajongóknak.
A Tuesday-ban kivételesen nem a rend szigorú őreit alakítják, hanem bankrablókat, ami üdítő újdonság, mert végre a másik oldalon is láthatjuk a két fickót. A filmről sokat még nem tudni, csak amit az imdb és a facebook oldaluk elárul, de az biztos, hogy egy alacsony költségvetésű filmről van szó, ami gyorsan pereg. Egy bankrablás történetét ismerhetjük meg a gyanúsítottak rendőrségi kihallgatása közben és visszatekintésekből, melyek végül segítenek kideríteni, ki az, aki megúszta a dolgot. Az imdb-n az is szerepel, hogy megnézhetjük, mi van akkor, ha egyszerre három csoport akarja ugyanazt a bankot kirabolni. Nem hangzik rosszul. Röhögésre nem számítok, de egy kis Guy Ritchie-s pörgésre igen.

Nézzetek utána, ha van kedvetek:

Imdb Tuesday http://www.imdb.com/title/tt1042570/ reménytelenül kevés infoval egyelőre

Facebook Tuesday http://www.facebook.com/group.php?gid=19274995405 sokkal több info, képek, miazma.

David Tennant as Hamlet / David Tennant Hamlet-ként

2008-05-06T17:56:00.001+02:00

Anyák napjára / For Mother's Day

2008-05-05T10:00:00.000+02:00

Mécs László: A királyfi három bánata

Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.
A többiek láttak egy siró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép napkorongot.

Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét,
hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.
Isten tudja, honnan, palástot keritett,
aranyos palástot vállamra teritett,
fejem fölé égszin mosolygást deritett.

Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.
Amerre én jártam, kövek énekeltek,
mert az édesanyám izent a köveknek,
szive ment előttem előre követnek.

Amig ő van, vigan élném a világom,
nem hiányzik nekem semmi a világon,
három bánat teszi boldogtalanságom.
Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,
úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?

A másik bánatom: hogyha ő majd holtan
fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.
Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.

Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
az én köszönetem igy is kevés volna.
Hogyha a föld minden szinmézét átadom,
az ő édességét meg nem hálálhatom,
ez az én bánatom, harmadik bánatom.

TeaGirl Project 1: BorNívó - bor- és teabolt /BorNívó: Wine and Tea shop

2008-05-03T15:40:00.000+02:00

Egerben sok mindent érdemes megnézni, de rövid kis ajánlóm most egy olyan helyről szól, amit nemrég vettem észre.

A BorNívó bolt már korábban is létezett, nomen est omen, vagyis hát a nevében benne van, hogy mivel foglalkozik a cég: remek borokat árul. Számos alkalommal betértem már oda, ha épp a megfelelő ajándékot kerestem barátoknak, családtagoknak, egy egri nem vihet jobb ajándékot, mint egy palack kiváló, nemes bort.

Nem is olyan régen azonban feltűnt, hogy a bolt két részre oszlott és a hátsó traktusban csinos sorban sorakozó, csodás teadobozok ragyognak rám a polcról. Én, aki nagy teás vagyok, azonnal elámultam és rögtön kifaggattam az eladó hölgyet, hogy most ez mi, mit forgalmaznak, milyen kiszerelések vannak. Részletes tájékoztatást kaptam, és hozzá egy igazán választékos, szinte történetmesélősen hosszú tealapot.

100 és 50 grammos kiszerelésben kaphatóak a teák, elkészítésükhöz nemcsak szóbeli használati utasítást kapunk, hanem kis tasakunk oldalára apró matricát ragasztanak, mely az adott tea elkészítéséhez szolgál tanácsokkal. Az eladó személyzet kedves és készséges, és angolul biztosan beszélnek, mert pont előttem szolgáltak ki egy angol urat, aki három palack fehérborral távozott (teát nem hozzánk jött venni :D) A teák elkészítéséhez szükséges eszközöketis megkaphatod itt, tealabdákat, csészéket, illetve díszdobozokat az ajándékozáshoz.

A környezet barátságos, otthonos, nincs meg az a teasznob érzésed, mint némely, magukat szakértőnek mondó teaboltokban. Azonnal le is csaptam egy japán rizses teacsodára, még ma este kipróbálom. Minden Egerbe látogatónak pedig ajánlom szeretettel ezt a bájos, ínycsiklandó boltot.

There are a lot of things worthy of note in Eger, but my short little description is about a place I have noticed recently.

BorNívó has existed before, nomen est omen, which means that Hungarians know exactly what this little shop is about: quality wine (bor means wine in Hungarian, nívó is high standard). I have been a guest many times there while looking for appropriate presents for my friends, relatives. A citizen of Eger cannot choose a better present than a bottle of excellent, noble wine.

It wasn’t long ago when I realized that the shop had been cut into two halves: in the back of the shop boxes of tea-leaves stood in a neat order. As I am such an addicted tea drinker I immediately fell into a trance and asked the shop assistant about the project in detail. I got a full guided tour and a story-like long tealist.

The shop serves tea in bags of 100 g or 50 g content. Not only do we get detailed verbal information on how to make that special tea but also get a little sticker on the side of the bag which explains how to boil, on what temperature etc. Shop assistants are friendly and nice, they surely speak English – an English gentleman had just been served before me and he took three bottles of white wine home – I guess Hungary is not as expert a place as Britain where he wants to buy his 5 o’clock tea :D Equipment to make tea can be also found in the shop (tea-balls, cups, mugs, gift boxes to serve tea with).

The environment is nice, cosy, you won’t feel that tea-snob attitude as in some self-acclaimed expert shops. I did get a bag of fine Japanese tea. I am going to try it in the evening.

Everyone who lands in Eger should come and see this lovely, tasty little place.

John Grisham: The Last Juror/ Az utolsó esküdt

2008-04-30T08:41:00.000+02:00

John Grisham sokszor bizonyított már, nem véletlenül készült több regényéből is film. Nyilván nem az eladott példányszám után derül ki, mennyire jó is egy adott mű, de az azért sokszor igaz, hogy ami sok embernek jó (valamilyen szempontból hasznos, leköt, pluszt ad), azt hajlamosak vagyunk inkább pozitívan értékelni. Én, mondjuk, aki nem olvasok kritikát csak maximum egy könyv elolvasása illetve egy film megnézése után, leginkább a témából vagy a szereplő színészekből és az alkotókból ítélem meg, hogy egy adott dolog jó lehet-e nekem. Hát, így alakult, hogy eddig John Grisham-ről annyi fogalmam volt,hogy sokan kedvelik, tehát biztosan tud valamit, illetve Tom Crusie miatt passzoltam A Cég című filmet annak idején (majd azt is elolvasom, akkor nem kell bámulnom a fejét), viszont Az ügyfelet megnéztem Tommy Lee Jones és Susan Sarandon miatt (Brad Renfro R.I.P.) és azt nagyon élveztem.
Valamelyik nap könyvesboltban jártam és pont a kezembe került Az utolsó esküdt című Grisham-könyv és elolvasva az ajánlót (mert az ugyebár nem kritika) azt gondoltam, ez a könyv nekem tetszene és végül megvettem.

1970-ben csődbe ment egy mississippi hetilap, a Ford County Times. A magazin sokak megrökönyödésére egy huszonhárom éves fiatalember, az egyetemről kimaradt Willie Traynor kezébe jutott. Az újság jövője továbbra is kilátástalannak tetszett, mígnem a hírhedt Padgitt család egyik vadállati kegyetlenséggel megerőszakolt és meggyilkolt egy kisgyermekes anyát. Willie Traynor híven beszámolt a borzalmas bűncselekmény minden részletéről, és az újság föllendült.
A gyilkost a Mississippi állambeli Clantonban állították gyilkosság elé. A zsúfolt tárgyalóteremben lefolytatott per meghökkentő és drámai véget ért, a vádlott megfenyegette az esküdteket, hogy bosszút áll rajtuk, ha elmarasztalják. Mindazonáltal bűnösnek találták, és a bíró életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte.
Ám Mississippiben az idő tájt az "életfogyt" nem okvetlenül tartott életfogytiglan, és kilenc év múlva Danny Padgitt előtt megnyílt a börtön kapuja...
És ezzel kezdetét vette a megtorlás.

Tetszett is. Amit meg hozzátennék az ajánlóhoz, az az, hogy nagyon fontos szerepet kap a könyvben a korszak, a hatvanas évek vége, a hetvenes évek végéig. Ez a polgári mozgalmak korszaka Amerikában, ezen belül is, ami kiemelt, a deszegregáció illetve hogy hogyan érinthette ez a déli államokat. Senki ne számítson néger-kergetős, fehér-fekete ellentétes könyvre, mert bár ezt nem lehet kihagyni a korszak történelméből, mégsem ez az, ami körül mozog a történet.
Az eseményeket Willie Traynor újságíró szemén keresztül látjuk, akit nem neveznék sem túlzottan liberálisnak, sem republikánusnak, leginkább egy társadalmi sallangoktól (még) mentes férfinak, akit leginkább fiatal kora, híréhsége mozgat, mikor például újságjában bemutatja egy fekete asszony történetét, akinek hét diplomás gyermeke van. Teljesen véletlen, hogy a nő fekete, ez csak egy plusz adalék, mondhatnám szín a történetben, hiszen kétszer akkora energiájába került, hogy gyermekeit olyan úton indítsa el, amin maga nem tudott haladni, és sok fehér sem mondhat el magáról hasonlót.
Traynor-t az mozgatja, hogy minél több példányszámot adjon el az újságjából, ezért törekszik szenzációra, színességre, de ahogy az események és Traynor évei egymásra halmozódnak, Willie egyre inkább érzi, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet csak úgy annyiban hagyni, és bár nem félelmet nem ismerő akcióhős (sőt, gyakorta teljesen hétköznapi módon reagál a történésekre, mint például mikor a Padgitt-család folyamatos fenyegetései miatt óvatosságra kényszerül), mindig eljön az a pont, amikor nem csak a lap iránti elkötelezettség vagy a példányszám mozgatja, hanem az igazság győzelemre segítése is. Danny Padgitt szabadulása, fogvatartásának laza körülményei önmagában is felháborítóak, ismerve az általa elkövetett gyilkosság részleteit. Traynor azonban jelen volt a kezdetektől, ismerte a gyilkosság részleteit, a hozzátartozókat, számára tehát még erősebb a kényszer, hogy tiltakozzon a nyilvánvaló igazságtalanság ellen.
Traynor tíz évét követjük végig, és ebben a történetben benne van az ő fejlődésregénye is. Tapasztalatai beépülnek személyiségébe, megküzd a hely szellemével is, megfontoltabbá válik, törekvő személyisége csiszolódik. John Grisham nem használ nagy szavakat, de az egyes szám eslő személyben, Traynor által elbeszélt történet közelivé teszi a főszereplőt, szinte várod, hogy leülhess vele sörözni. Szerethető, esendő, de mégis valami esszenciálisan emberit hordoz magában karaktere.
A szegregációs-deszegregációs vita megemlítése külön érdekes szál a történetben. A tehetősebb családok ragaszkodása a színfehér létszámhoz, és a tény, hogy a tehetősebbek magániskola alapítását tervezik, megdöbbentően mai is lehet, ha jobban körülnézünk mondjuk csak ebben a kis országban…

Nem akarok részletekbe bonyolódni, mert ajánlani akarok, nem kivesézni. Ami még eszembe jutott a könyv kapcsán, az az, hogy sokan szeretik azt hangoztatni, hogy egy könyv akkor jó, ha tanulni lehet belőle valamit, gazdagodni lehet belőle. Ahogy én látom, ez a könyv alkalmas mindkettőre, de emellett még olvasmányos is, mesteri a történetszövése. Nem mondom, hogy letehetetlen, mert én is letettem többször közben, de tény, hogy jobb, ha akkor kezded olvasni, mikor senki nem zavar. Az utolsó pillanatig szolgál meglepetésekkel, végig ébren tartja az érdeklődést. Mondjuk, most megalapítom a vonakodva letehető kategóriát és Az utolsó esküdt ebbe tartozik. Készíts be egy nagy adag innivalót, szendvicset, körömrágósok ujjvédőt. Nem fogjátok megbánni.

The Feeling: Join with us

2008-04-26T14:58:00.000+02:00

Fogalmam sincs, itthon hányan emlékeznek a The Feeling 2 évvel ezelőtti, Sewn c számára. Engem megragadott, és szerintem sokan emlékeznének rá, ha most a dallamot eldúdolnám, de ugye virtuálisan ez kicsit nehéz :) Lényeg a lényeg, a fiúk kedvencekké avanzsáltak, és nemrég megjelent második albumuk is, Join with us vagyis Csatlakozz hozzánk címmel. Én csatlakoztam. Annyira, hogy felvettem őket myspace-en is, és öröm látni, hogy még alig van myspace-es barátom, de az a kettő Dylan Moran, az ír komédiaóriás (de röhögne ezen a szón) és a The Feeling. Jó kis barátok, nem? ;-)Az albumról csak pár szót: jó, szuper, minden dalát szeretem. Leghamarabb talán a Without you c. nóta dallamai másztak a fülembe, aztán jött a többi is, főként a nyitódalként is kiadott Thought it was over. Laza, ritmusos, dallamos és lendületes. Kicsit visszahajaz a nyolcvanas évekre, ami mostanában ugye elég trendi dolog is, de a fiúk nem esnek abba a csapdába, hogy csak és kizárólag hangzásokat másoljanak, hanem meg merték tartani a rájuk annyira jellemző dallamvilágot és mondanivalót. Nem kiáltanak a Föld megmentéséért, nem osztják az észt, mégis, minden egyes dalból az derül ki, hogy a srácok akár a szomszédban is lakhatnának, az életérzés annyira ismerős. Pillanatok, életképek, érzelem-lenyomatok. Hallgassatok bele, érdemes. Segítségül itt van a Without you klippje.

I have no idea how many of you in Hungary remember the band The Feeling and their album published 2 years ago, and the hit song, Sewn. I was really captured by it, and even those who know nothing of the band remember the tunes of Sewn, I’d really like to hum it, but virtually it is impossible. The thing is, these guys became my number one music-crush and not long ago they released their second album, Join with us. Well, I joined. I took them as friend on myspace and it is fabulous to see that I have only two friends in the network: Irish comedy-giant Dylan Moran (how would he laugh if he heard this phrase) and The Feeling. Quality friends, right? ;-)
Just a few words about the album: good, superb, love each and every song on it. I fell in love with Without you fastest, then with the others, especially the opening song, Thought it was over. Accommodating, full of rhythm, of melody and very dynamic. It has got a little bit of eighties air about it, which is a trendy thing these days but the boys didn’t fall in the trap of only copying the mood. They have been brave enough to keep their feeling-ish musical world and messages. They are not calling out for us to save the Earth, not sending out an S.O.S., still, every song has a way that feels so familiar like these guys were the neighbours’ sons. The feeling itself is familiar. Moments, genres, imprints of emotion. Listen to it, it is worth it. I give a little help with this video of Without you.

Conrad Aiken: Music I heard

2008-04-25T11:17:00.000+02:00

Az egyik legkedvesebb versem.

One of my favourite poems.

Music I heard

Music I heard with you was more than music,

And bread I broke with you was more than bread;

Now that I am without you, all is desolate;

All that was once so beautiful is dead.

Your hands once touched this table and this silver,

And I have seen your fingers hold this glass.

These things do not remember you, beloved, --

And yet your touch upon them will not pass.

For it was in my heart you moved among them,

And blessed them with your hands and with your eyes;

And in my heart they will remember always, --

They knew you once, O beautiful and wise.

I am Kloot

2008-04-24T14:03:00.000+02:00

Miért is kezdtem el I am Kloot-ot hallgatni? Hát, Christopher Eccleston, naná :) Aki, manchesteri lévén szívesen jelent meg a szintén odavalósi I am Kloot "Proof" c. számának klipjében. Aztán valahogy benne ragadtam a zenéjükben. Most jelent meg az új albumuk, az I am Kloot Play Moolah Rouge. A Hey Little Bird arról van, a Proof-ban pedig megtekinthetitek, milyen egyszerűen és olcsón lehet klippet készíteni, ami még népszerű is lesz, főleg az Eccleston rajongólányok körében. A mosoly miatt érdemes megnézni.

Why did I start listening I am Kloot? Well, Christopher Eccleston, of course :) Who, being a Mancunian was very keen to appear in the local band's video on the song Proof. Then I just stayed around. Their new album has just been released, I am Kloot Play Moolah Rouge. Hey Little Bird is from the album, and in Proof you can get an insight how easy and cheap video-making can be, and also can be very popular, especially among Eccleston fangirls. It is a must-see because of the smile.

Official homepage/Hivatalos honlap: http://www.iamkloot.com/

A Föld Napja/ Earth Day

2008-04-22T17:11:00.000+02:00

1990 óta Magyarországon is megünnepeljük a Föld Napját, minden év április 22-én. Idén is országszerte rendeznek programokat.

A Föld Napjának alapgondolata az Egyesült Államokban élő egyetemi hallgató, Denis Hayes ötlete volt. Az első ünnepre 1970. április 22-én került sor, amelyen mintegy 25 millió amerikai vett részt, hogy felhívja a figyelmet bolygónk romló környezeti állapotára, illetve tiltakozzon a vizeket szennyező hulladéklerakók, a levegőt egyre súlyosabban szennyező közúti közlekedés, a fajok kiirtása, a természetes élőhelyek eltűnése ellen.

Denis Hayes és társai mintegy húsz évvel később Kaliforniában létrehozták a Föld Napja Nemzetközi Hírközpontot, és havonta küldtek hírlevelet a világ minden országába, hogy a városi tömegfelvonulásoktól kezdve szabadegyetemi előadásokig, faültetéstől a hulladékok újrahasznosításának megszervezéséig, a nemzetközi hírközlési rendszerek bevonásától falusi majálisokig sokféle akcióval ünnepeljék április 22-én a Föld Napját.

Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot? - hangzik a Föld Napja mozgalom egyik jelmondata. A felhívásra hazánkban is megalapították a Föld Napja Alapítványt, és 1990 óta itthon is egyre többen érzik úgy, hogy legalább ezen a napon tenniük kell valamit környezetük érdekében: fát ültetnek, rajzpályázatokon vesznek részt, környezeti vetélkedőt, patak- és falutakarítást szerveznek..

Forrás: http://www.origo.hu/tudomany/fold/20060421kerdezze.html

Earth Day has been celebrated on Apr 22 in Hungary since 1990. Programmes are organized this year too.

The original idea came from an American university student, Denis Hayes. The first celebration was held on Apr 22, 1970 what was attended by approximately 25 million people to attract attention on the worsening of environmentalproblems and to protest against water-polluting junkyards, air-polluting traffic, extinction of species and disappearance of natural habitats.
Denis Hayes and his followers 20 years later founded Earth Day Network in California and sent newsletters monthly to all countries of the world to encourage them to celebrate Earth Day, from planting trees to recycling litter, from including international communication networks to organizing village festivities, whatever way pleases them.
Who said you can’t change the world? – this is the motto of Earth Day movement. Reacting to the invitation Earth Day Foundation was established in Hungary too, and since 1990 more and more Hungarina people feel the need to do something on this day for the environment: planting trees, taking part in drawing contests, in environmental quizzes, organizing the cleaning of brooks or villages.

Let him have it

2008-04-14T19:01:00.000+02:00

Megnéztem a Let him have it c. filmet. Arról, hogy Christopher Eccleston mennyire csodás színész és hogy a játéka döbbenetes és lenyűgöző, most inkább nem beszélnék, sejthetitek. De amúgy tényleg. Awesome.
A film igaz történetet dolgoz fel, arról szól, hogy egy Derek Bentley nevű srácot ártatlanul halálra ítélnek és kivégeznek. Derek Bentley 19 éves volt, enyhén fogyatékos. Az eset 1952-ben történt, 1953 januárjában végezték ki a fiút. Összeismerkedett egy Chris Craig nevű sráccal, aki az amerikai gengszterfilmek megszállotja volt, a bátyja pedig ténylegesen is egy gengszter, akit aztán le is csuktak. Craig rendszeresen csereberélt fegyvereket az iskolában, több diák hobbija is volt ez akkoriban, a háború után. Craig nem volt jó társaságnak mondható a könnyen befolyásolható, alacsony intelligenciaszintű de jólnevelt Derek esetében. Egyre többet lógtak együtt, és Craig bátyjának letartóztatása után a fiú annyira elkeseredett volt, hogy rábeszélte Derek-et, törjenek be valahová. merthogy ez lesz az ő nagy balhéjuk. A betörést észrevették a szomszád házból és hamarosan megjelent a rendőrség, akik a fiúk után mentek a tetőre. Derek azonnal megadta magát, nem tanúsított ellenállást, bár craig ellátta boxer-el és volt nála egy kés is, de Derek számára egyértelmű volt, hogy ez már nem játék. A tetőre feljutó felügyelő kérte a fegyvert Craig-től, de az nem adta, Derek pedig rákiáltott: Let him have it!! Ami ugye azt is jelenti, hogy Add oda neki!, meg azt is, hogy Adj neki! Na, Craig akkor kezdett igazi ámokfutásba, megsebesítette a felügyelőt és megölt (valószínűleg véletlenül) egy rendőrt. A fiúkat bíróság elé állították, és mivel az ominózus mondatot kétféleképpen is lehetett magyarázni, az esküdtek Derek bűnösségére szavaztak, mármint hogy felbujtotta craig-et a gyilkolásra, és ezzel neki is felelőssége van a rendőr halálában. Craig 16 volt akkor, becsukták és 10 év múlva kegyelemmel szabadult. A gyilkos. Derek, aki szótlanul tűrte a letartóztatást és szerette volna, ha vége lesz az egésznek, kötél általi halált kapott. Hiába mentek a szülei még a királynő elé is, hiába állt a nemzet szinte egy emberként Derek mellett, semmi nem számított: 1953 januárjában kivégezték. Akkoriban még nem volt ilyen, hogy elmeorvosi vizsgálat meg ilyenek. a fiút simán bitóra küldték. 1998-ban rehabilitálták, a nővre Iris egészen addig küzdött azért, hogy a tesvére nevét a gyilkosság vádjában tisztára mossák. Igaz, Iris 1997-ben meghalt rákban.
Végül engedélyezték, hogy Iris ráírassa a sírkőre, hogy itt nyugszik Derek Bentley, a brit igazságszolgáltatás áldozata. Ennyit a posztumusz felmentésről. Sokat értek vele a szülei. Basszus.
Na, és akkor talán most hagyok itt egy kis helyet az ömlengésnek is: Christopher csodálatos ebben a szerepben. Nyilván, nekem, mint rajongónak amúgy is minden szerepben csodálatos, de ez különösen kinövi magát az összes szerepe közül.

És egy érdekes adalék: Chris akkoriba nem utasíthatott vissza egy ekkora szerepet, de majdnem megtette. Részletek Iris Bentley könyvéből, ami a forgatással való kapcsolatát illeti:

An interesting insight to the film: Chris couldn't have give back such a role but he nearly did. Excerpts from the book of Iris Bentley, sister of Derek, about the shooting of the film:

Shooting started in November 1990... the part of Derek was played by Christopher Eccleston. Craig was played by Paul Reynolds. They both had been cast by Alex Cox. When Peter Medak took over they had to audition again. Later Chris told me the way the film turned out, he wished he'd turned it down. But he was young, only twenty-five, and no way could he pass up starring in a big Hollywood film. And that was the trouble, according to Chris. With Alex Cox the film would have been a serious look at Derek's case, with Peter Medak it was Hollywood. But Chris is a wonderful actor. He took it so seriously. In the film he has to show Derek having a fit. He found out about the Lingfield Hospital School in Surrey which is a school for epileptics with learning difficulties. And that was something he told me he hadn't realized before, that severe epilepsy goes hand in hand with learning difficulties. For a whole month he went again and again to Lingfield and he said that Derek's epilepsy was the key to everything that happened that night. The teachers were marvellous, he said. The person who helped him was Dr Besag.

To me Chris became more than an actor playing a part. He and I spent so much time together. I felt close to him, like a brother. He wasn't Derek, no one could be. But there was a bond. He found out so much at Lingfield. He told me that the amount of drugs Derek was taking was enough to cure a horse. He said how the people at the school would slow down when they were dosed up.He also told me he'd spoken to a doctor from the Maudsley where the tests on Derek had been done when he was in Brixton. This doctor told him that when he went to look for Derek's file, it was empty. All the papers has disppeared.The writers were nick-named Pinky and Perky. They were both far too young to my way of thinking. No more than twenty-four or twenty-five. And they were yuppies, not people who knew about life in terraced houses, let alone life in London just after the war. Whenever I got a copy of the script, I sent it back covered in red pencil. So much of it was wrong. They had Derek mixing with Niven Craig. Derek never met Niven Craig. But they took no notice of what I said. That's what upset Chris Eccleston. He felt they were making Derek out to be more normal than he was. After spending all that time at Lingfield he said that Derek's epilepsy and the drugs would have made him moody. But Peter Medak would have none of it. He told Chris that if he showed the ugly side of Derek's epilepsy, the audience would lose sympathy for him. But as Chris said, if the film didn't show the truth it would be failing Derek and those other people who are still struggling with their illness. It led to terrible fights. Although I wasn't there on the day, a whole day's shooting was cancelled. It was in the condemned call, when Chris refused to do the scene like Peter Medak wanted. Shris said he owed his loyalty to Derek and not to Peter Medak.'If you're borrowing the drama of epilepsy you have to show the reality. But Hollywood doesn't like ugliness.'
What really surprised me in Liverpool [where the street scenes were filmed] was how they all lived it up. Even though they'd been out shooting all day. I was ready for my bed; they'd all be downstairs tripping the light fantastic. Paul Reynolds, who played Craig, ws the heart-throb. He was in Press Gang on television, and there were always this crowd of girls just trying to get a glimpse of him. .....Chris Eccleston wasn't like Paul. He was the quiet one and we spent a lot of time together. I lent him Derek's lighter and watch. He was so grateful. He said they 'sparked his imagination'. Chris comes from up around there, from Salford outside Manchester. Not that you'd know it from the film, but in real life he has a strong northern accent. Poor Chris, what he had to go through. They bleached and permed his hair to make it look like Derek's. They had him having his hair waved at the hairdresser's using hot tongs, like a waffle iron. It was calle a Marcel wave. But I told them, no way did he have it done. All us Bentleys are really proud of our curly hair; Derek's hair was natural. He might have used a bit of Brycreem, but it wasn't corrugated like with a Marcel wave. But they took not notice of me. What did I know, I was only his sister. But what I do know is those tongs did for Chris's hair. He had to go around with an orange hair-net to stop it falling out. I think it did fall out after shooting. It certainly went a very strange colour. You've only got to look at the photographs. I told them about Derek's hair being natural, but they weren't interested. Like I said, they weren't interested in the truth.
Whatever I might feel about the film, Chris Eccleston as Derek is just wonderful. All that he felt for Derek and those epileptics he got to know at Lingfield comes shining through. He might say he's sorry he did the film. But I'm not. Chris's performance is what makes it for me. No one can take that away from him.

Több információért látogasd meg az alábbi oldalt/ For more about the case go to: http://www.bbc.co.uk/dna/h2g2/A9115229

Ivete Sangalo: Flor do Reggae (The Flower of Reggae/A reggae virága)

2008-04-11T14:45:00.000+02:00

Csak hogy mindenkit jókedvre derítsen :) Imádom ezt a számot, köszi Ildikó!

Just to make you happy. Love this song. Thanks Ildikó!

There is always a bend/ Mindig van egy kanyar

2008-04-09T11:44:00.000+02:00

Vilhelm Hammershøi: Montague Street (1905)

Wystan Hugh Auden - The More Loving One

Looking up at the stars, I know quite well
That, for all they care, I can go to hell,
But on earth indifference is the least
We have to dread from man or beast.

How should we like it were stars to burn
With a passion for us we could not return?
If equal affection cannot be,
Let the more loving one be me.

Admirer as I think I am
Of stars that do not give a damn,
I cannot, now I see them,
sayI missed one terribly all day.

Were all stars to disappear or die,
I should learn to look at an empty sky
And feel its total darkness sublime,
Though this might take me a little time.
1957

W.H.Auden: Aki jobban szeret

Égre nézek, s tudom, a csillagok
felől nyugodtan felfordulhatok,
a földön a közöny a legkevesebb,
amiért másoktól félhetek.

Ha tudnám, száz csillag értem ég,
hogy viszonoznám érdemét?
Ha vonzalmunk közös nem lehet,
én legyek az, ki jobban szeret.

Bár őket én csak bámulom,
hisz bennük nincsen ártalom,
mégse mondom, hogy bármelyik
hiányzott volna estelig.

Ha látnám, minden csillaga letűnt,
tanulnám nézni a puszta űrt,
de hogy vak éje isteni,
nem tudnám egyhamar érteni.

(Lakatos Kálmán fordítása)

Take care of Threshold/ Vigyázz, hol a Küszöb

2008-04-04T16:21:00.000+02:00

Threshold/A Küszöb

A cím nem éppen misztikus, csak jobban bele kell gondolni: simán belefér a mindennapjainkba, hiszen egy bizonyos határvonal metaforája, amit átlépve vagy kinn vagyunk vagy benn. A választáshoz, a döntéshez is kapcsolódik. Ebben a sorozatban pedig különösen.
Az indulás történetét foglalnám röviden össze, fűszerezve némi személyes kommentel, szóval ezt az összefoglalót nem a wikipediáról csórtam, hanem a saját agyam szülötte.
Egy nap, miközben kutyáját arra próbálja rábírni, hogy gyorsan végezze el esti kutyasétáltaás közben a dolgát, leszáll előtte egy helikopter és közlik vele, hogy threshold nevezetű protokollja életbe lépett és jelenleg ő a legfontosabb ember a Földön. Ez mondjuk éppen abban a pillanatban nem látszik rajta, de szerintem ezért kedveltem meg rögtön a nőt.
Dr Molly Caffrey egy magasszintű kormányzati krízis menedzsment tanácsadó, aki azon kívül hogy rendkívül szép, még okos is: úgynevezett worst-case scenario-kat vagyis a legrosszabb esetekre megtervezett cselekvési forgatókönyveket készít, ezeken belül lehet ilyesmire gondolni, hogy környezeti katasztrófák, nukleáris háborúk, stb. Ezek a forgatókönyvek az ilyen elképzelhetetlen, lehetetlen esetekre vonatkoznak, illetve azok megoldására.
A Threshold tervezet azért izgalmas, mert kifejezetten földönkívüliekkel való kapcsolatfelvétel esetére találták ki, feltételezve, hogy esetleg nem kedves E.T-kről van szó, hanem mondjuk agyrabló mutánsokról. Hogy, hogy nem, idegenek környékezik meg a Kék Bolygót, és nem éppen barátságos szándékra utalnak a nyomok, amiket maguk után hagynak. Legalábbis nem az USA elnökéhez mennek először kezet fogni (Miért is mennének hozzá? Miért nem az ENSZ-be mennek rögtön? :D).
Molly élete hirtelen nagyon izgalmas lesz (én már az eredeti munkáját is irigyeltem), és miután felkérést kap rá, hogy állítsa össze kutatócsapatát (Red Team), egyből kiválasztja a három legkiválóbb agyat: Arthur Ramsey-t (Peter Dinklage), Dr Nigel Fenway-t (Brent Spiner) és Lucas Pegg-et (Rob Benedict). Ehhez jön még Sean Cavennaugh (Brian Van Holt), akinek pontos ragjáról fogalmam sincs, de katonai jellegű dolgokban övé a főszerep, illetve J.T. Baylock (Charles S. Dutton), a kormányzati összekötő. Így áll össze a csipetcsapat.
A nagy koponyák persze ritkán egyszerű személyiségek, úgyhogy nemcsak űrlényekkel veszik fel a harcot, hanem néha egymással is, de csak Molly protokolljain belül, mert bizony az idegenekkel szemben összefogásra van szükség. Ramsey, a zseniális matematikus és nyelvész kicsapongós, és kisnövését hatalmas libidóval kompenzálja. Dr Fenway, a NASA mikrobiológusa kritizálja Molly protokolljait (például azt, hogy nem hozzák nyilvánosságra az idegenekkel kapcsolatos tudnivalókat), és kettejük között gyakran akad parázs vita. Lucas égi mechanikával (aerospace engineering) foglalkozó tudós, de nincs tisztában saját értékével, ráadásul a világ megmentése közben kénytelen közelgő esküvőjére kiválasztani a megfelelő meghívó formátumot. Baylock rendszeresen szétcsap közöttük, ahogy jó apához illik, Cavennaugh meg egyszerűen csak Cavennaugh, akinek egyetlen megfontolatlan porcikája sincs, és az egyedüli hibát akkor követi el, mikor Molly rábeszéli. Egészséges humorérzék, figyelemreméltó felsőtest és agy. Ő az abszolút fikció az egész történetben.
Na, és az idegenek. Most leszek egy kicsit spoileres, de ez már az első részben kiderül, szóval a többi epizód élvezetét nem rontja el. Az idegenek valójában mi magunk vagyunk. Na, jó, nem ilyen egyszerűen. Lényeg az, hogy az idegenek egy audio jel segítségével megváltoztatják az emberi géntérképet, és ezáltal idegen dns-t hoznak létre az emberi szervezetben, amit Fenway csak tripla csavarnak (triple helix) hív, mert olyan alakú. Emellett még fontos szerepet kap a fraktál minta is, ami a sorozat logója is egyben, ugyanis az idegen dns-el érintkező szerves és szervetlen dolgok is képesek ezt a formát felölteni. Hogy miért, azt homály fedi. A megfertőződött emberek vagy túlélik és erős, harcos, agresszív egyedekké válnak, akik mindent megtesznek a populáció megfertőzéséért (az ő szempontjukból ez feljavítás) vagy pedig rövid időn belül deformálódnak, felrobban a fejük és meghalnak. Csúnya halál, ezért került 23 órára a sorozat, nem a szexjelenetek miatt.
A fertőzés első hulláma a Bighorn nevű hajón indul el. Egy idegen szonda a hajó felett bocsátotta ki audio jelét, és megfertőzte az egész legénységet. Közülük sokan meghaltak, néhányat kinyírt a Threshold csapata és van még pár, aki szabadon flangálnak és az idegen civilizáció képviselői. Izgalmas szál a történetben, hogy Molly, Cavennaugh és Lucas is belehallgatott a jelbe, amit az egyik legénységi tag rögzített videóra (ezek hárman sosem hallottak arról,hogy a videókazetták veszélyesek is lehetnek), de csak pár másodpercig voltak itéve a jel hatásának, ezért nem fertőződtek meg, csak emelt szintű agytevékenységet mutatnak, illetve titokzatos álmaik vannak egy üvegerdőről meg fura lényekről, illetve jóslatokról. Ez viszont még jó jöhet nekik, hiszen minden információra szükségük van az idegenekkel kapcsolatban, mert ezek nem akármilyen fickók. Mindenféle módon megpróbálkoznak a társadalom megfertőzésével: zöldség- és gyümölcstelepek, palackozott víz, kísérletek, megtermékenyítés…wow. Nagyon sok ötletes elem van benne.
Hát, sajnos ez is egy olyan sorozat, amin gondolkozni kell, meg nem árt, ha az ember ismeri a DNS fogalmát, úgyhogy ezidáig úgy tűnik, egy évadot ért meg az egész, ez 13 részt jelent. De igazi fun stuff és a vége sem lebeg a levegőben, hanem ad egy kis útmutatást a jövőre, ha esetleg a rajongók szeretnének fanfictiont írni. Továbbgondolható, és ha esetleg kifogynának a sorozat ötletekből, akár vissza is hozhatnák. Ezt persze kétlem, a tévéknél a profit nagy úr, szórakozásból nem csinálnak nekem egy újabb évadot, csak mert szeretném. Én remekül elvoltam ezzel a sorozattal egyébként, az egyik olyan tévéműsor életemben, amiben mindegyik fő karaktert kedveltem valamiért, még a főszereplő nőt is. Ha valaki ismer, persze tudja, hogy eredetileg Brent Spiner miatt kezdtem el nézni, de rákaptam és nem bántam meg. Leginkább erős idegzetűeknek ajánlanám, akiket nem ejt kétségbe a kvázi-tudományos szakzsargon és akik el bírják viselni majd a gondolatot, hogy nincs belőle második évad. Ha közben pedig robbanásszerűen megnő az álló- és teljesítőképességetek, és/vagy fraktálminta jelenik meg a környezetetekben, kérdezzétek meg az orvosotokat, hogy nem hallgattátok-e túl sokáig az audio jelet.

The title in itself is not so mysterious if you give it a careful thought: it really has something to do with our everydays for it is the metaphor of a certain boundary if which you cross your are either out or in. It is also connected to decision-making or to choice. Especially in this tv-show.
I’m going to give a quick snapshot of the starting situation giving a touch of spice to it with my personal comments, so this one is not from wikipedia but totally my own brain-child.
Dr Molly Caffrey is high-ranking government crises management counsellor or so, and beside being very beautiful she is also very clever. She is working with the so called worst-case scenarios in other words action plans for events that are unthinkable but if they happen, people need to follow her protocolls to survive. Here they think of nature catastrophies, nuclear war, etc.
One day, or night rather while she is walking her dog trying to persuade it to do his thing and let’s go back home a helicopter lands in front of her and she is told that protocoll Threshold has been activated and that she is the most important person on the whole planet. Well, she doesn’t seem to be at that situation but this is why I suddenly grew to like her.
Threshold plan is interesting because it was designed for a situation when aliens come into the picture to make contact and they are not friendly E.T.s at all rather some brain-eater mutants. And you know what? That is exactly what happens to Molly and Planet Earth with the only difference that aliens guys are not brain-eaters but worse. They keave traces behind which indicate unfriendly intents. Well, their first visit is not to the White House (Why would they go there anyway? Why not to UN? :D)
Molly’s life becomes breathtakingly exciting (I have already envied her earlier job) and after she is asked to select her Threshold team (Red Team) she immediately picks out her favourite brainies: Arthur Ramsey (Peter Dinklage), Dr Nigel Fenway (Brent Spiner) and Lucas Pegg (Rob Benedict). Team will be completed with Sean Cavennaugh (Brian Van Holt) whose rank I have no idea of but in action things he has the starring role. Plus we have J.T. Baylock (Charles S Dutton) who is the government liason to Molly.
Great minds rarely think alike so fight is general outside and inside the team but only within the protocolls of Molly for there is a huge need to stick together against the aliens. Ramsey is a maths genius also a brilliant linguist and compensates his small height with his overwhelming libido. Dr Fenway, the microbiologist of NASA often criticises Molly’s protocolls (not going into public with the news for instance) and they often have flaming quarrels. Lucas is an aerospace engineer scientist but is not aware of his on merits besides that he has to focus on his wedding arrangements with beautiful Rachel and while saving the world he also has to choose from different formats of wedding invitation cards. Baylock is like a good father always ready to kick asses of the naughty boys (and girls sometimes). Cavennaugh is simply Cavennaugh who hasn’t even got a misguided bone and commits only one mistake throughout the series when she listens to Molly in a family matter. Healthy sense of humour, noteworthy bust and brains. He is the only fictional character in the whole story I swear.
Oh, and the aliens. I might be kinda spoilerish but the whole thing comes out right in the first episode so I won’t ruin the rest. The aliens are us. Well, not so simply of course. Thing is, the aliens (the real ones) change human DNA with an audio signal which forms a so called triple helix (Fenway’s word for it). Another important factor is the fractal pattern which is the logo of the series too. Organic and inorganic things are both able to take up this shape which have been previously in contact with alien DNA. Still no answer why is that so. Infected people either survive and become part of an agressive, fighter type of species who do everything to infect the whole population (they call it upgrading) or they end up as deformed somethings, their heads just blow up and they die. Very ugly death, this is why the show was put after 11 pm, not because of inappropriate sex scenes.
The first wave of infection came from the ship called Bighorn. An alien probe emitted its signal right above this ship and infected the whole crew. A lot of them died, some were killed by Threshold and there are a couple left who became aliens and are out there somewhere as representatives of a new species. The sweetest flurry in the show is that Lucas, Molly and Cavennaugh listened part of the tape that had been recorded by one of the crewmen (these three have never been to the movies where people are told that videos can be dangerous) but they were exposed to the signal only for a couple of minutes so they were not infected. The only sign of their difference is their elevated brain waves nad they sometimes have joint dreams about a glass forest and strange creatures and prophecies. But this will come in handy cause they need all information about the aliens for those are not simple chaps at all. They try in numerous ways to infect the population: infected vegetables and fruits, bottled water, insemination…wow. Very creative indeed.
Unfortunately, this is a tv show which needs brain because it is not a disadvanteg to know notions like DNA so at this point it looks like the show is finished, RIP, lived only one season, 13 episodes to be precise. But is is real fun stuff and the ending is not levitating in air. It gives a little hint for the future if fans would care to write fiction. The thought can be carried on and in case the channel runs out of creative ideas they could give a second thought of bringing it back. Well, I doubt that, profit is the only master a tv channel knows, they can’t make a new season out of sheer fun to please me. I had blessed moments with this show, one of those series where I liked all characters, even the female lead. Those people who know me might have guessed that my initial admiration had been adressed to Brent Spiner but I became addicted and I have no regrets. I would recommend this tv show to those who cannot be scared easily but who love surreal humour, not scared by quasi-lingo and who can bear the thought of not having a second season around. And if your deltawaves are elevated during watching it or your stamina becomes surprisingly unbearable and you see fractal pattern all around you ask you physician or GP whether it is the result of listening to much sharp audio signal.

80 év után újra látták Beck viharmadarát/ Beck's petrel has been seen after 80 years

2008-03-10T16:24:00.000+01:00

Nyolcvan év után újra felbukkant egy madárfaj

Az 1920-as években látták utoljára, és már azt hitték, hogy kihalt az óceániai szigetvilágban honos Beck-viharmadár, ám most ismét felbukkant.
Egy szakfolyóiratban egy izraeli ornitológus, Hadoram Shirihai írta le, hogy tavaly nyáron Pápua Új-Guinea északkeleti részén látta a kihaltnak hitt madárfaj egyedeit.

A Beck-viharmadarat 1929 óta nem látták, illetve nem készült róla hiteles feljegyzés. A madárvédők nemzetközi szervezete, a BirdLife International inkább a kritikusan veszélyeztetett kategóriába sorolta a fajt, és bíztak abban, hogy nem halt ki.

A fajnak eddig két példánya volt ismert: az 1928-ban és az 1929-ben begyűjtött madarakat a New York-i Amerikai Természettudományi Múzeumban őrzik.

A BirdLife International szóvivője, Nick Askew "hihetetlenül fontosnak" nevezte a mostani felfedezést.
Kifejtette, hogy az izraeli ornitológus csak azért szervezte az utat, hogy a Beck-viharmadár után kutasson.
Hadoram Shirihai több mint harminc példányt fényképezett le az út során. Fiókákat is látott, valamint egy döglött példányt is a tengerparton, amely ezzel a harmadik múzeumi példány lett.
A szervezet mindent megtesz, hogy megmentse a madárfajt - tette hozzá a szóvivő.
(Független Hírügynökség)

80 éve nem látott madarat fotóztak le újra. Hogy ez számomra miért blogba való hír? Nem, nem azért, mert nagy madármegfigyelő vagyok, bár az tény, hogy szeretem az állat- és növényvilágot. Az ornitológiához viszont kb. annyi közöm van, hogy tudom, James Bond egy ornitológusról kapta a nevét, ugyanis Ian Fleming nagy madárbarát volt, és megvolt neki az említett tudós könyve a jamaicai birtokán. Ha jól emlékszem, találkoztak is, de lehet, hogy csak levelet váltottak ezügyben. Az eredeti James Bond egyáltalán nem hasonlított Daniel Craig-re vagy Sean Connery-re, viszont a neve megőrződött a következő nemzedéknek egy másik könyv kapcsán.
Na, szóval nem az ornitológiai izémizék miatt tetszett meg ez a hír. Inkább azért fogott meg, mert felidéződött bennem, hogy kiskoromban volt egy olyan Panini WWF albumom, amibe állatos matricákat kellett gyűjteni. Nagy divat volt, nálunk az egyik üzletházban külön kijelölt hely volt a matricacserére. Mindenki gyűjtötte, a suliban plusz jegyeket kaptunk érte, ha felkészültünk egy-egy témakörből, az öcsémnek meg nekem külön albumunk volt. Na és ebben volt egy olyan szekció, hogy kihalt állatok. A dodó madár kifejezetten innen maradt meg, és akkor elhatároztam, hogy én ilyen kihalt állatok után fogok kutatni, amik hátha mégis élnek valahol megbújva a dzsungel mélyén, vagy a Mariana-árokban, tudomisén. Én, az ősoptimista, fiatal naivitással ötvözve. A megfigyelési kísérleteket persze a kert végében, a patakparton kezdtem, ahol kihalt fajtákat ugyan nem, de rengeteg csigát meg bogarat találtam, és nagy izgalmak közepette figyelgettem őket, lapozgattam az állat- és növényhatározót. A lelkesedésem meglátszott a környezetismeret jegyeimen is, és egészen jól kiismertem a patakpart és környéke populációit. Hát, ez az oka, hogy még ma is szívesen olvasok ilyen híreket. Hogy igenis van olyan, aki megtalálja a kihaltnak hitt állatfajt, még ebben a technológiailag túlfejlett korban is történnek meglepetésszerű csodák, amikor pedig már mindennek előre megjósoltnak, lerendezettnek kéne lennie. Csupa going-to szerkezet. Halandó embernek persze nem sokat jelent, maximum a kis színes hír kategóriába esik, amit szívesen olvasunk el egy esős délutánon, plázabevásárlást helyett, de a szakembereknek tényleg felér egy új felfedezéssel. Pár linket meg is adok, hátha valakinek kedve támad Beck viharmadara után nyomozni.
Minden tiszteletem azoké, akik ebben a kiszámítható, túlrendszabályozott világban képesek ragaszkodni az álmaikhoz, és éveket töltenek azzal, hogy képzeletük kék madarát újra láthassák és elvihessék másoknak, mint egy pici, leheletnyi csodát a dübrögő valóságban.

Boldog névnapot minden kedves Ildikónak! / Happy nameday to every dear darling Ildikó!

2008-03-10T16:21:00.000+01:00

Alex képekben/Alex in pictures

2008-02-18T16:56:00.000+01:00

Akkor még egy kis Alex. Pár kép kedvenc ausztrálomról, a meggyőzés szavai helyett. És akkor a tartalmat nem is említettem :)

So, a little bit more Alex. Some pics of my favourite Australian, instead of words of convincing. And I haven't even said a word about the content :)

Renew Moonlight on CBS/Folytatódjon a Moonlight a CBS-en!

2008-02-18T16:51:00.000+01:00

Légyszi,légyszi, tudom, hogy rajtam kívül ismerősi körből nem sokan nézik ezt a sorozatot, de én még szeretném elviselni Alex O'Loughlin látványát legalább egy évadon át még, úgyhogy még aki nem is tud semmit róla, írja alá bátran a petíciót a kedvemért. Köszi!
http://www.thepetitionsite.com/1/renewmoonlightcbs

Please,please, I know that not much of you in my closest circle watch the series but I would really be able to bear the sight of Alex O'Loughlin for another season so please, even those who know nothing about the show sign the petition to make my day. Thanks!
http://www.thepetitionsite.com/1/renewmoonlightcbs

Cranford ajánló / Cranford review

2008-02-15T22:47:00.001+01:00

Ígértem Cranford összefoglalót, röviden össze is ütném akkor J
A dolog ott kezdődik, hogy amikor utánanéztem a Cranford-nak, akkor már tudtam, hogy forgatják és Philip Glenister szerepel benne, ez volt az egyik motiválóerő, amiért meg akartam nézni. Meg aztán megnéztem a szereposztást, és Judi Dench nekem szívem csücske, no meg Imelda Stauton, BBC, kosztümös film…szerintem aki ezt összeadja és tudja, hogy mit jelent az eredmény, nem habozik megnézni a filmet.
A Cranford Elizabeth Gaskell regényeiből készült, azokat alkalmazta televízióra Heidi Thomas, és szőtt belőle egy brilliáns kis történetet. Több szálon fut a cselekmény, talákozhatunk benne vénkisasszony testvérpárral, és egyéb vénkisasszonyokkal, ifjú doktorral és az ő gyönyörű szerelmével, szegény és gazdag családokkal, a korral haladni képtelen lady-vel és felvilágosult intézőjével, önálló, erős akaratú, modern nőkkel és a régi hagyományokat őrizni kívánó ellenpárjaikkal, és szerelmekkel, minden korosztályban. Finom, mint egy nagy csésze gőzölgő forró csokoládé. Nem tudom, férfiszemmel milyen lehet egy ilyen minisorozat, női szemmel abszolút abbahagyhatatlan. Még utána több héttel is beszélni kell róla, mert annyira sok minden van benne.
Nem akarok hosszú összefoglalót kerekíteni belőle, mert csak az a célom, hogy rávegyek embereket a film megnézésére, úgyhogy azt mesélem el, amitől én megszerettem ezt a sorozatot.
Először is, a szereplők kiválóak, nem találtam egy olyat sem, aki nem lett volna eléggé hiteles, mindenki odatette magát a szerep kedvéért. Ha kedvenc karaktert kellene választanom, akkor több is akad: Miss Pole, akit Imelda Staunton alakít, egy kedves, de túlságosan is érdeklődő természetű, már-már pletykafészekbe hajló kisasszony, aki sosem ment férjhez, de mindent tud a férfiakról. Kedvenc mondatom tőle, mikor egy társalágs keretében kioktatja társnőit arról, hogy ő aztán tisztában van a férfiak természetével: „My father was a man. I think I understand the sex.” És itt most sex alatt kifejezetten a férfi nemet kell érteni, senki nem gondoljon modern jelentésre :) Az ő szervezkedései néha nagyobb bajjal járnak, mint eredetileg a kiinduló probléma volt, máskor viszont az ő jó szíve az, ami a többieket is vezetni képes. Imelda Stauton már bemutatkozott pár remek szerepben, most is ő az egyik, aki a hátán viszi a filmet.
Másik nagy kedvencem lett Mr Carter, attól függetlenül, hogy Philip Glenister játssza, mert ugye az ember úgy van vele, ha az egyik szívének kedves színész bújik egy karakter bőrébe, az mindenképpen kedves lesz neki. Pedig ez azért nem mindig igaz, nekem szerencsém volt most, mert Mr Glenister abszolút tökéletes volt a szerepben. Mr Carter Lady Ludlow intézője. Egy özvegy férfiember, aki még a legszebb férfikorban tart, okos, pénzügyekben megfontolt, de szíve van és sokat törődik a nála szegényebb sorsúakkal. Így veszi maga mellé Harry-t, aki egy szegény család legnagyobbik gyermeke. Mr Carter meglátja benne a fejlődés lehetőségét, tanítja és munkát szerez neki, hogy a fiúnak ne kelljen úgy élnie, mint az apjának, hanem felemelkedhessen. Ő az, aki átmenet a régi hagyományok őrzése és a modern fejlesztések elfogadása, ösztönzése között. A higgadt erő, a tiszta fej. Philip Glenistert én először a Life on Mars-ban láttam, aki azt a sorozatot nézte, biztos nem felejti el Gene Hunt-ot, a Gene Genie-t, aki egy igazi badass fickó: mocskosszájú, szellemes, de igen lényegretörő, hímsoviniszta, homofób és mindig az igazságot keresi, amiért képes feláldozni a tisztességesség eszközeit is. Na, a Cranford-ban nem ilyen és tudjátok, mit? Egyáltalán nem éreztem, amíg néztem, hogy na megint itt a Gene Genie, vajon mi lesz itt, kinek a száját veri be megint. Mr Carter volt, tetőtől talpig, ahogy az egyik vénkisasszony utalt rá: continuous sequence of delight :D
Kedvenc szerelmespárom is volt, Miss Matty Jenkyns (Judi Dench) és Mr Holbrooke (Michael Gambon) személyében. Nagyon édes volt Harrison doktor és a bájos Sophie Hutton kettőse is, de a legtöbb mélység a két nem éppen fiatal karakter szerelmében volt. Volt múltjuk, jelenük, és majd meglátjátok, lesz-e jövőjük. Ez a két színészóriás olyat alakít ezekben a szerepekben, hogy esküszöm, volt pár pillanat, mikor elbőgtem magam, hogy mennyire édesek, mert a ráncok mögött ott vannak a fiatalok, a szerelmes gyerekek, akik nem lehettek egymáséi, és most, 30 év elteltével ugyanúgy szeretik egymást. A szerelem nem ismer kort, nem ismer ráncokat, sem isiászt. A szerelem, akárcsak a lelkünk, halhatatlan és kortalan. Imádtam őket. Judi Dench olyan, mint egy átváltozóművész: velem bármit képes elhitetni. Michael Gambon meg…hátő Michael Gambon, ehhez nem sokat tudnék hozzáfűzni. Aki ismeri, úgyis tudja, aki meg nem, az úgyis meg fogja látni, ha megnézi.
A szereplők, karakterek mellett nagyon megfogott a történetet körülvevő történelmi környezet ábrázolása. Akárcsak Gaskell Észak és Dél c regényében, a változások itt is beköszöntöttek a világba, és itt is ütköznek hagyományok és modern nézetek (néhol mulatságos ez a szembenállás, néhol kétségbeejtő a változással járó értékvesztés). Több rétegen keresztül mutatják be, legerősebben talán Miss Matty és Miss Deborah külvilággal való kapcsolatában van jelen. Deborah mindig is komoly, hagyománytisztelő nő volt, szabályai már-már végletesek, és ő nem is bír haladni a korral, bár néha tesz engedményeket. Szigorúsága Miss Matty-t is korlátozza, aki maga is komoly szabályok szerint él, de mikor Deborah meghal (halála jelzi azt is, hogy képtelen a változásra, illetve hogy a változás az, ami végül a halálához vezet), Miss Matty, bármilyen szörnyen hangzik is, de felfedezi magában a változásra való képességet, és bár kis mértékben, de végül is ő halad a korral, bár annak újdonságai nem teszik őt boldoggá, nem szabadítják fel.
Mr Carter esete Lady Ludlow-al is kapcsolódik a változás dilemmájához: a Lady-t az mozgatja, hogy mindent megadjon léha fiának, aki Olaszországban szórja az anyja pénzét (a filmben csak szóban van jelen, sohasem látjuk). Ő az egyedüli gyermeke a hét közül, aki életben maradt. Edward Carter tisztában van azzal, hogy a lady elpazarolja pénzét, és olyan költségekbe veri magát, amelyek majd a csőd felé sodorják. Többször is összeütközésbe kerülnek egymással, mert a lady bár beismeri, hogy tudja, mit diktálna a józan ész, anyaként képtelen a józan észre hallgatni. Carter újító javaslatait (adják el a föld egy részét, hogy a vasút azon haladhasson át) elutasítja, mert nem bír szembenézni a változás formájával, hiszen a föld az ősöket, a hagyományt jelképezi.. . Carter álma egy iskola, melyben a falu szegényei is tanulhatnának, de a lady szerint az írni-olvasni tudás csak bajt hoz az alsóbb néposztályokra, veszélyes. Lady Ludlow mégsem szívtelen; érző szíve van, de mint a vastag fehér púder az arcán, a szíve köré is vastag burkot font az idő és a tapasztalat, és ebből nem lehet csak úgy kitörni. Carter Harry nevű pártfogoltját támogatja, de csak annyiban, hogy felveszi munkásnak az istállókhoz, a tanulást megtiltja neki. Véleménye szerint azzal, hogy el tudja tartani a családot, többet tesz, mint ha írni és olvasni akarna, soha nem jutna ki az alsóbb sorokból, mert ő nem arra rendeltetett. Mr Carter azonban bebizonyítja igazát, és olyan erős nyomot hagy mind Lady Ludlow, mind Harry szívében, hogy bár a szerepe nem főszerep, de mégis azzá válik .Philip Glenister meg szívem egyik csücskévé. Sok csücsköm van, na.
Csodálatos a nyelvezet is, és szellemes, bájosan naiv és mély tartalmú mondásokat is lehet válogatni a Cranford-ból: igazából annyi nyelvi élvezet forrása, hogy nem győztem kapkodni a fejem meg a fülem. A kedvencem is Mr Cartertől való, amikor Harry oktatása folyik éppen. Harry egy hatalmas mázolóecsettel írja a betűket a falra, írni tanul, Mr Carter kérdez, Harry válaszol (elnézést a hiátusokért, még én sem értek mindent:D):
MRC: L …
H: …is for labour – a source of (vmi)
MRC: I….
H: …is for intelligence – which all men are born with but must (vmi olyasmi, hogy pallérozni kell)
MRC: B…
H: … is for books which hold the key to almost everything
MRC: E
H: is for education which will teach me how to…
MRC: R…
H:… read them .
MRC: T is for transcende – to rise above one’s circumstances
MRC: Y…
H: is for You, sir

Olvassátok össze a nagybetűket. Én ezen is bőgtem, mit tudom én, mi volt velem. :D

Na, és most ezzel ér véget a beszámolóm. Lenne mit írnom még, de azt hiszem, ebből a pár oldalból is ki lehettet olvasni a lényeget: nagyon jó, nézzétek meg. Sok minden van benne, amitől emelkedetten fogjátok érezni magatokat. Ebben a mai világban, mikor megint érezzük, hogy minden csak pördül-fordul körülöttünk és nincs elég időnk a szemlélődésre, a változások megértésére, néha jól esik megnézni egy ilyen filmet. Hogy lássuk, akkor sem volt másként. És talán sohasem lesz.

Cranford - review

I promised to some of my friends to write a review or rather small humble opinion on Cranford, the new BBC miniseries, so let’s just keep it short :D
The first thing is, when I googled Cranford on the net, I had already known that Philip Glenister is in, this was one of the motivation forces behind my want of that series. Then I took a glance at the cast and saw the names of Judi Dench who I love so much and Imelda Stauton, it was a BBC production, costume drama…everyone who can add one these factors know that the series must be seen.

Cranford was made from Elizabeth Gaskell’s novels this was written on television by Heidi Thomas who created a brilliant little tv tale. The plot has several subplots: you can meet two spinster sisters, other spinsters, a young doctor and his beautiful love, families rich and poor, a lady who is unable to follow the pace of the modern age and her enlightened estate manager, independent, strong-willed women and their counterparts who keep on sticking to old tradition and love, in every age group. It is so overwhelming as an ample cup of balmy hot chocolate. I have no idea how men tend to judge these kind of series but for a gentle-hearted woman it is just a must. You have an urge to talk about it well after the series is over because there are so many things to reflect on.

I don’t plan to give a very detailed essay on it, my only wish is to persuade people to watch it, so I only focus on what I liked in it.
Firstly, the actors are brilliant, I did not find any who was not authentic enough. Everybody brought the best into performaces. If I had to choose a real favourite, I would still be in trouble but let’s give it a try: Miss Pole’s character, played by Imelda Stauton, is a kind but way too nosey spinster, sometimes on the edge of being a real gossip. She never married but knows a lot about men. My favourite line from her is when she tells the ladies off during a tea talk that she is totally aware of the nature of men: „My father was a man. I think I understand the sex.” This is a disarming argument I must say :) Her activity makes more trouble than originally was, but other times her good heart is the one that leads people. Imelda Stauton has been in many wonderful roles, she is one of the actors who make the film go round.

My other favourite is Mr Carter, and my choice is totally irrespective of the fact that he is played by Philip Glenister, although I know that if a dearly loved actor plays a part it would be dearly loved too. Well, this is not necessarily true in every case, but this time I had luck cause Mr Glenister is just amazing in this role. Mr Carter is Lady Ludlow’s estate manager. He is a widower, in his prime, very clever, sober-minded in financial questions but has a gentle heart and is good to the poor. This is how Harry, the eldest son of a poor couple ends at his employment. Mr Carter sees his talent, discovers the potential in him, teaches him and gets work for him. He does not want Harry to live as his father who is a poacher but to let him develop. He is the one who unites the old world of tradition and the acceptance and inspiration of the modern development. Level-headed, calm. I saw Philip Glenister first in Life on Mars and those of you who watched the show will always remeber Gene Hunt, the Gene Genie, the real bad-ass guy: foul-mouthed, but witty, very straight, a male chauvinist pig, homophobic, still, always chasing the truth and he is ready to sacrifice squareness for it. Wel,, he is not like this one in Cranford. And you know what? I did not feel at all while I was watching that here is the Gene Genie again so where’s the one who is going to be punched next? He was Mr Carter all the way and as one of the ladies put it: continuous sequence of delight :D

I had a favourite couple as well: Miss Matty Jenkyns (Judi Dench) and Mr Holbrooke (Michael Gambon). Doctor Harrison and lovely Sophie were a sweet little pair too, but the most depth and colour were in the relationship of these two older characters. They had a past, a present and you’ll see whether they have a future or not. These two brilliant artists form their role in a way that there were parts when I couldn’t help crying that they are so sweet. They showed the young heart behind the wrinkles, the young lovers who just couldn’t make it in their own time. And now, after 30 years they love each other just as the same as before. Love does not know age, wrinkles or sciatica. Love, just like our souls is immortal and ageless. I adored them. Judi Dench is like a quick-change artist: she can make me believe anything. As for Michael Gambon…he’s Michael Gambon, I cannot add anything to that only my deepest admiration. Those who know him will understand. Those who don’t, well, for them it is high time to see this mini series.

Beside the characters I was totally enchanted by the adaptation of historical background in the story. Just like in Gaskell’s North and South changes have already come and modernization conflicts with tradition (sometimes this ends up as a funny incident, sometimes it is desperate fight against the tide). This background is shown through several layers, it is very much present in the relationship of Miss Matty and Miss Deborah to the outside world. Deborah has always been a strict, God-fearing woman, her rules tend to go to the extremes, but when it is necessary she is able to make concession. Her rigour restricts Miss Matty too, who also follows stern rules. When Miss Deborah dies (her death is in such circumstances that indicate her incapability of crucial change and change itself leads to her death), discovers the ability to alter her personality and only to a certain extent but she can join the modern age, although its novelty does not make her relieved or happy.

The case of Mr Carter with Lady Ludlow is also connected to the dilemma of change: the Lady’s only desire is to give everything to his only living (probably overspending and frivolous) son, who wastes his mother’s money in Italy (he is present only in words, we never see him). Edward Carter is aware of the fact that the Lady is wasting her money and masses up so much debt that would finally end in bankruptcy. They often argue about that, but the Lady, who admits she is aware of her son’s faults, cannot listen to pure reason as a devoted mother. She refuses Carter’s suggestion on selling a bit of land to let the railway through because she cannot face the alteration of the land which represents her ancestry, her tradition. Carter has a dream about a village school where even the poorest could learn but the Lady is not so keen on this idea. She feels that knowing how to read and write would put the lower classes into much trouble, it is dangerous. But in spite of these quarells Lady Ludlow is not cold stone. She has a heart, but like the thick layer of white powder on her face, it has been surrounded by a crass shell woven by time and experience and there is no easy way out of this. She supports Carter’s protégé, the young Harry but only to the extent to give him stable work and forbids learning to him. In her opinion, respectability is given by hard work, while reading and writing is not the kind of means that would bring Harry out of his own lot. Finally, though, Mr Carter proves he was right about Harry and other things and leaves such a memorable imprint in both Harry’s and Lady Ludlow’s heart that though he is not a leading character, he certainly turns out to be one. And Philip Glenister earned a place in my heart. Actually, I have numerous places in my heart.

Vége az írósztrájknak, örvendjetek barátim! /Writers' strike is over, friends, rejoice!

2008-02-13T13:28:00.000+01:00

Mostmár hivatalos: vége az írósztrájknak. Most aztán tegyétek le a feneketeket a székekre, ceruzát meghegyezni, sorozatírás indul!!!

It is now official: the writers' strike has ended. Now, go and put your buttocks down on your chair, let's sharpen the pencils and go-go-go!!

Schruff Milán és a többiek - A Nagyratörők próba

2008-02-09T23:50:00.000+01:00

A fotók még mindig Gál Gáborhoz tartoznak, remélem, nem bánja majd őket, hogy telepakolom vele a mai bejegyzést. :) Akiket a képeken láttok, és nem ismertek fel, semmi gond, az én szívemnek kedvesek főleg. A férfi, aki szemüvegben van és sokat mutogat, a rendező és színházigazgató, Csizmadia Tibor, bennfenteseknek Csizi, én azért maradok az igazgató úrnál :) Szerintem ezek remek fotók, érzékeltetik, hogy volt munka vele rendesen.

Színházban voltam - Márton László: A Nagyratörő

2008-02-09T23:32:00.000+01:00

Fotók: Gál Gábor
Link: http://ggszinhazgaleria.uw.hu/0708/nagyratoro/index.html és http://www.gardonyiszinhaz.hu/

Ez az ország tehetséges emberektől roskadozik. Minden szakmai terület tele van az ígéretes emberekkel, de mivel az érdeklődési köröm csak az Élet és Tudomány szintjén fedi a reál tárgyakat, most azok brilliáns ifjú felfedezettjeiről nem nyilatkoznék. És a globális dolgokról sem. Én amúgy is jobb vagyok a lokális dolgokban. A globális szint a gyengém, néha meglegyint az epifánia szele, és akkor aztán szoktam revelációkat látni. Ilyenkor megjelenik előttem az emberiség utópisztikus egysége, aztán ember és természet közötti harmónia, meg persze a világbéke. Aztán meg felébredek.

Persze, megint elkalandoztam. Lokális tehetségek. Igen, ezekre szoktam felkapni a fejem. És a legnagyobb felfedezéseim mindig véletlenül születnek.
Azt a színházjegyet is véletlenül kaptam, amivel végül eljutottam a Gárdonyi Géza Színházba, hogy megnézzek egy varázslatos előadást. Eger jó hely, a színháza is igen színvonalas. Hazabeszélek, na. Hallottam már fanyalgó jellegű kritikákat, de, bár én magam nem vagyok bennfentes, csak kívülről kibicelek, ismerek pár színházbajáró, széles látókörű embert, akik azt mondják, hogy még mindig jó itt színházba járni. Így aztán külön öröm volt a véletlen jegy.

A történetek tartalmát általában nem olvasom el előre, szeretek meglepődni. A szereplőlistát néztem csak meg, de mivel a két ifjú főszereplő kilétéről fogalmam sem volt, hagytam az egészet annyiban, mondván, majd meglátjuk. A többi szerepben viszont általam is ismert, kedvelt egri színészek játszottak, úgyhogy nyugodtan rábíztam magam a darabra. Biztos jó móka lesz.
Jó móka??? Olyat esett az állam, egy órán át kerestem még utána. Élvezettel ültem végig, pörögtem együtt a rendezéssel, kapkodtam a fejem mondattól mondatig, nehogy valami is elvesszen. És hát ugye mi mástól éreztem volna legjobban magam, mint a szereplőktől? :D
Azért megpróbálom felsorolni, mi is volt az, ami legjobban hatott rám.

Főszereplő. Az egyik főszereplő Bányai Miklós volt, aki szerintem jól hozta a rábízott figurát, Báthory Boldizsár szerepét. De nem róla fogok beszélni, hanem Schruff Milánról, a másik főszereplőről.
Ő alakította Báthory Zsigmondot, Erdély fejedelmét és tette ezt olyan átéléssel, hogy még most is mosolyra áll a szám, ha rágondolok :) Frissen végzett a Színművészetin, gondolom, nem véletlenül sikerült neki befejezni az egyetemet, ez meg is látszott. Nagyon a helyén volt minden tekintetben, és az elejétől a végéig olyan átalakuláson ment keresztül, amit szerintem még egy tapasztalt színésznek sem könnyű érzékeltetni, nemhogy egy ifú titánnak. Fiatal, ideákat kergető, kicsit bizonytalan, hirtelen haragú, de megbocsátó, jószívű, humanista lelkületű fiúból válik a végére hidegfejű, intrikák által megterhelt, ideákban csalódott, bosszúálló és hatalomra éhes uralkodóvá. Bizonytalansága eltűnik, de helyébe olyan erély tör, ami nem tűr ellentmondást. Döbbentes volt a fickó. Az elején még együttérzünk vele, látjuk a vergődését, az uralkodás nyűgét, és a megkönnyebbülést, amit Boldizsár esetleges fejedelemmé választása hozna. De most is, mint szinte minden korban, közbeszól a politika: Erdély két tűz közé szorul, és el kell döntenie, hogy a törökök oldalán harcol Rudolf császár, vagyis a keresztény világ ellen, esetleg a török ellen vonul, Rudolf oldalán, és ez a választás is bizonytalan kimenetelű lehet. Zsigmond nem akar a keresztény világ ellen harcolni, egyáltalán senki ellen nem akar harcolni, de folyamatos harca kényszerítik még a saját segítői is: harcol a nemes urakkal, saját unokatestvérével, és a saját belső világával. Itáliába vágyik, és le is mond az uralkodásról, hogy eljuthasson oda, de végül minden 180 fokos fordulatot vesz és végül Zsigmond azzá válik, akitől korábbi önmaga is undorodott volna.

Komolyan mondom, Schruff Milán csodás volt, kedvelem a mosolyát, a haragját, a gesztusait. Nemrég hallottam, hogy ő az egyik főszereplője Rudolf Péter új filmjének, a Kalandoroknak, ehhez külön gratulálok neki, azért remélem, marad itt Egerben még egy darabig, elviselném még pár darabban :D

Díszlet. Na, emiatt hallottam nyávogást előadás után, de szerintem nagyon hatásos volt. Egy nézőtér felé döntött háztető, ablakokkal, a képeken láthatjátok is. Ezen a tetőn jártak, hát, inkább másztak falat a színészek. Jó kondiban kell lenni hozzá, az már szentigaz. Viszont nemcsak a színészek életének megnehezítése volt a célja, hanem dramaturgiai szerep is jutott neki, jó sok. Az egyes ablakok külön helyszíneket is szimbolizáltak, maga a tető is több szerepet töltött be. A számomra legemlékezetesebb két pillanat volt: az egyiknél az elfogott nemeseket nem elvitték (nehéz is lett volna ), hanem lecsúsztatták a tetőn, aminek a vége a zenekari árokba nyílt, így annyira szimbolikus volt a lecsúszás, elsüllyedés jelentése. A másik döbbenetes jelenet az volt, mikor vonultak ki a kivégzésre a szereplők, és a tető középső részét lenyitották, ezzel egy bejáratszerűséget nyerve a térben. A bejárat előtt átlátszó műanyag függönycsíkok lógtak, biztos láttatok már ilyet, az a hőfogó függöny, ami a piacokon is volt egy időben. Amikor egy-egy elítéltet bevezettek a függöny mögé, jött a dobpergés, és mikor hátulról hirtelen vörös fénnyel világították meg a függönyt, még fröccentettek rá némi vizet is. Olyan volt, mint a kivégzettek felfröccsenő vére. Kiráz a hideg most is, ha rágondolok.

Történet: (a tartalmat bemásoltam, mert Erdély történetéből sosem voltam jó, de ezt a részt most örök időkre megjegyeztem)
1594-ben vagyunk, a tizenöt éves háború elején. A két hatalmas birodalom, a Német-Római Császárság és az Oszmán Birodalom szokásos háborúskodása sok országra kiterjedő élethalálharccá változik. Az Erdélyi Fejedelemség, mely eddig távol tartotta magát a háborútól, most parancsot kap a nagyvezírtől: az erdélyi hadak csatlakozzanak a török sereghez.
Erdély fiatal fejedelme, Báthory Zsigmond inkább hajlandó meghalni, semhogy a kereszténység (mai fogalmaink szerint: Európa) ellen harcoljon. A legbefolyásosabb főurak azonban pontosan látják a törökökkel való szembefordulás veszélyét. Azt is tudják, hogy török támadás esetén Rudolf császár segítségére nem számíthatnak. Körvonalazódik a terv: Zsigmondot le kell mondatni, helyette Boldizsár legyen a fejedelem.
A következő fordulat: újabb követelésekkel színre lép Ibrahim csausz, a nagyvezír követe. Bocskai István, a legrangosabb Zsigmond-ellenes főúr megérti: ha meg akarja védeni Erdélyt (és saját hatalmát), nincs más választása, támogatnia kell a fejedelmet.
Zsigmond bevonul Kolozsvárra, átadja a török követnek a hadüzenettel felérő nemleges választ. Politikai ellenfeleinek bocsánatot és bántatlanságot ígér, de szinte már ugyanebben a percben elkezdődnek a letartóztatások. A Rudolf császár unokahúgával tartandó fényes menyegzőre közvetlenül a nyilvános kivégzések után kerül sor; a menyegző alkalmából bemutatott ünnepi színjátékot a színészek a fűrészporral felhintett, virágokkal felékesített vérpadon játsszák.

A darab amúgy pörög. Olyan szinten oda kell figyelni, hogy ha csak egy kicsit is elbambul az ember, vége, kész, lemorzsolódott. A cselekmény annyira intrikus, hogy Claudius, az isten és tsai simán elbújhatnak mellette. A történések persze érthetőek, a fogalmazás nagyon is mai, semmi archaikus nincs benne. A politikai helyzet és az uralkodó hangulatának változása is mozgatja az egész rendszert. Ha valakinek az jutna eszébe, nahát, mennyire mai, simán adhat magának egy ötöst, mert tényleg. Azt hiszem, a politika nem változik. Az örök és állandó politika. Szomorú, nem? Ezt megerősíteni látszik egyik ismerősöm véleménye, aki politikusok mellett dolgozik, de ő maga nem az. A darabról kijőve közölte: „Eljöttem, hogy szórakozzam egy kicsit. De nekem már nem ilyesmire van szükségem, hanem mondjuk valami operettre. Hát úgy éreztem magam végig, mintha dolgoznék!!!” :)

Szerintem jópáran gondolták amúgy azt, hogy szórakozni jöttek, és hát akkor inkább a Csárdáskirálynő. Ismerem ennyire az egri nézőközönség összetételét. :D Bevallom, én a Csárdáskirálynőt is élveztem volna, szeretem az zenés színházat, örök kedvencem Strauss Denevérje, de valahogy az embernek igénye van agysejteket megmozgató darabokra is. Itt nyilván nem ütöttem a ritmust a lábammal, hogy umpappa-umpappa, de nem bántam meg. Sőt. Azt bántam volna meg, ha nem megyek el.

Szerintem ehhez a darabhoz kell, hogy az ember csodálattal tudjon adózni a színháznak. Ha bemegyek a színházba, nem úgy vágódom be, hogy na ide a popcorn-t és hadd szóljon. Mielőtt megnézek egy darabot, készülök. Testileg, lelkileg. Kikészítem a ruhám, rendbe teszem magam, ellazítom a gondolataimat, hadd áramoljon be az újdonság. Minden a színház körül forog. Áhítattal lépek be, mint egy templomba. Hús-vér emberek nézik, hús-vér emberek játsszák, mégis csoda lesz belőle. Illik is a tisztelet. Most lehet, hogy valaki túl konzervatívnak tartja ezt a hozzáállást, de szerény véleményem az, hogy ha minden szabályt vagy konvenciót feladunk a személyes szabadság és a modernizáció jelszava mögé állva, a végén majd olyan modernek leszünk, hogy senkitől semmit nem várhatunk el, mert az a másik személyes szabadságának korlátok közé szorítása lenne. Ha nem tiszteled a színházat, az sem tisztel majd téged, röviden ennyi. Plasztikusabban mondhatnám, hogy ha nem tiszteled a gyereked, az sem tisztel téged, ez talán még erőteljesebb példa, de azért maradjunk a színháznál. Eger jó hely, a Gárdonyi jó színház, és az, hogy Schruff Milán itt játszik, csak még jobbá teszi. Továbbra sem kívánkozom Pestre, ha akar, jöjjön ide :D

UI:Ja, és ha már konzervativizmus, aki nem bírja az ilyet, ne olvasson tovább: annak a fiatalembernek üzenem, aki rongyos farmerben és szakadt, ezerszer mosott, kifakult pólóban jelent meg, hogy ma már nem az a lázadás, ha a konvenciókat próbálod pofánvágni, mert mindenki azt csinálja, hanem ha megpróbálsz a lázadók között konzervatív maradni. Nyilván szép ruha nélkül is meg lehet nézni a darabot, ugyanaz az élmény, nem kell ahhoz Hugo Boss, világos. Viszont véleményem az, hogy semmivel sem lesz kevesebb a világmegváltásod, ha adsz némi esélyt a hagyománynak és a szokásnak. Másnap nem fog mindenki rád mutogatni az utcán, hogy te, a Pisti tegnap a színházba KIÖLTÖZÖTT! Legalábbis ezt a fajta kirekesztést még nem nagyon hallottam, de lehet, hogy most megteremtettem egy újabb perverziót. És mellesleg a jó nők sem buknak az alulöltözött, vasalatlan zsírcsimbókokra. Ötvözd az egyéniséged a ruhatáraddal, köztes megoldás mindig van, és ez az igazi kihívás. Na, kidünnyögtem magam, úgy tűnik, öregszem. Nézzétek meg a Milánt a Kalandorokban. Pusza.

Black Books - Dylan Moran

2008-02-07T13:52:00.000+01:00

Akarsz jót nevetni? Nézd meg a klippeket, amíg elérhetőek. Ír kiejtéshez hangold füled.

Nem tudod, kicsoda Dylan Moran? Nézd meg a klippeket, amíg elérhetőek.

Ja és wiki: http://en.wikipedia.org/wiki/Dylan_Moran

Do you want to have a good laugh? Watch the videos while they are available. Tune your ear onto a bit of an Irish accent

Don't know who Dylan Moran is? Watch the videos while they are available.

Oh, and wiki: http://en.wikipedia.org/wiki/Dylan_Moran

In Treatment - új sorozat gondolkodóknak az HBO-n (1-5 epizód)

2008-02-07T13:29:00.000+01:00

Az ember mindig belefut dolgokba, még akkor is, ha épp nem számít rá. Elhatároztam, hogy annyi sorozatot nézek párhuzamosan, többet már nem, míg ezeket be nem fejezem vagy nem lesz bennük szünet. A Moonlight most pihen, kedvenc vámpíromat hidegre tette a sztrájk, House is lassan aludni megy, talán túl sok Vicodint nyomott(de még előtte leadtak egy olyan részt Mira Sorvinóval, hogy sajnáltam, hogy csak 48 perces volt), a Regenesis-el még mindig nem végeztem, pedig abba szerelmes vagyok. A Torchwood viszont szépen, megbízhatóan dübörög, vagyis ha egy kiesik, van másik, mondaná kedvenc híres bohócunk. Kingdom is folytatódott, mondjuk, reméltem is, nemcsak a gyönyörű angol vidék miatt, hanem mert Stephen Fry-t imádom, a sorozat koncepciója pedig harmónikus, teljesen megnyugtat, mindig várom, mi lesz a következő részben. Ashes to Ashes meg a héten esedékes. Szóval nem és nem, én egyelőre több sorozatba nem merülök bele. Ennyi elég.

Múlt héten jött a New York Times hírlevelem, a művészeti részlegtől is, és benne reklám. Gabriel Byrne képe meg egy szó: In Treatment. Hörrmörrggrrrr gondoltam. De ennyi is volt, leresztettem a védőpajzsot és már kerestem is rá a torrent-re a neten.
Nem bántam meg.

A sorozat (amely egyébként egy nagysikerű izraeli sorozat adaptációja) szerkezete a következő: adott egy terapeuta, Paul, aki a hét négy napján, hétfőtől csütörtökig rendel, pénteken pedig ő megy a saját terapeutájához. A helyszín Paul dolgozószobája és Gina, a másik terapeuta lakása. A készítők ígéretei szerint külső felvételekkel nem is nagyon fogunk találkozni.
Paul ötvenes pszichiáter, van három gyermeke (két fiú és egy lány) és egy felesége Kate. Jómódú, jólszituált család, sikeres karrier jellemzi a férfit. Mi azon a ponton kapcsolódunk be a történetébe, amikor magunk is érezzük a megterhelő terápiák után, hogy egyre többször veszíti el higgadtságát, objektivitását. A pajzs meghasad és belelátunk Paul lelkébe, ami legalább annyira bonyolult, mint pácienseié. Ezért van az, hogy Paul végül maga is tanácsot kér egyik régi kollégájától, Ginától.

Hétfőnként Laurával találkozhatunk a rendelőben, aki nem egy egyszerű eset, de nem mesélem el, miért, mert ha valaki most kap kedvet a sorozathoz, annak nem akarom lelőni a fő poént. Ehhez csak annyit teszek hozzá, hogy ő is, meg én is :D Most aztán gondolkozhattok. Amúgy Melissa George csodálatosan alakítja ezt a zakkant nőszemélyt, aki amúgy polgári foglalkozását tekintve aneszteziológus és egy éve jár Paul-hoz. A fő problémája, hogy a barátja ultimátumot adott neki: vagy hozzámegy feleségül vagy elválnak útjaik. Persze Laura zaklatottságának hátterében más is áll.

Keddi páciensünk Alex, akit Blair Underwood alakít, szintén remekül, olyan remekül, hogy még sosem láttam ilyen ellenszenves, arrogáns szerepben, de elhittem neki, hogy ő már csak ilyen. Ő azért keresi fel Paul-t, mert igen, van egy problémája, de alapvetően nála az a fontos, hogy mindenben a legjobbat keresi, Paul-t is hosszas felmérések készítése után választotta, mégsem bízik benne, folyton hibát keres a doki logikájában. Nemrég megcsapta a halál szele is, azonkívül egy igen katasztrofális küldetést tudhat maga mögött (Alex a tengerészetnél pilóta, kész Harmon Rabb), mégis ragaszkodik ahhoz, hogy ezek nincsenek rá semmilyen hatással.

Szerda, ó, Sophie. Fogalmam sincs, hogy Mia Wasikowska milyen ember, de remélem, nem önmagát adja, csak jó színésznő, mert ezt a kis kamasz fruskát úgy hideg víz alá nyomnám, hogy kissé lehűtsem, hogy csak na. Persze, ő sem egyszerű darab, bár magát annak vallja. Olimpiai álmai (Sophie tornász) semmivé foszlanak, mikor biciklijével belehajt egy autó oldalába. Paul-hoz azért kell elmennie, hogy a doktor egy nyilatkozatot tegyen a biztosító cég számára, miszerint a kamasz épelméjű, vagyis nem szánt szándékkal akarta megölni magát, de Paul ráveszi, hogy több alkalommal is megjelenjen, mivel sejti, hogy a probléma korántsem ilyen egyszerű. Sophie családi háttere is sejtet némi gubancot, Paul számára a leggyanúsabb a lány edzőjéhez fűződő viszonya, akit szinte istenít.

Csütörtök, hát, várom is meg nem is. Jake és Amy azaz Josh Charles (istenem, ez a srác még mindig milyen jó pasi) és Embeth Davidtz egy problémás házaspárt alakítanak. Van egy gyermekük és akartak még egyet, de öt évig próbálkoztak, és semmi sem történt. Aztán Amy végleg feladta és terhes lett. Most viszont, amikor már karrierje fellendülőben van, nem egészen biztos benne, hogy akarja-e ezt a babát. Jake viszont hajlamos mindent túlreagálni, és felesége bizonytalanságát úgy értékeli, hogy az már nem akar tőle gyereket és ha Amy nem tud minden percével elszámolni, máris gyanúsítgatja és faggatja, arról nem is beszélve, hogy Jake hajlamos dühkitörésekre és ez sem könnyíti meg, hogy a házaspár beszélgetni tudjon egymással. Paul-t is provokálja, és végül Paul annyira nem tudja megtartani objektivitását, hogy megdöbbenti a párt őszinteségével. A terápia hamar végetér, és Paul kimerülten nyúl a kagyló után, hogy felhívja Ginát, régi munkatársát és barátját.

A péntek izgalmas nap, hiszen ilyenkor Paul átlényegül pácienssé, Gina pedig átveszi a terapeuta szerepét. Más kérdés viszont, hogy amikor két terapeuta összecsap, az sosem egyszerű, kész armageddon. Ráadásul Gina és Paul kapcsolata korántsem egyszerű, hiszen nem tudják magukat függetleníteni a ténytől, hogy Gina korábban Paul szakmai felügyelője volt, és valami történt közöttük, ami miatt Paul egy ideje már nem látta a nőt (szerintem nem szex volt). Gina 60 éves lett, visszavonult, meghalt a férje és egy könyvet is elkezdett írni. Itt, ennél a pontnál próbálják felvenni egymás életének fonalát ők ketten, és ez komplikáltabb mint gondolnák.
Nevettem, mert mindenki csak óvatosan mert az elején hozzányúlni a dologhoz: te jó ég, csak belső helyszínek, ráadásul 30 perc beszélgetés egy pszichomókussal, mi lesz ebből…de az HBO bemutatta, hogy bevállalós és szerintem nem is jártak rosszul. Úgy tudom, nézőszám volt rendesen, különösen ebben a sorozatra éhes sztrájkos időszakban. Eddig még nem nagyon találkoztam negatív kritikával, igaz, aki ismer, tudja, hogy nem vagyok híve a kritikák olvasásának, mert nekem vagy tetszik valami vagy nem. Nem tud befolyásolni a kritika. De most nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy mások vajon mit gondolnak róla, és úgy veszem észre, sokaknak vált kedvenc programjává az elmúlt héten, még Magyarországon is. Nagyon zaklatott voltam a hétvégén, vissza akartam kapni az In Treatment adagom :D

Nem csak Gabriel Byrne személyes varázsa az, ami segíti az embert a szimpátia kialakításában, megalapozásában a sorozattal kapcsolatban, bár tény, hogy „my angel Gabriel” csodás a terapeuta szerepében. A műsor végig intelligensen lavírozik az igazság teljes felfedése és a tökéletes homálybantartás között, mindig felfed valamit, de az új információval újabb izgalmas titkok és kérdések is felbukkannak. Freud annak idején a pszichoanalízist régészeti feltáráshoz hasonlította, de a mi esetünkben inkább olyan, mint egy jó krimi, ami fogvatart. A kakaó tetején a tejszínhab pedig az, hogy Paul nemcsak terapeutaként szerepel, hanem péntekenként megkapjuk valódi énjét is, kitárulkozik, és felsejlik egy újabb igazság, ami felé tovább léphetünk.
Szóval várom a következő heti adagot. És nem hiszem el, hogy Gabriel, my angel 57 éves :D Ki van csukva. Ő mindig az én imádott Gabriel-em marad :)
Ezt a cikket meg ajánlom, olyan szépen beszélnek Gabrielről, hogy kedvem támadt újságírónak menni :D
http://www.observer.com/2008/gabriel-byrne-can-fix-your-problems-30-minutes

In Treatment - New series for thinkers on HBO (episodes 1-5)

WoMen tend to run into things even if they don’t count on it at all. I decided that all the series I am currently watching paralelly are enough for me until I finish them all or until there is a break. Moonlight is at rest, my favourite vampire has been frozen by WGA. House is going to sleep for a while, probably too much Vicodin (but before closing they aired such an episode with Mira Sorvino that I was feeling deep sorry it had only been 48 minutes long). I haven’t finished ReGenesis yet though it is my sweetheart programme. Torchwood however is going on well, so if there is a hiatus, there is another series to fill the gap in. Kingdom is continued, well, to be honest I really hoped it, not only because of the beautiful English countryside but also because of Stephen Fry who I love and admire, the basic concept of the series is harmonious, it calms me down and I hardly can wait for the next story to continue. Ashes to ashes is due this week. So no,no and no, I won’t go into more series. That’s enough.

Then last week my New York Times newsletter arrived with the art section e-mail as well. There was an ad. Gabriel Byrne on the picture and two words: In Treatment. Arrrrghhh! I thought. But that was it, I lowered my shields and went to mininova to find a torrent suitable for my needs.
I don’t complain.

The series (which is the adaptation of a successful Israeli series) has the following structure: there is a therapist, Paul, who has got consulting hours four days a week, from Monday to Thursday, on Friday he turns into a patient and visits his own therapist, Gina. Sets are simple: Paul’s consulting room and Gina’s own house. According to the promises of creators we won’t see outdoor locations.

Paul is a successful therapist, he has got three children (two boys and a girl) and a wife, Kate. He is well-off, his family is seemingly in order, his career has been brilliant. We enter into his life at a point when even we the outsiders feel that during sessions he loses temper, objectivity more and more often. The shield cracks and we can peep into Paul’s soul which is just as complicated as their patients’.

On Monday, Paul meets Laura who is not a simple case but I won’t tell why; it would be spoilerish and if someone decides right now that she wants to watch the series I would kill the joy of discovery. All I can say that she does, and I do toooooo :D Now you can guess. Melissa George is brilliant in Laura’s role who is quite an extrovert, an anesthesiologist by profession. She has been attending sessions at Paul for a year now. Her main problem is her boyfriend who gives her an ultimatum: either they get married or split. But other things are behind Laura’s indecision too.

On Tuesdays we meet Alex (played by sexy Blair Underwood), a Navy pilot and he acts so wonderfully that I can’t remember seeing him in such an arrogant, asshole role but I do believe him that he is really like that. He meets Paul cause he has a problem concerning his job but basically he wants to find the best in everything and he found Paul after a thorough investigation whose being the best therapist in town but he still can’t trust the man. He is constantly looking for gaps in Paul’s logic. He has been touched by death recently and had a very disastrous mission in Iraq, still, he insists that these things have no influence on him.

Wednesday, O, Sophie. I have no idea about Mia Wasikowska’s personality but I hope she doesn’t just give herself in the role, she is just a very good actress. I could push this little teenage flossy under water to cool her a little. She is not an easy piece of work either though. Although she claims herself to be one. She is a gymnast and her Olympic dreams fall apart when she runs into a car with her bike and breaks her arm. She goes to Paul only to get a certificate for the insurance company that she is totally normal, not suicidal at all, but Paul convinces her to come back for a next session for he presumes that Sophie’s case is not that simple. Sophie’s family background has something to do with her problems. Paul’s main suspicion is aiming toward her unnaturally strong relationship with her coach.

Thursday, waiting for it on the one hand, not waiting at all on the other. Jake and Amy (Josh Charles – he’s still cute and Embeth Davidtz) are a complicated couple. They have a kid but they want another and had been trying to get pregnant for five years and nothing happened. Then Amy gave it up and she suddenly became pregnant. But now, when her career is going upwards she is not sure whether she wants this baby or not. Jake tends to overreact and every little doubt in Amy tells him that his wife doesn’t want him or his baby anymore and if Amy cannot give a detailed report on her daily routine, Jake suspects her of having an affair. Jake’s constant anger does not make it easier for them to talk. He even provokes Paul who finally forgets his objectivity and gives a shocking answer to Jake’s main question. The session finishes very soon and Paul exhaustedly calls Gina, who is a friend and colleague as well.

Friday is an exciting day, because Paul turns into a patient/client and Gina takes over. It is another question that when two therapists get together that is a real massacre. What’s more, Gina and Paul has something in common that happened in the past and they can’t get over with the fact that Gina was Paul’s supervisor earlier. Something happened between the two which caused a split in their relationship (I don’t think it was sex). Gina turned sixty, she retired, her husband died and she started to write a book. This is where they try to catch up on each other but is is more complicated then we think.

I was really amused by articles concerning the series cause most people were very cautious with the phenomenon: ohmygod, only interior shots, 30-minute-talk with a shrink, where are we heading with this…but HBO broadcast it and presented how brave they are and I guess they cannot complain. As far as I know, ratings were good, especially in these hungry times of WGA strike. I haven’t met really bad reviews so far; but most of my friends know that I am not a review reader type. I am a simple woman: I divide things into categories like „I like it” and „I don’t like it”. No critic can influence me on that. But this time I just couldn’t get rid of the thought of what other people might think about it and it turned out most tv addicts became really addicted, even in Hungary. I was in great distress throughout the weekend to have my In Treatment dosage back :)

It is not only Gabriel Byrne whose personal charm helps people to grow fond of this programme but it’s a fact that „my angel Gabriel” is sensational in the role of the therapist. The programme is very intelligently balanced between revealing all truths and keeping people in total shadow. It always sheds light on something hidden but new questions instantly emerge. Freud compared psychoanalysis to archeology’s unearthing treasures but in our case it is more like a good detective story that glues us to the chair. It is like a mug of sweet smelling cocoa and the cream on the top is Paul as a patient at Gina’s. He drops his therapist self and on Fridays we get his real persona, he opens up and gives us new truth towards we can set off.

I am waiting for next week’s sessions. And I simply just can’t believe that my angel Gabriel is 57. It is nonsense. He will always be my lovely Gabriel I have been fond of since I don’t know when.
There is a link below, it is an article with Gabriel; I nearly feel the urge to become a journalist :D

http://www.observer.com/2008/gabriel-byrne-can-fix-your-problems-30-minutes

Én így tiltakozom a Valetin-nap ellen/ This is how I protest against Valentine's Day

2008-02-02T23:49:00.000+01:00

Aromo úgy meséli, hogy Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember annak, ha megszeret valakit. El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. Igen ám, de útközben látott két asszonyt. Éppen azt mondta az egyik a másiknak: „Én igazán szeretem magukat, de ha még egyszer átjön a tyúkjuk a kertembe!...” Mi az hogy „de ha még egyszer” - gondolkozott Dömdödöm -, akkor már nem fogja szeretni? Aztán jobban odanézett, s akkor ismerte meg a két asszonyt. Világéletükben gyűlölték egymást. „Ejha!” - mondta Dömdödöm, és odaért a templomtérre. Ott éppen egy zsinóros zekés poroszló püfölt egy rongyos gyereket. „Én szere¬tem az embereket - ordította a poroszló, és zitty! a somfa pálcával -, de azt nem tűrhetem...!” - óbégatta a poroszló, és zutty! a somfa pálcával. „Már megint ez a szó, már megint ez a sze¬ret¬ni szó!” - mormogott Dömdödöm, és elgáncsolta a poroszlót, s amíg őkelme feltápászkodott, ő is meg a rongyos gyerek is kereket oldott. S úgy futás közben fülébe jut egy beszélgetés¬foszlány. Egy fiú éppen azt mondja a másiknak: „Én a világon a legjobban a pirított tökmagot szeretem.” Erre már igazán elkeseredett Dömdödöm, de ez nem volt elég, mert akkor meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: „Én igazán szeretlek.” „Mi az hogy igazán?! - háborgott magában Dömdödöm. - Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem.” S akkor elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazából? Mit jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a porosz¬lóéból? Mit a tökmagevő fiúéból, és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is ért ahhoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: „Dömdödöm.” Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm.

Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő

Aromo says that one day Dömdödöm got to love somebody. He was very happy, you know how happy people are when they get close to somebody. So Dömdödöm set off to stand in front of that someone to say: I love you. But along the way he saw two women. One of them was just saying to the other: „I really love you but if your chicken once more comes through to my garden!... „What does this mean: „but if once more” – thought Dömdödöm – then she will not love her anymore?” He gave them a second glance and he suddenly recognized them. They had hated each other all their lives. „Bless me!” – said Dömdödöm and he reached the sqare in front of the church. A bailiff in braided jerkin was beating a ragged child. „I really love people – shouted the bailiff and zhiiing! with the dogwood stick – but I can’t let this happen…!” – he yammerred and zhaaang! with the dogwood stick. „This word again, this word „love” – muttered Dömdödöm. He tripped up the bailiff and while the man was getting himself together, both Dömdödöm and the ragged boy slipped off. And while he was running, he heard scraps of speech . One boy said to the other: „I love fried pumpkin seed most of all.” Dömdödöm became exasperated but this was not enough because he heard a girl saying this to a boy in the parkland: „I truly love you.” „Why truly? Is there something like not truly loving? If she does not love truly, than it is not love at all. And if she loves him why did she add „truly”? You love or do not love somebody, that’s it.” Then he bethought himself of the word: „love”. What does this really mean? What does it mean from the woman’s mouth? From the bailiff’s? From the boy’s who liked pumpkin seed, from the girl’s mouth in the parkland? What? But by that time he arrived to the person he loved. He stood in front of her/him, looked at her/him and said: „dömdödöm.” And he has never been willing to say anything else,only this: „Dömdödöm. „

Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő (it basically means the Square Shaped Round Forest but sounds so weird in English...in Hungarian it is funny :D)

Rióóóóóóó!

2008-01-30T20:26:00.000+01:00

Hétvégén nyit a Rió-i Karnevál, már most átadták a város kulcsait, de elvileg a hivatalos ünnepi felvonulás február 2-án kezdődik. Addig is pár kép :)

Carnival in Rio opens this weekend, the city keys have been already presented, but the official festival march starts at 2nd February. Some pics till then:)

Ashes to ashes promo 2

2008-01-25T16:54:00.001+01:00

Röviden csak annyit, hogy február 7. (az első epizód sugárzásának ideje) most egy nagyon szép nap lesz Köszi, BBC! :))

Just shortly: 7th Feb will be a beautiful day (broadcast of frist episode). Thanks, Beeb! :)

Ashes to ashes promo

2008-01-25T16:53:00.001+01:00

Idézet - Quotation

2008-01-25T08:27:00.000+01:00

Fredné a gyűjtőm, ezt is tőle kaptam múltkor.

Anyukám mindig azt mondta: Ha már nem tudsz valakiről szépet mondani, legalább arról bizonyosodj meg, hogy nincs a szobában. (Julian Grendel)

A kép meg csak úgy van. Aki kapcsolatot talál a szöveg és a kép között, küldje be e-mailben, nyer egy hangszórót.

My mother used to say "If you can't say something nice about someone, make sure they're out of the goddamn room!" (Julian Grendel)

The picture is just there. Those who find connection among the pic and the text, send an e-mail, they may win something.

Képek az Ashes to Ashes-ből

2008-01-21T16:05:00.000+01:00

Muszáj volt pár képet beraknom :)) Mit nekem írósztrájk, mikor ott vannak a jó kis brit sorozatok? BBC forever!

I had to post some photos. :)) Writer's strike? Who cares when here are the good old British dramas. BBC forever!