Dark is Rising (Ébredő sötétség)
Tavaly legnagyobb örömömre Christopher Eccleston elég foglalkoztatott volt, és az imdb szerint idén is az lesz, halleluja. Ha ő nincs és nem fogadja el az egyébként hihetetlenül félresikerült Seeker: The Dark is Rising c. filmben a Sötét Lovas szerepét, sosem hallok talán Susan Cooper-ről vagy a film alapjául szolgáló Dark is Rising könyvsorozatról. A film nézhető, akár többször is, de az irodalmi adaptációs hamisítás csúnya példája, így aki nem szereti a könyvekhez hűtlen feldolgozásokat, az vagy a könyvet ne olvassa el vagy a filmet ne nézze meg, mert így is, úgy is csúnyán káromkodik majd.
Vissza a könyvhöz. Az öt kötet beszerzése két fázisban zajlott, először is a Bookstation nevű kedvenc idegennyelvi könyvesboltomban online lecsaptam három használt, ezért leértékelt példányra (szám szerint a kettes, hármas és ötös kötetekre), ami pedig nem volt elérhető kicsiny hazánkban, azt kedves los angeles-i kontaktom szállította nekem (puszi Ildika barátnőnek hathatós segítségéért!) Tudatosan készültem ugyanis a film megtekintésére, mindig elolvasom a vászonra álmodott könyveket mozizás előtt. A filmet több részesre tervezték, mivel a sorozat is öt kötetből áll és meglepő módon (bár így utólag mégsem olyan meglepő) nem az első, hanem a második kötet filmesítésével kezdtek.
Az első köteten pillanatok alatt átrágtam magam (Over sea, under stone) és minden pillanatát élveztem. A Drew testvérek (Jane, Barney és Simon) kalandja a csodás ékszerként ragyogó Trewissick falucskában, bácsikájuk, a rejtélyes és első látásra talán bogarasnak tűnő Merriman Lyon professzor társaságában üdítő olvasmány volt. Annyira megkedveltem a kis lókötőket, akik saját egyéni képességeiket egy különleges grál keresésének szolgálatába állították, hogy teljesen meg voltam ütközve, mikor kiderült, a második kötetben egy szó sincs róluk, hanem holmi Will Stanton, a hetedik fiú hetedik fia fejlődésregénye az egész. De aztán megadtam magam a Fény és a Sötétség küzdelme és Will egyszerű, hétköznapi kisfiúból Öreggé válása történetének. Merriman Lyon tökéletes átvezetője a két történetnek, igaz, megdöbbenünk szerepváltásán, de hát nála ez egy idő után fel sem tűnik. Ha nincs épp ott az események sűrűjében, akkor is ott van, kisugárzása erős (már megfigyeltem, hogy az angol irodalomban kedvelt az idősebb mentorfigura alkalmazása, biztos az iskolarendszer jellegzetességeiből fakad, Uncle Merry pedig kifejezetten nem egy egyszerű, professzor jellegű mentor, hanem minden létező vezérlőelme archetípusán túlmutat – Gandalf szerintem kismiska hozzá képest). Izgalmas, számunkra egzotikus, az angolszász olvasók számára pedig az ismerős környezetben elrejtett varázslatos helyszíneken járunk, minden ősi monda mögött igazi mágia rejlik, és a legenda kibontása visz minket közelebb a Sötétség erőinek legyőzéséhez, megadja Will számára az eszközt, hogy erős legyen és felkészült a végső pillanatban.
Hihetetlen nyomatékot kap a szó mágiája, mely életre kelti a látszólag halott, de valójában régóta titkos helyeken nyugvó Jeleket, melyeket egy versbe foglalt térkép segítségével találhat meg Will és a többi kereső.
A két harcoló fél életében nem a halál a legrosszabb lehetőség; a halál alig van jelen, az elmúlás minden formája része egy körforgásnak, tehát sohasem búcsúzunk végleg semmitől, és a Sötétség nem veheti el az egyszerű, hétköznapi emberek életét, akik az útjában állnak: közvetve érinthetik csak őket, s minden amit okozhatnak, csak az emberek figyelmetlenségén, gyarlóságaikon keresztül tehetik.
Nem árulhatom el a keresés és a harc végét, mert hátha valaki elolvasná. De azért annyit elmondhatok: akik kedvelik a rejtélyes, ifjúságnak szóló regényket, melyek most élik reneszánszukat, azok nem fognak csalódni. Főleg úgy, hogy ez a regényfolyam bőven a hetvenes években íródott, tehát nem koppintja Harry Pottert, ez már biztos. De simán, erőlködés nélkül illeszkedik a Gyűrűk ura és a Harry Potter közé, mint egy összekötő elem, amely erősen kötődik az artúri mondavilághoz de modern környezetbe helyezve és ezzel egyedülállóvá és mégis ismeretlen ismerőssé válik minden olvasó számára.
Linkek:
http://en.wikipedia.org/wiki/The_Dark_Is_Rising_Sequence
http://en.wikipedia.org/wiki/Susan_Cooper
http://www.thelostland.com/welcome.htm
Tavaly legnagyobb örömömre Christopher Eccleston elég foglalkoztatott volt, és az imdb szerint idén is az lesz, halleluja. Ha ő nincs és nem fogadja el az egyébként hihetetlenül félresikerült Seeker: The Dark is Rising c. filmben a Sötét Lovas szerepét, sosem hallok talán Susan Cooper-ről vagy a film alapjául szolgáló Dark is Rising könyvsorozatról. A film nézhető, akár többször is, de az irodalmi adaptációs hamisítás csúnya példája, így aki nem szereti a könyvekhez hűtlen feldolgozásokat, az vagy a könyvet ne olvassa el vagy a filmet ne nézze meg, mert így is, úgy is csúnyán káromkodik majd.
Vissza a könyvhöz. Az öt kötet beszerzése két fázisban zajlott, először is a Bookstation nevű kedvenc idegennyelvi könyvesboltomban online lecsaptam három használt, ezért leértékelt példányra (szám szerint a kettes, hármas és ötös kötetekre), ami pedig nem volt elérhető kicsiny hazánkban, azt kedves los angeles-i kontaktom szállította nekem (puszi Ildika barátnőnek hathatós segítségéért!) Tudatosan készültem ugyanis a film megtekintésére, mindig elolvasom a vászonra álmodott könyveket mozizás előtt. A filmet több részesre tervezték, mivel a sorozat is öt kötetből áll és meglepő módon (bár így utólag mégsem olyan meglepő) nem az első, hanem a második kötet filmesítésével kezdtek.
Az első köteten pillanatok alatt átrágtam magam (Over sea, under stone) és minden pillanatát élveztem. A Drew testvérek (Jane, Barney és Simon) kalandja a csodás ékszerként ragyogó Trewissick falucskában, bácsikájuk, a rejtélyes és első látásra talán bogarasnak tűnő Merriman Lyon professzor társaságában üdítő olvasmány volt. Annyira megkedveltem a kis lókötőket, akik saját egyéni képességeiket egy különleges grál keresésének szolgálatába állították, hogy teljesen meg voltam ütközve, mikor kiderült, a második kötetben egy szó sincs róluk, hanem holmi Will Stanton, a hetedik fiú hetedik fia fejlődésregénye az egész. De aztán megadtam magam a Fény és a Sötétség küzdelme és Will egyszerű, hétköznapi kisfiúból Öreggé válása történetének. Merriman Lyon tökéletes átvezetője a két történetnek, igaz, megdöbbenünk szerepváltásán, de hát nála ez egy idő után fel sem tűnik. Ha nincs épp ott az események sűrűjében, akkor is ott van, kisugárzása erős (már megfigyeltem, hogy az angol irodalomban kedvelt az idősebb mentorfigura alkalmazása, biztos az iskolarendszer jellegzetességeiből fakad, Uncle Merry pedig kifejezetten nem egy egyszerű, professzor jellegű mentor, hanem minden létező vezérlőelme archetípusán túlmutat – Gandalf szerintem kismiska hozzá képest). Izgalmas, számunkra egzotikus, az angolszász olvasók számára pedig az ismerős környezetben elrejtett varázslatos helyszíneken járunk, minden ősi monda mögött igazi mágia rejlik, és a legenda kibontása visz minket közelebb a Sötétség erőinek legyőzéséhez, megadja Will számára az eszközt, hogy erős legyen és felkészült a végső pillanatban.
Hihetetlen nyomatékot kap a szó mágiája, mely életre kelti a látszólag halott, de valójában régóta titkos helyeken nyugvó Jeleket, melyeket egy versbe foglalt térkép segítségével találhat meg Will és a többi kereső.
A két harcoló fél életében nem a halál a legrosszabb lehetőség; a halál alig van jelen, az elmúlás minden formája része egy körforgásnak, tehát sohasem búcsúzunk végleg semmitől, és a Sötétség nem veheti el az egyszerű, hétköznapi emberek életét, akik az útjában állnak: közvetve érinthetik csak őket, s minden amit okozhatnak, csak az emberek figyelmetlenségén, gyarlóságaikon keresztül tehetik.
Nem árulhatom el a keresés és a harc végét, mert hátha valaki elolvasná. De azért annyit elmondhatok: akik kedvelik a rejtélyes, ifjúságnak szóló regényket, melyek most élik reneszánszukat, azok nem fognak csalódni. Főleg úgy, hogy ez a regényfolyam bőven a hetvenes években íródott, tehát nem koppintja Harry Pottert, ez már biztos. De simán, erőlködés nélkül illeszkedik a Gyűrűk ura és a Harry Potter közé, mint egy összekötő elem, amely erősen kötődik az artúri mondavilághoz de modern környezetbe helyezve és ezzel egyedülállóvá és mégis ismeretlen ismerőssé válik minden olvasó számára.
Linkek:
http://en.wikipedia.org/wiki/The_Dark_Is_Rising_Sequence
http://en.wikipedia.org/wiki/Susan_Cooper
http://www.thelostland.com/welcome.htm
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése