Agave 100

Az olvasás számomra olyan, mint egy falat kenyér az éhezőknek: kész megváltás. Mindennap igyekszem betűközelbe kerülni, még ha csak egy újságcikk erejéig is. Az elmúlt 5 évben főleg újságok, internetes oldalak olvasására szakosodtam, megváltozott élethelyzetemnek ez felelt meg legjobban, legkényelmesebben, de a trend megtörni látszik, egyre gyakrabban betérek könyvesboltba is és visszairatkoztam a könyvtárba (ami közben teljesen átalakult és az Év Könyvtára lett 2008-ban). Pátosz nélkül állíthatom, olyan volt, mint mikor a tékozló fiú hazatér, legalábbis nekem, bár egyik-másik könyvtáros tekintetében is felcsillant a felismerés, hogy emlékeznek rám 4-5 évvel ezelőttről. Ezért jó a kisvárosi könyvtár, észrevétlenül is a couleur locale része vagy.

Bevallom, egy ideje nem a fajsúlyos olvasmányokat keresem. Volt egy idő, mikor több gondolatiságot vártam el a könyvektől, mint nagy átlagban ez lehetséges, ma eleget gondolkozom egyébként is, az olvasás szórakozássá avanzsált. Nő lévén szeretem a romantikusat, de arra ott vannak Austen, Gaskell és társaik. Manapság szinte mindenhonnan önjelölt Bridget Jones-ok ugranak rám a sötétből és bár az említett hölgy kalandjait röhögve olvastam végig, a belőle készült filmet is láttam párszor, a második kötet és film már rágógumi szagúnak tűnt, a Helen Fielding-et követő írónők pedig….nyavalygósak, na. Ez van, nem tetszik. 4-5 próbálkozás után meguntam a szingli nő párt keres témakört, főleg, mert van elég barátnőm, aki szingli és egyikük sem kimondott Terézanyu (de vacak az a könyv, istenem, elpazaroltam egy napot az életemből, hogy végigolvassam…). Megvan a maguk baja, eszükbe nem jut szingliséggel foglalkozni, és a pasizást sem űzik napi szinten, hanem kötelességeiket, munkáikat tartják szem előtt, és emellett igen, érdeklődnek a férfiemberek iránt is. Maradok tehát Austennél meg a Bronte-knál, sokszor újra lehet ám olvasni az Üvöltő szeleket, nem is gondolná az ember.

Jó, de akkor mégis mit, ha nem fajsúlyosat, nem szingliset, de mégis olvasmányosat? Vavyan Fable sajna már nem ír elég gyakran, úgyhogy marad a sci-fi meg a krimi!

Azon nőpéldányok közé tartozom (sorolom magam, sorolnak mások), akik tudják, ki Asimov és mi az Alapítvány (nincs neki számlaszáma és karácsonyra nem vár adományokat, ezt elmondhatom), simán elvezetnének egy űrhajót Picard kapitánnyal, meginnának egy whisky-t Philip Marlowe társaságában és Dashiell Hammett nevéről nem mosópormárkára vagy autógyártó cégre asszociálnak.

Irány tehát a könyvtár, irány a krimi, kaland szekció. Első puhatolózásaimnál már adták idehaza is a Dexter Morgan nevű szeretnivaló sorozatgyilkos kalandjait (Jeff Lindsay tollából) és szerencsémre bele is futottam a sorozat alapjául szolgáló könyv egy példányába, amit azon nyomban ki is vettem. Azóta mind megvan, angolul, eredetiben szívesebben olvasom az angolszász darabokat (nem sznobság, csak szakmai ártalom). A magyar kiadó nevét viszont azonnal megjegyeztem, Agave névre hallgat és tetszett a design-ja is. Aztán egy idő után feltűnt, hogy mennyi Agave hever az említett szekciókban. Különleges sokkot okozott, hogy kiadták Ray Bradbury műveit (tavalyi sokkom Thomas Pynchon magyar megjelenése volt, nem hittem el, Csató Péter tanár úr, innen is üdvözöllek, látom magam előtt széles mosolyodat). Úgy éreztem, megtört a jég, megszületett az ÉN kiadóm.

Sznobság vagy nem (nem érdekel, nem adok rá) egy idő után kezdtem úgy keresgélni a könyvtár polcain, hogy melyik kötet Agave. Így ismerkedtem meg Donald James-el (a Vadim letehetetlen), Philip K. Dick-el (hát, vele nem leszünk barátok, de a Galaktikus Cserépgyógyász nem volt túl megterhelő, csak kicsit disztópikusan lehangolóó), Steven Saylor-ral, a nagyszerű és izgalmas C.J. Sansom-mal (nyáron sikerült apósomat is rajongóvá tenni) és az utolérhetetlenül könnyed, izgalmas, érdekes, szuperlatívuszokba mártott Lawrence Block-al.

Block megvett kilóra. Meg az uramat is. Három állandó karaktere közül nem tudom, melyiket szeretem legjobban (de, tudom, Bernie Rhodenbarr-t) és a kedves párom meg én felváltva kapkodjuk ki egymás kezéből a köteteket és elhatároztuk, hogy kipróbáljuk a bourbon kávét á la Matt Scudder. Végre megint van közös olvasásélményünk (fénykorunkban Hamvas Béla volt az), van mivel kigolyózni a tévét, van rendes tagoltság az életünkben: bevezetés, tárgyalás-kifejtés, befejezés és nem nekem kell kiötölnöm, mit is akart mondani az író, mert az istenadta megmondja magától is. Mindketten egyetemi diplomával rendelkezünk az urammal, nem okoz gondot a magas művészet megértése, csak már annyira magas néha, hogy vinnem kell magammal az oxigénpalackot is, ha levegőhöz akarok jutni.

Nagy Agave rajongásom csúcspontja jelenleg, hogy a kiadó 100. könyveként megjelentette az Agave 100 c válogatást, amelyben már kiadott és kiadni szándékozott írók műveiből közöl részleteket, hogy az is kedvet kaphasson az olvasáshoz, aki eddig tartott a fent említett szerzők egy-egykönyveinek megvásárlásától. Ez az ötlet végképp meggyőzött arról, hogy az Agave tulajdonosai komolyan gondolkodnak a szórakoztató irodalommal kapcsolatban és hosszú távra terveznek. Most mit mondjak…az elkövetkező pár évben remélem, nem lesz gondom azzal, mit olvassak. Javaslom a művek szemrevételezését és rongyosra olvasását.